Évek óta tartó, rendszeresen fel-fellobbanó vágyam múlt héten végre beteljesedett: sikerült megszereznem Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese című kötetének 1956-os kiadását. Ahogy az antikvárium félhomályában kinyitottam, úgy éreztem, mintha egy jó emlékekkel teli horcruxot tartanék a kezemben. Hiába volt valaki másé, a lapokon ott volt az én gyerekkorom. 

Akár egy puha takaró

Amikor az egyetem után elköltöztem otthonról, vittem magammal a saját könyveimet, köztük a régi meséket és ifjúsági regényeket is. Nagyon csalódott voltam, hogy a Hetvenhét magyar népmesét kinyitva azzal kellett szembesülnöm, hogy az nem is a miénk, hanem a nagybátyám kapta iskolás korában. A polcon megvolt másik kiadásban is, de az én agyamba az 1956-os kötet illusztrációi vésődtek be, nem egyet közülük zsírpapírral, indigóval le is másoltam. 

Részlet a Hetvenhét magyar népmese című könyvből

Felső tagozatban rengeteget olvastam, hetedik-nyolcadikban már faltam az Agatha Christie-ket, és egymás után szereztem be a Brontë-nővérek regényeit, de amikor nem látott senki, elolvastam egy-egy mesét a hetvenhét közül. Olyan volt ez nekem, mint manapság a komfortsorozatok; ezredszer is a Jóbarátokat vagy az Agymenőket indítjuk el, mert nem akarunk új ingereket, csak ismerős biztonságot.

Tizenhárom évesen a magyar népmesék voltak az én titkos varázsvilágom,

ahová visszahúzódhattam, ha úgy tartotta kedvem. 

Kinek a mese, kinek a Potter

A kisebbik fiamnak ugyanez a könyves menekülés a Harry Potter volt, már nagykamaszként is megesett vele, hogy csak úgy az „íze kedvéért” levette valamelyik kötetet, és elolvasott belőle pár fejezetet. Nemrég, az egyik születésnapjára megvettem neki a teljes sorozatot az eredeti kiadásban, mert úgy gondoltam, ha majd egyszer elköltözik, biztos örül, hogy a polcán ott sorakoznak a Potterek.

Kapcsolódó: Nem gondolnád, hogy ezeket a fiktív, irodalmi karaktereket valós személyek ihlették

Óriási volt az öröm, és a másik két gyerekem azonnal közölte, hogy nekik is kell mind! Korábban az volt a tervem, hogy számukra valami menő, új kiadást szerzek be, élfestettet, vagy olyat, amiben illusztrációk vannak, de kikérték maguknak. Azt mondták, az nem ugyanaz! Nekik is a klasszikus kell, a kemény fedeles, a megszokott színekkel, hát azt fogják a gyerekeik is olvasni egyszer!

Az én drágaságom

Sikerült bezsákolnom még két teljes Harry Potter-sorozatot, és közben újra elkezdett foglalkoztatni a saját mániám. Az elmúlt években ahányszor antikváriumban jártam, mindig átnéztem a mesekönyveket, és rendszeresen figyeltem az aukciós oldalakat is, de a kék borítós kötetből nem találtam olyat, aminek megfelelő lett volna az állapota.

Az elszántságomnak új lendületet adott, hogy bekövettem a Könyvklinika Instagram-oldalt, megbabonázott, ahogy az értő kezek között új életre kelnek a régi kincsek. Kicsit meg is nyugodtam, hogy nem vagyok egyedül; Dóra workshopjaira nagyon sokan viszik a régi mesekönyveiket, és féltő gondoskodással teszik rendbe őket. 

Már az is megfordult a fejemben, hogy veszek egy rosszabb állapotút, és elviszem meggyógyíttatni, de rám mosolygott a szerencse, és egy antikvárium oldalán megtaláltam az én drágaságomat. 3800 forintot fizettem érte, és pont olyan, ahogy emlékeztem rá. Egyelőre nem tettem fel a polcra, az asztalomon tartom a kezem ügyében, és néha megsimogatom, esténként pedig csak úgy a magam kedvére elolvasok belőle egy-egy mesét.

Kapcsolódó: Emil azt vette észre, hogy Apa beszorult az üvegbe – hiánypótló mesekönyv szól az alkoholizmusról

Kiemelt kép: Getty Images