Meditációba kezdenél? 5 hasznos dolog, amit érdemes megjegyezni előtte
A meditáció segít abban, hogy kiegyensúlyozottabbak legyünk az életben, hogy messzire száműzzük a stresszt a mindennapokból, ám sokan még mindig idegenkednek tőle, mondván, képtelenek annyira elcsendesedni, amennyire kell. Pedig a következő pontok bizonyítják, hogy erre nincs is feltétlenül szükség – relaxálni bárki tud.
Nők Lapja2 perc
Walt Disney, a varázsbirodalom örök uralkodója
Ő teremtette Mickey egeret és készítette az első egész estés rajzfilmet. Övé volt az első témapark és az első multimédiacég. Találmányai meghatározó módon átformálták a tömegszórakoztatást. Az amerikai kultúra egyik legnagyobb ikonjának legfontosabb eredménye mégis az, ahogyan a nevéből világmárkát faragott.
Nők Lapja2 perc
Siker, filmszakadás, boldogság – Művészes Marci élettörténete
Huszonhárom évig volt a híres Művész mozi vezetője. Központi figura. Rendezők, a filmes szakma krémje vette körül. Aztán, úgy egy éve körbefutott a hír a Facebookon: a „művészes Szabó Marci” hajléktalan lett! Mindent elveszített, aludt padon, élt napi száz forintból. De azt mondja, faramuci mód most boldogabb, mint valaha. Dobray Sarolta írása.
Nők Lapja9 perc
Tündéri gyerekkori felvételeken a nagy uralkodóházak tagjai
Két hete jelentették be, hogy Katalin hercegné harmadik gyermekével állapotos. A hír kapcsán megnyitottuk nektek a legnagyobb királyi családok fotóalbumait és a jelen, illetve a régmúlt uralkodóinak gyerekkori fényképei közül szemezgettünk.
Nők Lapja2 perc