• A fülzúgás nemcsak kellemetlen, hosszú távon káros is.
• A jelenség a felnőttek 10-15 százalékát érinti. 
• Az alvás minősége kulcsszereplő lehet benne.

A fülzúgás – vagyis a tinnitus – olyan hangélmény, aminek nincs külső forrása, az érintett mégis érzékeli. A fülzúgás lehet halk csengés, sziszegés, búgás vagy épp magas, éles sípolás, és éppen az a legnehezebb benne, hogy csak az érintett hallja. A jelenség jóval gyakoribb, mint gondolnánk.

Becslések szerint a felnőttek 10–15 százaléka tapasztal időről időre fülzúgást, és körülbelül minden ötödik érintett számára már a mindennapokat is megnehezíti.

Bár akárkinél jelentkezhet, különösen gyakori a zajterhelésnek kitett munkakörökben, idősebb korban, illetve azoknál, akiknél valamilyen fokú halláskárosodás is fennáll. A tünet azért annyira zavaró, mert nem lehet tőle elmenekülni. Éjszaka megnehezíti az elalvást, nappal elvonja a figyelmet, hosszú távon pedig kimerítővé válhat. A fülzúgás így nemcsak hallási panasz, hanem teljes életminőséget befolyásoló állapot.

A fülzúgás oka

A kutatók évtizedek óta keresik a magyarázatot arra, mi lehet a jelenség oka és hogy lehetne leállítani. Egyre több jel utal arra, hogy a fülcsengés megértéséhez nem feltétlenül a fülben, hanem

az alvás folyamataiban érdemes keresni a kulcsot.

Oxfordi egyetemi kutatók azért kezdtek az alvás felé fordulni, mert feltűnt nekik, hogy a tinnitus és az alvás működése között meglepően sok a párhuzam. Mindkettő olyan spontán agyi aktivitáshoz kötődik, amely nem külső ingerekből ered, hanem az agy saját ritmusából.

Ehhez társul az a tapasztalat, hogy a tinnitusos betegek jelentős része alvászavarral küzd. Mégis csak az utóbbi évek kutatásai próbálják feltárni, valóban összefügg-e a két jelenség.

A fülzúgás nagyon zavaró tud lenni (Fotó: Getty Images)

Új kísérlet a fülzúgásból 

Az áttörést egy állatkísérlet hozta meg, amelyben menyéteket vizsgáltak, mert a hallórendszerük sok tekintetben hasonlít az emberére. A zajhatásnak kitett állatoknál a fülcsengés és az alvási problémák egyszerre jelentkeztek. Minél erősebb volt a tinnitus, annál zaklatottabb lett az alvás, és annál nehezebben jutottak el a mélyalvás fázisába.

A kutatók számára azonban az volt a legérdekesebb, hogy amikor az állatoknak mégis sikerült belépniük a mélyalvásba, az agyukban mérhető hallási túlműködés látványosan csökkent. Úgy tűnt, mintha a mélyalvás valamilyen módon lehalkítaná azokat az idegi köröket, amelyek a tinnitusért felelősek.

Ezeket az eredményeket emberi vizsgálatok is erősítik. Több friss tanulmány szerint a tinnitusban érintettek agya nehezebben képes lecsillapítani a hangfeldolgozással kapcsolatos aktivitást az elalvás előtti átmenetben, ezért sokkal fogékonyabbak a stresszre és a kialvatlanságra. Amint azonban sikerül elmélyülniük az éjszakai alvásban, a belső zajjal összefüggő agyi túlműködés csökken — vagyis a mélyalvás mintha minden éjjel kicsit újrakalibrálná a hallórendszert.

Létkérdés a nyugodt alvás

A kutatók szerint épp ez a körforgás magyarázza, miért olyan nehéz megszakítani a tinnitus és az alvászavar kapcsolatát. A fülcsengés rontja az alvást, a rossz alvás növeli a stresszt, a stressz pedig felerősíti a tinnitus tüneteit. Mindez egy nehezen megtörhető spirált hoz létre, amely hosszú távon a lelkiállapotot is erősen megviseli. A jó hír az, hogy a tudósok szerint ez a kör nem zárul be végleg. A mélyalvás stabilizáló hatása újfajta terápiák alapja lehet.

Az oxfordi kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogyan lehetne célzottan befolyásolni az alvásért felelős agyterületeket, és ezáltal csökkenteni a tinnitushoz kapcsolódó idegi aktivitást. Ha ez sikerül, a jövőben a fülcsengés kezelésének egyik legfontosabb eszköze nem a hang elnyomására törekvő technológia lehet, hanem az alvás minőségének tudatos javítása.

Kapcsolódó: És neked hány éves a hallásod? 

Kiemelt kép: Getty Images