Kapcsolj ki! Az Olvasás Éjszakáján és az Örkény Színház nyilvános főpróbáján
Jó hírünk van az olvasás szerelmeseinek, ezekben a napokban szinte csak úgy tobzódhatnak a remek programokban: lesz Olvasás Éjszakája, az Örkény Színház pedig Arany Jánost idéző és köszöntő esttel várja a közönséget. De lesz Puttyonos Fesztivál is, Szegeden pedig a klasszikus zenéé lesz a főszerep.
Nők Lapja2 perc
Csodaszép éjszakai fotók a világ minden tájáról
Az éj tele van szépséggel és titokkal, amit régóta csodál az ember. Ezt a magával ragadó gyönyörűséget örökítették meg fotósok a világ minden tájáról egy pályázatra, a Photo Nightscape Awards-ra. Most a szerintünk legszebbeket mutatjuk meg nektek a 2017-es győztes éjszakai felvételekből.
Nők Lapja1 perc
Hasznos kisokos arról, hogyan győzhető le az intimitástól való félelem
Elidegenedett világunkban egyre többen vannak, akik szoronganak az érzelmi intimitástól és amíg ez a félelem bennük munkál, addig sosem lehetnek igazán boldogok. Éppen ezért fontos, hogy minél többet megtudjunk arról, hogyan lehet segíteni a helyzeten.
Nők Lapja4 perc
Az apaforradalmár – Közeli Léder Lászlóval
Léder László, az Apa Akadémia alapítója olyan pszichológus, aki a férfias működés, az apaság lélektanát szeretné megismerni. Lassan a szenvedélyévé vált ez a téma, még akkor is, ha ezzel ma nem – még a pszichológián belül sem – divat foglalkozni. A nevével a Nők Lapja hasábjain már többször találkozhattak, főképp olyan cikkekben, amelyek ezeket a témákat feszegették. Rist Lilla interjúja.
Nők Lapja9 perc