Nők Lapja
„Ha az álmaid nem ijesztenek meg, akkor azok nem elég nagyok” – Címlapinterjú Wossala Rozinával
„Mutasd meg nekem, mit eszel, és megmondom, miféle ember vagy” – írja Brillat-Savarin, az első gasztroceleb, aki a tizenkilencedik században filozófiává fejlesztette az asztali örömök élvezetét. (És akiről azt a finom krémes sütit elnevezték). Főzni nem tudott, enni sem, a tömören egyszerű, zsíros ételeket kedvelte, viszont érzékien írt, és tisztában volt vele, hogy a világ a konyhában (is) készül. Vass Virág interjúja.
admin10 perc
Tetovált állatmentők – A péceli kutyatelepen jártunk
Volt egy amerikai sorozat a National Geographicon. Egy csapat tetovált, Harley-Davidsonos keményfiú úgy döntött, felveszi a harcot a hétköznapi állatkínzók ellen. Állatkínzók – minden törvényi tiltás ellenére – sajnos nálunk is vannak bőven, ahogy kiszolgáltatott, magukra hagyott, balesetet szenvedett állatok is. És igen, vannak Tetovált Állatmentők is… Dobray Sarolta riportja.
admin8 perc
„Csinálom, anyuka!” – Náray Erika mesél édesanyjáról
Az egyik legismertebb szinkronhang az övé, prózai és zenés darabokban is nagy sikert arat. Ő volt az Operettszínház ikonikus előadásában, a Rómeó és Júliában a dajka, énekhangjával elkápráztatta a közönséget. Édesanyja civil pályán dolgozott, és arra nevelte, hogy tisztes ember legyen belőle. Szegő Andrásnak idézte fel édesanyja emlékét.
admin7 perc
A gondoskodás meghatározó az életünkben – Közeli Prof. Dr. Kurimay Tamással
Akadnak, akik továbbviszik őseik, apjuk mesterségét. És akadnak, akik a hivatásuk megszállottjává válnak, életük végéig tanulnak, tanítanak, közben mindig új dolgokba kezdenek. Prof. Dr. Kurimay Tamásra a fentiek mind igazak, és persze mindemellett férj, apa és nagyapa, aki számára fontos a család. Árvai Magdolna interjúja.
admin7 perc
Címlapsztori: Marilyn Monroe, akiért még ma is rengetegen rajonganak
A sötét titkok kedvelői újra meg újra azzal állnak elő, hogy Marilyn Monroe nem lett öngyilkos. Megölték, mert útjában állt a Kennedy-családnak. Nem mintha az embernek illúziói volnának a Fehér Ház bármelyik lakójáról, de a kézenfekvő változat is hihető. Monroe-nak nem volt szüksége ellenségekre, éppen elég sebzett és bizonytalan volt. Hulej Emese írása.
admin5 perc
Nyaralás, élmény, önismeret – A nők, ha egyedül vagy barátnőkkel utaznak
A közösségi médiának köszönhetően szinte azonnal értesülünk arról, hogy az ismerőseink merre töltik a vakációjukat. Így azt is látjuk, hogy egyedül vagy éppen barátnőkkel vágtak neki a kalandoknak. Vajon mennyire mondható trendnek és elfogadottnak az, hogy a nők férfiak és gyerekek nélkül is elutaznak pihenni? Varbai-B. Csák Amarilla írása.
admin7 perc