Így fogadhatjuk a dicséretet anélkül, hogy önteltnek tűnnénk
Az ember valahogy gyakrabban fogalmaz kritikát, mint dicséretet, talán ebből ered, hogy sok esetben az elismerést sem tudjuk megfelelően fogadni. Pedig ez is, mint minden más tanulható. A következő tippek segítségével anélkül köszönhetjük meg a bókokat, hogy önteltnek tűnnénk.
Nők Lapja2 perc
Psziché Akadémia: Hazudj, ha tudsz! – Mi van a szavak mögött? (X)
Az ember arcán egy tizedmásodperc alatt suhannak át a legőszintébb érzései – azokat nem tudja kontrollálni. De hogyan lehet felismerni a füllentőt, olvasni a sorok között? Ebben segít a Psziché Akadémia következő tréningje, aminek keretein belül Veres Paula és Ferentzy Zsuzsa coach-ok az árulkodó testbeszéddel ismertetik meg a résztvevőket.
Nők Lapja1 perc
A legvidámabb pillanatok a 74. Velencei Filmfesztiválról
Véget ért a világ legrégebbi és legrangosabb filmes eseménye, az idei velencei Biennálé, ami ezúttal is bővelkedett a felejthetetlen pillanatokban. Mi a legvidámabbakat gyűjtöttük nektek össze, hogy egy kis ízelítőt nyújtsunk a 74. Velencei Filmfesztivál magával ragadó hangulatából.
Nők Lapja2 perc
6 rossz tanács, amit a gyerekünknek adhatunk (plusz 6 jó helyettük)
A kimondott szavaknak a gyerekek esetében különösen nagy jelentőségük van, ezért lényeges, hogy a felelőtlen kijelentések helyett olyan tanácsokkal lássuk el őket, amelyek a fejlődésüket szolgálják, nem pedig visszavetik őket.
Nők Lapja3 perc
Történet egy dzsesszdobosról, aki nem lett multimilliomos
Egészen a közelmúltig nem tudtam, hogy Hauer Rezső létezik. Azt hittem, csak Fenyő Miklós fantáziájának szüleménye, a Multimilliomos dzsesszdobos azonban nagyon is élő személy. A „bitang jó fej, szédületes jampi”, aki a Hungária-dalban „keveri a csuda fini krémeket, miközben a lábával hozza a négyeket”, a világhírű cukrász, Hauer Rezső unokája, az ősHungáriaként is ismert, máig működő Syconor zenekar alapítója. Oravecz Éva Csilla írása.
Nők Lapja7 perc