Emlékezetes írások Schäffer Erzsébettől a Nők Lapja archívumából. Ezen a héten a gyerekeké a főszerep.

,,Minden gyerek jól van!” Az összetákolt örmény mondatot szünet nélkül kiabálta Légrády Eszter a jereváni repülőtéren — eredménytelenül. A budapestről hazaérke­zett háromszáz gyerek hozzátartozói szorosan a kijárathoz tolultak. Minden­ki a magáét kereste. Hosszú órákba telt, míg a csomagokkal telipakolt gyerekek kiszállhattak a gépből. Há­romszáz örmény gyerek és három ma­gyar kiskutya. 

Fabódé. Itt úgy mondják, domik. Cirkuszkocsiféle vagonlakás. Kis ablakkal, falépcsős feljáróval. Belül ap­ró szoba, kétoldalt négy ágy, szemben a falon a meghalt családfő szocreálban festett színes portréja. A domikban lehet fűteni, de meleg nem lesz benne. Ott állnak a vagonsorok szá­zával a házak helyén. Leninakánban, Ahurjániban, Kirovakánban. Belül vár­nak az emberek. Ha éppen van, a lepényszerű kenyérre, hozzá kolbászra. Ha nincs, akkor a másnapra. Ezek­ből a vagonlakásokból hoztak el há­romszáz gyereket az örmény tél leghidegebb hetei elől Budapestre. Csu­pa tizenkét évest. Kor szerint válogat­ták őket. Így könnyebb volt. Mert a nyomorúságnak errefelé is fokozatai vannak.

Aszmi a földrengéskor összeomlott iskolájuk romjai közt tíz kis társával maradt életben. Ötszázharminc gyerek közül. Armine a tragédia első napján apját, anyját, testvérét elveszítette. Szilvát édesanyja mentette ki a dőlő falak közül. Hacsik apját és nagyszü­leit temette el. Szimának csak könnyebben sérültek meg a szülei, de sem­ mijük sem maradt.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!