A sajtos-tejfölöstől a nutellásig – Így zajlik az élet egy lángosos büfében a Balatonnál
Ha Balaton, akkor lángos – mondta minden vendég, akiket a tóparti büfék környékén kérdeztünk. Szerencséjükre a lángosozókban olyanok dolgoznak, akik vállalják a negyvenfokos hőséget, szeretik magukat összelisztezni, és láttak már napernyővel repülő biciklit is. Pór Attila riportja.
Pór Attila7 perc
Az élet kész regény: Harsányi Katalin és Tamási Orosz János szerelmének története
A világmindenségben az ember csoda. Az élet – minden élet – kész regény, de akadnak, akik túltesznek az átlagon. Harsányi Katalin és Tamási Orosz János hosszas bolyongás után talált egymásra, és ha valaki tudja, mennyi és miféle kín, keserv előzhet meg egy édessé nemesült életet, hát ők tudják. Árvai Magdolna írása.
Árvai Magdolna8 perc
Negyven éves a Győri Balett – Közeli Kiss Jánossal, a társulat igazgatójával
Ő maga egy legenda része, először szólótáncosként, később igazgatóként vesz részt a társulat életében. Negyven éve, hogy megalakult a Győri Balett, ebből az alkalomból beszélgettünk a társulat igazgatójával. Szegő András interjúja.
Szegő András7 perc
Jane Goodall, a csimpánzok védelmezője és a környezetvédelem nagyasszonya
Csimpánzkutató, etológus, antropológus, primatológus, egy, a nevével fémjelzett intézet igazgatója, a természet és az állatok elkötelezett híve, környezetvédő, aktivista, anya, nő, ember. Nevét a világon szinte mindenki ismeri, munkássága, előadásai és üzenetei mindannyiunkat elgondolkodtatnak. A Sziget fesztivál második napján vastaps és üdvrivalgás közepette tartott rövid előadást, melynek során a Föld megmentésének fontosságáról is beszélt. Mi most életének fontos állomásait idézzük fel az esemény apropóján.
Nők Lapja4 perc
Megszépített valóság: Gerald Durrell és a Családom és egyéb állatfajták története
Az állatvédő és állatkert-alapító Gerald Durrell Családom és egyéb állatfajták című könyvében elmeséli, hogyan költözött a családja 1935-ben Angliából Korfura. Szórakoztatóan ír idilli életükről, arról viszont egy szót sem ejt, valójában mi vitte őket a szigetre: apja halála Indiában, ennek pusztító hatása anyjára, illetve a vágy, hogy helyreállítsák, ami örökre elveszett. Oravecz Éva Csilla története.
Nők Lapja3 perc