fül fülzúgás tumor

Ez a típusú fülzúgás akár tumort is jelezhet

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy mindenféle fülzúgást ki kell vizsgáltatni, mert számtalan különféle betegség lehet a háttérben. Akár kifejezetten súlyos is.

A fülzúgás – vagyis az, amikor a fül belsejéből hallunk zúgó, sistergő, esetleg pulzáló hangot, külső hatás nélkül – viszonylag gyakori és igen kellemetlen jelenség. Az életkor előrehaladtával egyre sűrűbben jelentkezik.

Az ilyesmi először csak furcsa, később bosszantó, végül pedig rendkívül idegesítő lesz. Ha állandóan fennál, folyamatos háttérzajként zavarja a nyugalmat és a koncentrációt, megnehezítheti az elalvást, és hosszú távon fokozhatja a stresszt és a szorongás is. Zúgó füllel az ember úgy érzi, nem tud igazán pihenni, mert a csendben még erősebben hallja zajt.

A fülzúgás lehet folyamatos, de az is előfordul, hogy időnként gyengül és felerősödik. A hallott vagy hallani vélt hang szintén sokféle lehet. Vannak, akik csengő-bongó, mások sípoló hangról számolnak be, megint mások sistergésről zúgásról, susogásról beszélnek. 

A fülzúgás okai

A fülzúgás okai is nagyon változatosak lehetnek. Tipikus és gyakori ok az erős zaj, a stressz, a magas vérnyomás, a fül vagy az állkapocs akut betegsége. Fülzúgás jelentkezhet megerőltető sporttevékenység hatására, megfázás és arcüreggyulladás esetén, vagy akár extrém hidegben is.

A fülzúgás – főleg idős korban – a szervezet teljesen természetes mechanizmusa is: az öregedéssel párhuzamosan romlik a belső fülben lévő szőrsejtek állapota, emiatt gyengül a hallás, és sok esetben a zúgó hang egyfajta kompenzációként jelenik meg. 

Van viszont egy olyan ok, amiről kevesebbet hallunk.

Ha a szívdobbanás ritmusára rímelő, pulzáló hangot hallunk a fülben, az az úgynevezett lüktető fülzúgás (pulzáló tinnitus), amitől világszerte milliók szenvednek. A lüktető fülzúgást nem folyamatosan halljuk/érezzük, inkább bizonyos helyzetekben jelentkezik. A pulzáló hangot általában a véráramlás megváltozása, vagy a belső fülben futó vérerek áramlásának fokozott érzékelése okozza.

ful-fulzugas-tumor

Nem mindegy, hogy zúg a fül (Fotó: Getty Images)

Előfordulhat, hogy a véráramlás turbulensebbé válik. Ennek leggyakoribb és ismertebb okai közé tartoznak az aneurizmák (azaz értágulatok) és az érelmeszesedés, azaz az artériák szűkülete. Azt viszont kevesen tudják, hogy akár tumor is kiválthatja ezt a jelenséget.

Fülzúgás és tumor

A paraganglióma egy olyan jóindulatú érdús daganat, ami gyakran a középfül vagy a nyaki érköteg közelében helyezkedik el. Ez a tumor az erekhez kapcsolódva befolyásolhatja a véráramlást, ami pulzáló hangot okozhat.

Egy másik ritka, de lehetséges ok az úgynevezett akusztikus neurinóma, amely a hallóidegen alakul ki, igaz ez inkább folyamatos, nem pulzáló fülzúgást okoz.

Noha a fülzúgást okozó daganatok az esetek legnagyobb részben jóindulatúak, nagyon fontos, hogy tartós fülzúgás esetén alaposan vizsgáltassuk ki magunkat, mert még a jóindulatú daganatok is komoly kellemetlenséget okozhatnak növekedésükkel párhuzamosan, és extrém ritka esetekben rosszindulatúvá is válhatnak.

Fontos, hogy a pulzáló fülzúgást azért is vegyük komolyan, mert akár érszűkület, aneurizma vagy más érrendszeri rendellenesség is állhat a hátterében, és ezek is orvosi közbeavatkozást igényelnek.

Ha valaki a pulzáló fülzúgás kellemetlen tüneteit tapasztalja, ajánlott mielőbb orvoshoz fordulnia, mivel képalkotó vizsgálatokkal (pl. MRI-vel, CT-vel, vagy Doppler-ultrahanggal) hamar tisztázható az ok, és szükség esetén kezelhető is a probléma.

Kapcsolódó: Tudtad, hogy a fülzúgásnak lelki okai is lehetnek?

Ajánlott videó