A menstruációs szegénység kifejezés arra a jelenségre utal, amikor valaki számára elérhetetlenek a menstruációs eszközök vagy a megfelelő tisztálkodási körülmények, tágabb értelemben pedig arra a problémára is, amely a női szervezet működésével kapcsolatos edukáció és tudatosítás hiányából fakad.
Luxus lenne?
A menstruációs termékek milliók számára megfizethetetlenül drágák. Ezért részben az úgynevezett rózsaszín adó (pink tax) felelős, ami egészen egyszerűen azt jelenti, hogy a nőknek szánt termékek sok esetben drágábbak, mint a férfiaknak szántak, gyakran még akkor is, ha azok gyakorlatilag ugyanazok, csak más köntösben. (Legközelebb hasonlítsuk össze a hasonló felépítésű kék és rózsaszín eldobható borotvák árát a drogériában.)
Hát nem érdekes, hogy az Egyesült Államok számos államában az erekciós zavar kezelésére szolgáló tabletta adómentes egészségügyi terméknek minősül, míg a menstruációs higiéniai árukat luxuscikknek tekintik, és a legmagasabb adókulccsal sújtják?
Vajon miért, amikor minden hónapban kétmilliárdan menstruálnak a földön, és ez egy teljesen természetes és egészséges folyamat?
Az, hogy egy nő nem engedheti meg magának a menstruációs termékeket, nem csak a szegényebb országokban fordul elő. Az ENSZ Nők Szervezete tavalyi jelentése szerint az Egyesült Államokban négyből egy tinédzser és háromból egy felnőtt nehezen fér hozzá ezekhez az eszközökhöz, és az Egyesült Királyságban is hasonló az arány. A színes bőrű, az alacsony jövedelmű, a sérült, valamint a konfliktuszónákban élő nők fokozottabban érintettek.
A stigmák súlyosbítják a helyzetet
És nem csupán a termékekről van szó. 2022-es adatok szerint több mint másfél milliárd embernek nem állnak rendelkezésére az alapvető tisztálkodási feltételek, úgymint a folyó víz vagy a privát vécé.
A helyzetet tovább súlyosbítják azok a hiedelmek és stigmák, amelyek sok helyen még mindig övezik a havivérzést. Számos kultúrában mind a mai napig tisztátalannak minősül az a nő, aki menstruál, és nem léphet be bizonyos szent helyekre, nem érhet hozzá egyes ételekhez.
Többek között Nepál, India, Dél-Amerika, Indonézia egyes közösségeiben és Észak-Amerika bizonyos őslakos társadalmaiban a menstruáló nőket kunyhókba száműzik a vérzés idejére, amelyekben azonban nem adottak a megfelelő higiénés körülmények, és egyéb tekintetben sem alkalmasak az ott-tartózkodásra, hiszen a nők többek között a hidegnek vagy a vadállatok támadásának is ki vannak ott téve.
A havivérzés számos kultúrában még ma is tabu, amiről nem beszélnek, és a fiatalok nem jutnak hozzá a megfelelő ismeretekhez. Egy 2022-es UNICEF-jelentés szerint például a bangladesi lányoknak csupán 32 százaléka volt tudatában annak, hogy mi is az a menstruáció, mielőtt először megjött nekik.
Nem csoda, hogy többségük arról számolt be, hogy az első alkalmat sokk, félelem és sírás kísérte.
De úgy tűnik, a fejlettebbnek mondott társadalmakban sincs okunk elbízni magunkat: a period.org honlap tanúsága szerint egy 2025-ös felmérésben az jött ki, hogy az amerikai tinédzser lányok 37 százaléka magabiztosabbnak érzi magát akkor, amikor a mesterséges intelligenciával beszélget, mint azzal kapcsolatban, hogyan kell használni a tampont.
Nincs esély kiteljesedni
Sok hagyományos közösségben az első menstruációt a felnőtté válás jelének tekintik, amelyből egyenesen következhet a genitáliák megcsonkítása vagy a kényszerházasság. A menstruációs szegénység tovább növeli ezeknek a lányoknak a kiszolgáltatottságát. Egy kenyai kutatásból kiderült, hogy egyes iskolás lányok alkalmi szexuális kapcsolatokba kényszerültek, hogy ki tudják fizetni a menstruációs termékeket, így a HIV-vel való megfertőződésük veszélyét is növelve.
