Letészem a lantot – Mikor kéne abbahagyni a munkát?
„Az ember munkára teremtődött, a Teremtő is munkával kezdte” – szögezte le baráti társaságban egy szociológus ismerősöm, heves vitát indítva ezzel arról, hogy mikortól és meddig kell tevékenyen élnie, hivatást gyakorolnia a halandónak. A kérdés persze sokkal bonyolultabb, hogy csak úgy egy vitán belül meg tudnánk válaszolni. Árvai Magdolna írása.
Árvai Magdolna7 perc
Egy kis csöndet – magadnak!
Elborzadtam. Szomorkodtam. Sajnálkoztam. Igen, a végén sajnálkoztam, amikor félbehagytam egy olyan netes oldal tanulmányozását, amelyben szépen-precízen összegyűjtötték azokat a párokat, akik mostanában szakítottak. Egyesek néhány hónap, mások egy-két év, megint mások sok-sok esztendő után. Nem a kollégáimat sajnáltam, hiszen ők a sajtó azon szeletében dolgoznak, ahol ki kell elégíteni egy olvasói réteg kíváncsiságát, hanem azokat […]
V. Kulcsár Ildikó2 perc
A klímaszorongás, és ami mögötte van
Mindennapi szorongásaink sorába a közelmúltban feliratkozott a klímaszorongás is, és nem csak a felnőttek körében. A környezettudatosságra nevelt gyerekek is egyre látványosabban tartanak a természeti katasztrófáktól és bolygónk – vagy legalábbis az emberiség – pusztulásának mind fenyegetőbb lehetőségétől. Oravecz Éva Csilla írása.
Nők Lapja3 perc
Frakktól a Macskafogóig – Ikonikus magyar animációk, amiket nem tudunk megunni
Október 28-a az animáció világnapja. Ennek apropóján a hazai animációs filmtörténelem világában merültünk el, és összegyűjtöttünk néhány örök klasszikust. Legyen szó papír- vagy gyurmafigurákról, bábokról, színes rajzokról, egy kicsit mindegyiktől hevesebben ver a szívünk.
Nők Lapja4 perc
Országomat egy nőért! – VIII. Eduárd, a hősszerelmes király asztrológiai elemzése
Eduárd király, angol király nem léptetett fakó lován... Uralkodóként az volt a legnagyobb tette, hogy nem voltak nagy tettei. Mégis örökre emlékezetessé vált, mert szerelméért lemondott egy világbirodalom trónjáról. Mindössze 326 napig uralkodott, és még a koronázása is elmaradt. Dr. Janák Lajos írása.
Nők Lapja3 perc