Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein.

A levélíró ezúttal egy kismama, aki közel 10 éve küzd szorongással és pánikrohammal. A szülő azért fordult Vekerdy Tamáshoz, mert szeretné tudni, örökölheti-e a kislánya a betegségre való hajlamot:

„Kérdésem: a pánikbetegség, illetve az arra való hajlam örökölhető-e, illetve tanulható, megszerezhető-e? Több mint tíz éve volt az első pánikrohamom, amivel azóta több pszichológust is felkerestem, sok mindent kipróbáltunk, a gyógyszeres kezeléstől a relaxációs technikáig, de valódi megoldás sajnos, sosem született. Egy-két éve ugyan nincs pánikrohamom, de ezt azzal érem el, hogy elkerülöm a számomra »ijesztő« szituációkat.

Öt hónapja megszületett a kislányom, és most aggaszt, hogy esetleg ő is megérezheti a félelmemet adott helyzetektől, vagy – még rosszabb hogy ő is elkezdhet félni ugyanazoktól a dolgoktól, amiktől én félek. Ha érezni fogja rajtam, hogy például nem merek beszállni a liftbe, és inkább akár tíz emeletet is lépcsőzöm, nem fog-e ez nála is valamilyen fóbia kialakulásához vezetni?”

Vekerdy Tamás válasza a betegségek hajlamának örökléséről

Hogy a pánikzavar örökölhető-e, erről a szakirodalomban különböző álláspontokat olvashatunk. Voltak ikerkutatók, akik úgy találták, hogy ha egypetéjű ikrek közül valamelyik pánikbetegségben szenved, akkor annak valószínűsége, hogy a testvére is megbetegszik, 24 százalék, míg kétpetéjű ikreknél ez az arány mindöszsze 11 százalék.

Ez arra vallana, hogy minél közelebbi a rokonság (a génállományban is!), annál nagyobb a valószínűsége a lehetséges megbetegedésnek. De más, ugyancsak ikerkutatási elemzések úgy találták, hogy ilyen összefüggés nem áll fenn.

Kicsi az esély, hogy a pánikrohamra való hajlamot a legközelebbi rokontól örököljék a gyerekek (Fotó: Getty Images)

A pánikzavarokat a pánikrohamok jellemzik – heves szívdobogás, légszomj, hideg-meleg hullámok, verejtékezés, esetleg fulladás, mellkasi fájdalom, láb-kéz bizsergés, sápadtság, szédülés, a világ irreálissá válik, a beteget halálfélelem gyötri, vagy úgy érzi, hogy elveszíti önmagát, vagy legalábbis józan tudatát, megőrül, megbolondul.

A szakemberek szerint itt a szorongásos reakciók torlódnak össze, valamilyen, viszonylag jelentéktelen kiváltó ok következtében.

A beteg túlértékel valamilyen fiziológiás állapotot – például nehezebben lélegzik vagy a szíve hevesebben ver – vagy esetleg valamilyen környezeti hatást. És a szorongásra való hajlam az, amiről a szakemberek nagyobb része azt állítja, hogy esetleg örökölhető. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül a pánikzavar extrém formájában jelenik meg a szorongás még „örökölhetőség” esetében sem!

Igaza van abban, hogy a szülők – nyilván elsősorban az anya – szorongáshajlama hatással lehet a gyerekre.

Számon tartjuk, hogy az elsőszülöttek szorongáskészsége (tökéletességre törekvése, „görcsössége”) hátterében gyakran az húzódhat meg, hogy a szülők, akiknek még nincs tapasztalatuk a gyerekekkel való együttélést, a gyerekgondozást és -nevelést illetően, jobban szoronganak kezdetben, mint majd a második, harmadik gyerek esetén.

(Erről a fokozatos „ellazulásról” – ami jót tesz a gyereknek! – szól az ismert vicc, még az eldobható pelenkák előtti időkből: Az első gyereknél az ember még kimossa, kifőzi, vasalja a pelenkát, a másodiknál már csak mossa, a harmadiknál már csak szárítja…) Tehát igen, a gyerek természetesen megérzi, és így „tanulja” a szorongást, és ezért különösen fontos, hogy szülei, anyja, amennyire lehet, csökkentsék saját szorongásukat.

Ezért is kell elmondanom, hogy a tapasztalatok szerint a megfelelő gyógyszeres kezelés a pánikzavarban szenvedők 80 százalékánál hat, és ezen belül 40 százalék teljesen meggyógyul vagy legalábbis nagyon jelentős javulást ér el. Ha ezt a gyógyszerelést még pszichoterápiával is megtámogatjuk, a hatás még gyorsabb és tartósabb, erőteljesebb.

Kapcsolódó: Vekerdy Tamás tanácsa szorongó szülőknek

Ma elsősorban az úgynevezett kognitív (a gondolkodáson, az okokat kereső és értelmező megismerésen keresztül ható) terápiát szokták ajánlani, mint viszonylag gyorsan ható, eredményes (a viselkedést eredményesen befolyásoló) eljárást, de természetesen az analitikus megközelítés is a hatékony terápiák egyike.

A fentiekből talán kiderül, hogy – az arányszámokat tekintve – egyáltalán nem „biztos”, nem „törvényszerű”, hogy egy gyerek „örökölje”, „átvegye” anyjának pánikzavarát, vagy akár csak nagyfokú, zavarokat is kiváltható szorongását. Ugyanakkor: ezt, az anyai pánikbetegséget, ennek fennállását – ha még fennáll – vagy a múltban történt eseményeit egyáltalán nem kell rejtegetni, eltitkolni, eltagadni a gyerek előtt!

Nők Lapja 2005/42-es lapszámában Vekerdy Tamás egy friss anyuka aggodalmait szeretné eloszlatni  (Fotó: Nők Lapja archívum)

Mint minden más, ez is nyílt téma lehet, ha szóba kerül – és ha ezt tudja az ember, már mindjárt kevésbé szorong, attól, hogy netán „kiderül”. Igen, a pánikzavar gyakran jár együtt olyan fajta fóbiával, hogy a beteg nem mer olyan helyre menni, ahonnan nem „menekülhet”, vagy ahol nem remélhet „segítséget”. (Például: a lift.)

De a tapasztalatok szerint a terápiában itt is jelentős javulás és változás érhető el.

Mit tudunk ma a pánikzavar hátteréről? A biológiai vizsgálatok egy agyi ingerületátvivő anyag normálistól eltérő aktivitását teszik felelőssé ezért (ez a norepinefrin). És ezt az anyagot lehet kedvezően befolyásolni antidepresszáns, depresszió elleni gyógyszerekkel. De persze itt is körkörös a hatás: a lelki jelenség kiválthatja a fiziológiás jelenséget, ez felerősítheti a lelki állapotot – és így tovább. (És persze: fordítva is indulhat – a test felől a lélek felé.)

Kapcsolódó: Genetika – Női ágon ezt örökölhetjük a felmenőinktől

Forrás: Nők Lapja archívum (2005/42. lapszám)
Kiemelt kép: Getty Images