Tudod, hogy hívják Katalin hercegné és Vilmos herceg legkisebb gyermekét? Egy nap hányszor nézel rá kedvenceid közösségi oldalaira? Rajongás szinte azóta létezik, hogy világ a világ, az embernek mindig is szüksége volt arra, hogy felnézzen az ideáljaira. A közösségi média elterjedésével viszont a vágyaink tárgyai és a rajongás természete is hatalmas változásokon mentek keresztül. Vajon miért kötődhetünk érzelmileg a hírességekhez? Mik az előnyei és hátrányai egy ilyen egyoldalú kapcsolatnak? Egyáltalán, mit árul el rólunk, hogy kiért rajongunk? Filákovity Radojka írása.

Álmunkból felriasztva is fel tudjuk sorolni Vilmos herceg és Katalin hercegné gyermekeinek a nevét – méghozzá születési sorrendben –, tudjuk, hogy Harry herceg egy elvált, amerikai színésznőt vett nemrég feleségül, ahogy a többségünk azzal is tisztában van, hogy az ifjú arát miért Károly herceg kísérte oltárhoz. Illetve abban a vitában is határozottan állást tudunk foglalni, vajon Katalin vagy Meghan hercegné lenne-e szimpatikusabb a néhai Lady Dianának. De nem is kell ilyen messzire menni, elég, ha itthoni terepen maradunk: az Ördög Nóra-Nánási Pál házaspár mindennapjaival – kis túlzással ugyan – de jobban képben vagyunk, mint a saját rokonságunkéval. A pszichológiában erre egy külön fogalom létezik: paraszociális kapcsolatoknak nevezik azokat az egyoldalú kötődéseket, amelyekben valaki a kölcsönösség igénye nélkül kapcsolódik egy sztárhoz, médiaszemélyiséghez, ismert emberhez.

Valóság vagy illúzió?

Sokan emlékszünk még arra, amikor a lelkes nézők a Rabszolgasors Isaurájának felszabadítására indítottak gyűjtést, illetve, amikor egy kicsivel később Esmeralda szemműtétjére teremtettek elő szép summát a sorozat rajongói. Miért nem volt egyértelmű számukra, hogy amit a képernyőn látnak, az nem fedi a valóságot? Koltói Lilla szakpszichológus, szociálpszichológus szerint a paraszociális kapcsolatokban a néző úgy éli meg a médiaszemélyiséghez való viszonyát, mint egy valódi, közvetlen, személyes viszonyt – a híresség pedig anélkül lesz része a néző társas hálójának, hogy tudna róla.

„A médiaszereplő kommunikációja a közönség felé a közvetlen társas érintkezés jellegzetességeit hordozza magán: gyakran »néz« a nézőre, megszólítja, úgy beszél, mintha közvetlen bensőséges kapcsolatban lenne vele. Az emberi agy pedig ugyanúgy dolgozza fel a médiaélményeket, mint a közvetlen tapasztalatokat, az emberek reakciója a médiafigurákra megegyezik a valódi emberekre adott reakciójukkal. Ilyen értelemben a média és az emberek egymás kommunikációs alternatívái, és ugyanolyan kommunikációs szükségleteket elégítenek ki” – magyarázza a szakértő. Így lehetséges, hogy a médiaszemélyiségeket ugyanúgy észleljük, mint a barátainkat, az ismerőseinket – különféle helyzetekben figyeljük meg és értelmezzük a megjelenésüket, a gesztusaikat és a hangjukat. Viszont a szakember hangsúlyozza, egy fontos dologban nagy különbség van a két viszony között: a paraszociális kapcsolatokban a bizalmas jelleg mesterséges és megtervezett, a médiatartalmak ugyanis úgy készülnek, hogy a nézőben a személyesség, az intimitás, az önfeltárás érzetét keltsék – amelyek egyébként fontos összetevői a közvetlen emberi kapcsolatoknak.

„Míg maga a médiaszemély nem csupán illúzió – hiszen ott van a képernyőn –, a közeledése, az általa sugallt bensőségesség látszólagos. Ezt a képzetet erősíti, hogy a médiaszereplők rendszeresen visszatérnek a képernyőre, ezáltal a nézők világába is, a kapcsolatnak így »történelme« lesz, és a néző el is hiheti, hogy ő jobban ismeri a szereplőt másoknál. A médiaszemélyiségből barát, bizalmas, tanácsadó, modell válik. Ez a pseudobarát pedig mindig ugyanolyan, amilyennek a kitalálói megalkották, előre bejósolható a viselkedése, megnyugtatóan egyforma minden esetben” – fejti ki Koltói Lilla.

Titkos vágyaink megtestesítői

A hírességek azt képviselik, amire tudat alatt szinte mindannyian vágyunk. „Mind álmodoztunk már gazdagságról, hírnévről, boldogságról, stílusról és befolyásról – ezt már a tündérmesékkel magukba szívjuk, és ezt adjuk át a gyerekeinknek is” – mondta a Time magazinnak Dr. Frank Farley pszichológus, a Temple Egyetem professzora hozzátéve, hogy a mesék hatása szinte életünk végéig velünk marad. A királyi család tagjai, a hollywoodi hírességek vagy a Kim Kardashian-féle celebek pedig életben tartják ezt a tüneményt.

Koltói Lilla szerint az, hogy ki a rajongás tárgya, leginkább az énideáljainkkal, illetve a hasonlósággal hozható összefüggésbe: a sztár olyan tulajdonsággal, képességgel vagy életstílussal rendelkezik, olyan értékrendet képvisel, ami ránk is jellemző vagy amilyet mi is szeretnénk. „Ami belőlünk hiányzik, nekünk nincsen, de nagyon vágyunk rá, az könnyen megtalálható egy-egy hírességben, ezért a média azonosulási lehetőséget, kompenzálást nyújthat. Kutatási eredmények vannak például arról, hogy a testükkel elégedetlen serdülő lányok többször vetik alá magukat plasztikai beavatkozásnak, ha paraszociális interakcióra hajlamosak, szemben azokkal a társaikkal, akik nem alakítanak ki ilyen kapcsolatot” – fejti ki a szakértő.

A közösségi média csak még tovább bonyolította a helyzetet

„A paraszociális interakció nem kizárólag a modern média jelensége. A rajongás, az idealizált hősök mindig is részét képezték a kultúrának, képzelt kapcsolatokra sok példát találni kultúrától és történelmi korszaktól függetlenül” – magyarázza Koltói Lilla. Nagy Sándor arcképe például pénzérméken, ékszereken díszelgett már életében is, a reneszánszban a kreatív gondolkodókat és a kitűnő művészeket emelték piedesztálra, de az idők folyamán ugyanúgy rajongás tárgyát képezték a regényhősök is.  Míg azonban korábban a tehetség, a tudás, a teljesítmény és a kemény munka előtt adóztak az emberek, a film és a televízió hőskorával színre léptek a celebritások, akik többek közt a karizmatikusságuk, az őket övező glamúr és az általuk megtestesített életérzés miatt váltak népszerűvé. Elég, ha csak Marilyn Monroe-ra gondolunk, aki nem annyira az átütő színészi tehetsége, mint vonzó külseje miatt vált a férfiak számára a vágy tárgyává, a nők számára pedig irigyelt példaképpé. Mára viszont a recept még inkább leegyszerűsödött: ahhoz, hogy valaki népszerű legyen, szinte semmit nem kell letennie az asztalra, elég, ha kirívó a viselkedése, harsány a személyisége vagy egyszerűen csak mesterien műveli a magamutogatást. Napjaink üres celebkultúrájában, az Instagram-sztárok világában egészen szokványossá vált az alapján értékelni valakit, csak mert híres, anélkül, hogy bármi olyat tett volna, ami valóban indokolja az ismertséget. Gondoljunk csak Kim Kardashianre, aki botrányosan kiszivárgott (vagy kiszivárogtatott?) szexvideójával keltette fel a közvélemény figyelmét, majd a családja életét bemutató valóságshow-val növelte a népszerűségét. Igazi magaslatokba viszont az Instagram segítségével emelkedett: meztelen képeivel és szelfijeivel több mint 114 millió követőt – nekik köszönhetően pedig rengeteg szponzort és hatalmas vagyont – szerzett.

„A mai média »csak« bonyolultabbá tette a »szuperemberek« és a rajongók közötti kapcsolatot, egyrészt a média mindenféle tulajdonságú és képességű hősök tömegét szállítja nekünk, némelyik mindenféle tehetséget nélkülöz, vagyis megteremtője és fenntartója a sztárok »mintha« világának. Másrészt a rajongó számára elérhetőbb a sztár, közvetlenebbnek tűnik a kapcsolat. Vagyis a modern média megkönnyíti a paraszociális interakciók kialakulását főleg azáltal, hogy könnyebben tudja a kölcsönösség, a közvetlenség, az önfeltárás érzetét felkelteni” – mondja a szakember.

A közösségi médiának köszönhetően ugyanis a kedvenc hírességeinket úgy tudjuk követni a különböző fórumokon, mint a barátainkat, ismerőseinket: láthatjuk a fotóikat, személyes bejegyzéseket olvashatunk tőlük, sőt akár ők maguk is kommentelnek, reagálnak a hozzászólásainkra. A szakpszichológus, szociálpszichológus szerint ezáltal a kapcsolat élőbbnek tűnik, könnyebb valóságos barátként, társként tekinteni a rajongásunk tárgyára.

Serdülőkorban normális

Szinte mindenkinek volt tinédzserkori ideálja, akiről mély sóhajokkal kísérve ábrándozott – a paraszociális kapcsolatok jelentősége azonban teljesen más színezetet kap serdülőkorban, mint felnőttek esetében. „A serdülőkor egyik fontos feladata a szülőktől való elszakadás, az autonómia fokozatos kialakítása és a kortárskapcsolatok előtérbe helyezése. Ebben a folyamatban közbülső állomás lehet a médiaszemélyiségek, celebek iránti rajongás. A szülők többé már nem töltik be a modell szerepét, a serdülő már nem idealizálja őket, így a példakép helye megüresedik – ide léphet be a médiaszereplő. Ebben a képzelt kapcsolatban, különösen a romantikus természetűeknél, a serdülő biztos távolból, kockázat nélkül próbálhatja ki magát a különböző társas szerepekben.” – magyarázza Koltói Lilla.

A szakértő azt is hangsúlyozza, hogy a serdülők különbözőképpen kötődhetnek a sztárokhoz: barátként, romantikus partnerként vagy példaképként, követendő ikonként tekinthetnek rájuk. Ami közös bennük, hogy elősegítik a személyes identitás kikristályosításának folyamatát, lehetővé teszik, hogy a fiatal társas szerepeket próbáljon ki, biztonságos terepen kísérletezzen. Koltói Lilla szerint a paraszociális kapcsolatok azonban egy bizonyos fokig hasznosak csak: ha a kapcsolat már túl intenzívvé válik, a vonzalom a sztárhoz annyira erős, hogy korlátozza a fiatalt abban, hogy másokhoz, valós személyekhez kötődjön, akkor komoly problémákat okozhat az identitása kialakításában is.

„A paraszociális kapcsolatok legtöbbször a társaság iránti igényt elégítik ki, de fontos azt is kiemelni, hogy a sztárok az ideálokat testesítik meg, amilyenekké válni szeretnénk. Különbséget kell tenni a normális és a megszállott rajongás között, ez utóbbi esetében komolyabb identitásproblémák és személyiségzavarok állhatnak a háttérben. Mivel a paraszociális kapcsolatok elsősorban az identitáskereséssel, társas szerepek kipróbálásával állnak összefüggésben, ezért serdülőkorban ezeket – ha nem megszállottságról van szó – normálisnak tekintjük” – mondja a szakember.

Magány kontra rajongás

Felnőttkorban a paraszociális kapcsolatok leginkább a magány és reménytelenség érzését oldják, segítenek közelíteni az énideálokhoz, de van értékközvetítő és viselkedési modell, szerepmodell szerepük – ezért igen károsak is lehetnek. Emellett biztonságos terepen segíthetnek kipróbálni, milyen valakihez barátként, szerelmi partnerként, bizalmasként viszonyulni. A szakértő szerint a bizonytalanabb, félénkebb, visszahúzódóbb emberek hajlamosabbak a paraszociális interakcióra, amivel a kapcsolati kudarcaikat kompenzálhatják, illetve a valós kapcsolataikat helyettesíthetik. Még kutatások is alátámasztották, hogy akik bizonytalanok, azok hajlamosabbak arra, hogy érzelmileg erősen kötődjenek egy-egy médiaszemélyiséghez, ezzel alapozva meg, erősítve meg a saját identitásukat. „A paraszociális kapcsolatokban lehet kreatívan kísérletezni, szerepeket próbálgatni. Ha valaki a környezetében nem talál működő interakciókat, akkor máshol keresi erre a lehetőséget, hiszen a másokhoz való kapcsolódás, a valahova tartozás nagyon fontos emberi motívum, és valószínűleg ma könnyebben talál lehetőséget az egyén paraszociális kapcsolatok kialakítására.”

Illusztráció: Thinkstock

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!