Schäffer Erzsébet: Nagy kék lepedő, Nők Lapja, 1990/30.

Családunkban egy ideje a vándorlások korát éljük. Már­mint a barátnők, az osztálytársak, a testvérek, a titkos körök, összeesküvők és egyéb gyanús elemek vándorlá­sának korát. Megjelennek az ajtóban, titokzatos szűksza­vúsággal a család egyik, másik vagy éppen harmadik if­jabb tagját keresik, aztán együtt bevonulnak a szobába, ahol — az ajtónyitáskor látom — a nagyméretű, sötétkék lepedő alatt már hárman ülnek. Fogalmam sincs, mi le­het ezúttal a bordásfal és a két szék közé feszített sötét­kék lepedő. A múltkor még a Sziklás-hegység volt, azelőtt meg (teliszórva csigákkal és kagylókkal) tenger, még előt­te óriás turbán és lepel, egyik tuareggé változott gyere­kem öltözéke. Most talán éppen indiánsátor vagy egy­szerűen csak a kék ég, alacsonyan szálló felhőkkel — alat­ta kuporognak.