Az internet következő ötezer napja
Nagymamám, aki roppant büszke volt rá, hogy három rendszert is sikerült megismernie, még a Monarchia idején született. Ő mondogatta mindig, elégedetten körbenézve a lakásban: Istenem, csodák között élek! Lázba hozta mindenfajta technikai vívmány, a tévé, a videó, a mikrohullámú sütő, a mobiltelefon. Az internetet sajnos hiába is próbáltam elmagyarázni neki. Máig nem értem én sem. […]
Vass Virág3 perc
Európa legszebb nemzeti parkjai, ahol szívesen időznénk
Buja zöld erdőségek, gyönyörű hegycsúcsok, mélykék tavak és folyók, vízesések és gleccserek – ezek mind-mind megtalálhatók Európa legszebb nemzeti parkjaiban. Ha tehetnénk, már ma, az európai nemzeti parkok napján útra kelnénk és bejárnánk őket.
Nők Lapja2 perc
Hangolódj ránk! A gyerekeket ünnepeljük a Nők Lapja új számában
Közeledik a gyereknap, ezért e heti lapszámunkat nem is dedikálhatnánk másoknak, mint a kisembereknek. Apa-lánya kapcsolatról, gyerekmosolyról, gyerekmentes övezetről, menekülő családokról is olvashattok sok-sok interjú és többek között a 125 éves Vogue története mellett.
admin1 perc
Készen áll a gyermeked az első ottalvós táborra? Kérdéseink alapján kiderül
A szülők és a gyerekek életében is nagy pillanat az első ottalvós tábor: izgalom és egyben frusztráció jellemzi a várakozást mindkét fél részéről. Ha azonban zaklatottság érzése erősebb, érdemes utánajárni a miérteknek. Talán tudat alatt érezzük, hogy nem áll készen a gyermekünk egy ilyen programra?
Nők Lapja1 perc
Hasznos tippek, amik segítenek kiválasztani a megfelelő háziállatot
A kisgyerekes családok életében szinte elkerülhetetlen pillanat, amikor a csemeték háziállatot szeretnének, szülőként azonban gyakran komoly fenntartásokkal állunk a kérdéshez. Holott a boldogság kulcsa csupán a megfelelő, a családhoz passzoló háziállat kiválasztásán múlik. A következő tippekkel ebben segítünk.
Nők Lapja4 perc
Igazán boldog akarsz lenni? Akkor lassulj le!
Állandó rohanásban vagyunk. Hajtjuk a pénzt, harcolunk az idővel, hevesen pörgetjük a közösségi oldalakat, mert mindenhol, minden percben jelen szeretnénk lenni. Közben pedig mindenről lemaradunk. A nagy sietségben ugyanis éppen egy valamit felejtünk el: élni. A slow mozgalom abban segít, hogyan tudunk kicsit visszalassulni, és nyugodtabban létezni. Filákovity Radojka írása.
Nők Lapja10 perc
Ez a 8 legjobb növény a gyerekszobákba
Amikor virágot választunk a gyerekszobába, három dologra kell odafigyelnünk. Az első, és legfontosabb, hogy ne legyen mérgező. A második, hogy bírja a strapát. A harmadik, hogy rendelkezzen valamilyen különleges „szuper erővel”, ami miatt a gyerekek is megszerethetik, és szívesen gondozzák a későbbiekben.
Nők Lapja3 perc
10 humoros videó gyerekekről, akik mosolyt csalnak az arcunkra
Gyerekkel az élet sosem unalmas, a velük töltött percek minket is újra a gyerekkorba repítenek. Ezt bizonyítják azok a hihetetlenül vicces videók is, amiket a közelgő gyereknap és a Nők Lapja Gyerek holnapi megjelenése alkalmából gyűjtöttünk össze nektek.
Nők Lapja1 perc