Így lehet boldogabb a reggelünk 32 perc alatt
Ha a korai órákban ügyetlenkedem, képes vagyok azonnal szerencsétlennek elkönyvelni az adott napot. Egy nemrégiben olvasott amerikai cikk szerint azonban létezik egy olyan reggeli rutin, amely biztosítja, hogy a nap a lehető legjobban induljon. És legfeljebb 32 percet vesz igénybe. Leteszteltem, működik. Dakos Edit írása.
Nők Lapja3 perc
Akik észrevétlenül segíthetnek minket – Hogyan kommunikáljunk az angyalokkal?
Napjainkban az angyalkommunikáció példátlan népszerűségnek örvend: úgyszólván kultusz lett belőle. Csakhogy a kultuszoknál fennáll a veszély, hogy divathóborttá válik, elcsépelik, félreértik, és pont a valódi célja sikkad el. Mivel ez már az angyalkommunikáció esetében is bekövetkezett, érdemes utánajárni, vajon eredetileg, az ősi korokban hogyan használták, és hogyan alkalmazhatjuk úgy, hogy annak értelme és eredménye is legyen. Magyar Diána.
Nők Lapja3 perc
Tudunk-e még tűbe fűzni? A felnőttség iskolája
Felvarrni egy gombot, befizetni a villanyszámlát, kicserélni a defektes kereket, működtetni a hitelkártyánkat, ablakot pucolni, zoknit stoppolni. Csupa olyan, a felnőtt lét részét képező hétköznapi feladat, amit a gyerekek valaha magától értetődően megtanultak otthon, ám amit a mai huszonévesek közül sokan „felnőttség-tanfolyamokon” kénytelenek elsajátítani. Mörk Leonóra írása.
Nők Lapja6 perc
Ötletes és könnyen elkészíthető őszi dekorációk falevelekből
Az ősz megannyi csodát tartogat: fantasztikus színekben tárja elénk a természetet, kellemes napsütéssel és szellőkkel kényeztet, és különféle termésekkel ajándékoz meg minket. Ha már túl vagytok a gesztenyegyűjtésen, akkor szedjetek össze egy tucat megsárgult falevelet is! Megmutatjuk, milyen dekorációkat készíthettek belőlük az otthonotokba.
Nők Lapja2 perc
Játsszunk most együtt! Az Urbango kincskereső túráján jártunk
Miközben azon panaszkodunk, hogy a technológia elpusztította a szórakozás hagyományos formáit, a digitalizációval párhuzamosan – vagy egyfajta válaszként – a játék olyan területeken is megjelent, ahol korábban nem volt helye. Egyre több a felnőtteknek szóló társasjáték, a cégek csocsó- és pingpongasztalokat állítanak fel, és a szabadulószobák után megjelentek a kincskeresős városnéző programok is. Mert a gyermek bennünk él, és kincset találni jó. Közösen keresni pedig még jobb. Jónap Rita riportja.
Jónap Rita7 perc
Ilyen, amikor antik hangulat uralkodik a lakásban
Ha lakberendezésről van szó, sokszor az új és modern irányzatok szerepelnek a trendpalettán, mi viszont szeretnénk most kicsit a múltba kalauzolni titeket. Olyan antik hangulatú enteriőrfotókat mutatunk, amelyek ma is megállják a helyüket egy-egy lakásban. Nekünk már meg van a kedvencünk, válasszátok ki ti is!
Nők Lapja1 perc
Sztárom a párom: Rezes Judit mesél férjéről, Szabó Győzőről
Másfél évtizedig próbálták megúszni, hogy a bulvársajtóban együtt szerepeljenek, aztán színpadra vitték a párkapcsolatukat. A LoveShake – Az élet összeráz című darabban őszintén mutatják be, hogy a sikeres színészek életét is ugyanazok a hétköznapi örömök, viták és csalódások itatják át, mint másokét. A Jászai Mari-díjas színésznő azt mondja, a humor sok mindenen átlendítette őket, és néha még ma is látja párjában a nyírbátori kisfiút. Pór Attila írása.
Pór Attila6 perc