1993: A szeretet szolgálatában – Göncz Árpádnéval Ipolytölgyesen

Schäffer Erzsébet emlékezetes írásai a Nők Lapja archívumából.

„Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad? – Az éjszaka csendjében ez a dalocska dünnyög fel, immár ki tudja hányadszor…?

Egy beteg kisfiú fekszik az ágyban, nem tud elaludni… Neki dalol a nagymama, hogy álmot varázsoljon a fekete szemekre. Néha föléje hajol, s úgy kérleli, de ő nem felel, mert nem tud felelni. Kilenc esztendeje, hogy elpattant a hegedűhúr, megrepedt az ezüstcsengettyű, egy szél roham ereje eloltotta a lángot. Hároméves volt, amikor az enkefalitisz rátört és homályba borította a lelkét. Egy csapással szétdúlta a kockavárát, elszaggatta a képeskönyvét; nem, az életét… Egy kisfiú fekszik az ágyban és nézi a mennyezetre hulló árnyakat. Egy királyfi fekszik ott a párnán. Elátkozott, mesebeli királyfi, akinek nincs szabadítója. Egy sötét toronyba záratott, amelynek kulcsa elveszett. Ez a gyermek, az én fiam.” (Vihar Béla: Párbeszéd az idővel)

Ipolytölgyesen, ebben az út két oldalára települt kicsi börzsönyi faluban a templom az Ipolyra néző faluvégen van. Még a gyér forgalomból is kiesik. Talán ezért találták néhányan alkalmasnak a mellette álló plébániát arra, hogy ott a hetvenes évek végétől fogyatékos betegeket ápoljanak. Csöndben beszéltek akkoriban erről, egyformán szabálytalannak tetszett a dolog az egyházi és a világi hivataloknak. De meglehetősen makacs és kitartó lehetett az a néhány szerzetesnővér és civil segítőjük, akik a kezdetektől egy beteg gyermekeknek épülő otthonról álmodtak.

A plébánia persze nem tartozott az állami gyógyító hálózathoz, de egyre többen tudtak róla. Aztán az esztergomi érsekség hivatalosan is a Katolikus Szeretetszolgálatnak adományozta az ipolytölgyesi plébániát és a hozzá tartozó területet. Innen startoltak. A Nagytétényi Egészségügyi Módszertani Intézet segítségével születtek meg a tervek, de hosszú évekbe telt, míg 1983-ban megnyithatta kapuit az Ipolytölgyesi Szent Erzsébet Egészségügyi Gyermekotthon.

Százhúsz gondozottjuk van. Többségük tizennégy évesnél fiatalabb gyerek. Halmozott, súlyos értelmi fogyatékosok. Nemcsak szellemük sérült, de mellé társultak más betegségük. Süketnéma, vak, nehéz mozgású vagy éppen járni képtelen, autista, epilepsziás, Down-kóros gyerekek. Sok olyan közöttük, akit a család már a születése pillanatában elejtett, vagy valamivel később, amikor kiderült, micsoda testi és lelki teher egy ilyen kisgyerek. S persze jó néhányan vannak olyanok, akikhez rendszeresen járnak a szüleik, látogatják, el is viszik olykor, lehetőségeikhez képest fonják, tartják a kapcsolatot, ami beteg gyerekükhöz fűzi őket.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!