Schäffer Erzsébet emlékezetes írásai a Nők Lapja archívumából, ezúttal a berekfürdői református Megbékélés házából, 1990-ből.

Schäffer Erzsébet: Az alázat maga a kegyelem, Nők Lapja, 1990/15.

,,…Ha a farizeusok „egy fokkal” kevésbé gőgösek, talán beérik azzal, hogy kiüldözik őt (féltvén nyájuk rendjét és szigorú kegyelettel őrzött „békéjét”). De – s itt a római „jog” is közrejátszott – a farizeusok nem érhették be ennyivel. Sajátos mentegetőzéssel és legyűrhetetlen indulattal gőgjükben (a mi gőgünkkel) végül is kierőszakolták, hogy egy embert (aki történetesen Jézus volt) a simább megoldás helyett a bitófára kényszerítsék. Átadták őt az igazságszolgáltatásnak, az ácsoknak, a katonáknak, a kalapácsnak és a kalapács méretű szegeknek. 
Aztán csend lett és nyugalom. Az Evangéliumból tudjuk, miféle csend és nyugalom… S ez a csend arra kényszerít, hogy itt én is elhallgassak. Nincs tovább. „Minden kegyelem!” Ez minden jóra érvényes. De az ítélkezők fülsiketítő lármájában lehetetlen nem fölismernünk, hogy: az alázat maga a kegyelem, s a kegyelem maga az alázat…” (Pilinszky János: Levél a gőgről)

Egyszerűen jó volt itt hagyni a várost. Ahogy sokasodtak a kilométerek, úgy fogyatkozott bennünk a feszültség, aminek fölcsigázásához éppen elegendő, ha a reggeli forgalomban átevickél az ember a fővároson. Elfelé menet csitult a plakát-ordibálás, már ujjal mutogattunk, ha Kenderes táján egy-egy férfiportrét észrevettünk a villanyoszlopok derekán.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!