Közöny, érdektelenség, apátia… Hogyan szállhatunk szembe a motiválatlansággal?

„Semmihez nincs kedvem!”, „Nem érzek erőt magamban!”, „Úgy sincs semmi értelme!”. Milyen gyakran hangoztattok ilyen és ehhez hasonló mondatokat? Ha a válasz az, hogy sűrűn, akkor nem árt, ha végigolvassátok cikkünket.

A közöny nem pusztán azt jelenti, hogy nincs kedvünk valamihez, sokkal inkább azt, hogy semmiben sem látunk motivációt és nem vagyunk képesek a boldogság megélésére. A cselekvés hiánya csökkenti az önbecsülésünket, ez pedig a leggyakrabban a bűntudat, a szégyen és az értéktelenség érzésében jelentkezik.

Az apátia – létrejöttének okától függetlenül – mindenkinél azonos módon mutatkozik meg: előtérbe kerül a személyes boldogság beteljesülésének kétsége és a reményvesztettség. Ezt az érzést okozhatják gyermekkori elakadások, vagyis egy „rossz programozás”, korábbi kudarc vagy csalódást okozó események sorozata, sőt fizikai tünetek, mint az alváshiány, az állandó fáradtság, az egészségtelen étrend, a mozgás hiánya, de komolyabb betegségek is.

Mindegy mi váltja ki, az érzés azonos, és ezért nem tűzünk ki magunk elő célokat, nem tudjuk megfogalmazni az álmainkat, nem érzünk kellő energiát és tettvágyat magunkban, sőt sokszor élünk át depresszióhoz hasonló állapotot. A kettőt viszont nem szabad összekeverni.

Hogyan ismerhető fel az apátia?

A legegyszerűbb, ha felteszitek magatoknak az alábbi kérdéseket, amelyek közül, ha több is igaz rátok, sőt úgy érzitek, a válaszaitok egyértelműen megmagyarázzák az aktuális lelkiállapototokat, akkor ideje változtatni!

  • Vannak negatív gondolataitok magatokkal vagy a kilátásaitokkal kapcsolatban?
  • Féltek attól, hogy valamiben kudarcot vallatok, hogy elutasítanak?
  • Attól tartotok, hogy nem vagytok (elég) jók? Talán egy régebbi tapasztalat okozza ezt a sok félelmet?
  • Történt veletek a közelmúltban valami olyan esemény, ami miatt reménytelenné, csalódottá váltatok?
  • Belesüppedtetek a napi rutinba, és úgy érzitek, semmi sem villanyoz fel benneteket igazán?
  • Nincs energiátok a jövőtökön dolgozni, nincs kedvetek a jelen pillanatait kiélvezni?
  • Valami, ami iránt korábban érdeklődtetek, már nem tölt el semmilyen érzéssel (hobbi, sport, barátokkal való találkozás, zenehallgatás, egyéb szokások)?
  • Nem vagytok motiváltak a munkátokat illetően, unjátok a feladataitokat és hiányzik az érzelmi kapcsolódás is?
  • Inkább a televízió és számítógép előtt időztök, folyton az interneten lógtok, mintsem magatokkal foglalkoztok?
  • Kifolyik a kezetek között az idő?
  • Abbahagytátok az edzést és azzal vigasztaljátok magatokat, hogy nem nektek való az adott sport, ugyanakkor nassolnivalókkal kényeztetitek magatokat?
  • Nem tudjátok magatokat elkötelezni semmilyen területen, nincsenek célok, sem erőfeszítések az életetekben?
  • Általában közömbösnek érzitek magatokat?
  • Állandóan pesszimisták vagytok?
  • Hajlamosak vagytok valamilyen önpusztító magatartást felvenni?

Módszerek, amikkel érdemes harcolni az apátia ellen

Sok praktikus technika létezik, amit ilyenkor alkalmazhatunk, azonban amíg a gondolkodásunkat nem változtatjuk meg, egyik sem vezethet sikerre. Ahhoz, hogy ebből a gödörből ki tudjunk jönni, először is felismerésre, majd komoly elszántságra és munkára lesz szükség. De hogyan dolgozzunk önmagunkon, ha úgy érezzük, semmi energiánk hozzá? A folyamat többlépcsős, de érdemes belevágni.

Az első lépés

Először is határozzátok meg, nagyjából mióta tart a közöny és mi az, ami kiválthatta. Ássátok bele magatokat az emlékeitekbe, és tegyetek fel még több kérdést magatoknak! Melyik az a pont, ahol megváltozott a hozzáállásotok? Mikor váltották fel a negatív gondolatok a pozitívakat?

A passzivitástól a problémamegoldásig

Fontos, hogy meg tudjátok fogalmazni, az első lépést, amit megtehettek. Üljetek le és ötleteljetek! Készítsetek jegyzeteket arról, hogy mi az, ami nem úgy működik az életetekben, mint szeretnétek, és vázoljatok fel lehetséges megoldási módokat is! A lényeg, hogy elinduljatok azon az úton, ami kizökkent majd titeket a közöny állapotából.

Új szokások bevezetése

Próbáljatok ki olyan dolgokat, amik új lendületet hoznak a mindennapokba és kicsit elfeledtetik veletek a nehézségeket. Vágjatok bele egy izgalmas hobbiba, időzzetek el a konyhában, találkozzatok régi barátokkal, kiránduljatok, sportoljatok, vagy valósítsátok meg egy korábbi álmotokat!

A közöny kicselezése

Gondoljátok át mik voltak a kedvenc tevékenységeitek korábban! Mi az, ami örömet jelentett, amiből meríteni tudtatok, ami inspirált és motivált benneteket? Térjetek vissza ezekhez a dolgokhoz, ezzel együtt pedig utazzatok vissza egy kicsit saját, korábbi énetek világába!

Emlékezés

Mikor voltatok igazán boldogok? Mi volt az, ami igazán lelkesített titeket, és mi az, amit mindig is kipróbáltatok volna, csak nem mertetek belevágni? Festenétek, hangszeren játszanátok, falat másznátok, könyvet írnátok, elmennétek egy zarándokútra? Ne tétovázzatok tovább!

Ha semmi sem segít

Van, amikor a legjobb megoldás az aktuális elakadásokra egy szakember segítségül hívása. Ha úgy érzitek a fenti tanácsok nem képesek kimozdítani titeket a letargikus állapotból, keressetek fel egy terapeutát, akivel őszintén beszélhettek a problémáitokról, és akitől megküzdési stratégiákat is kaphattok.

 

Szöveg: Légrádi Júlia

Nyitókép: Getty Images

(psychologytoday.com)

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.