Nők Lapja
Bud Spencer, az antiszupersztár
Már életében legenda volt, behemót pofonsorozathős, kedvenc nevettetője millióknak – világszerte. Csak a kaszkadőrök nem nevettek, amikor – rövidlátó lévén – rendesen kiütötte őket, nem kamuból. Szemműtétje után már kizárólag oda csapott, ahol nem fájt senkinek. A levegőbe. Vadas Zsuzsa írása.
admin6 perc
Nem egykedvű, sokkedvű vagyok – Közeli Geszti Péterrel
Geszti Péter ötven felett is úgy pörög, mint aki soha nem fog leállni. Asszisztensével négy időpont- és helyszínvariáció után sikerül csak találnunk megfelelő időt és helyet, ahol és amikor el tudom érni. Márciusban kiadta Létvágy című lemezét, novemberben volt A Pál utcai fiúk musicalbemutatója, februárban pedig a Rapülők nosztalgiakoncertjén lép fel az Arénában.
admin11 perc
„Otthon feleség és anya vagyok” – Címlapinterjú Ábel Anitával
Ott van a képernyőn, a színházban, és helytáll otthon: anyaként, feleségként. Arról kérdeztük Ábel Anitát, napjaink egyik legfoglalkoztatottabb színésznőjét, médiaszemélyiségét, hogy miként fér bele ennyi minden egy mai negyvenes nő életébe. Árvai Magdolna interjúja.
admin10 perc
Függőségeinkről őszintén, nem csak függőknek
Új sorozatot indítunk a Nők Lapja hasábjain, melynek főszereplői a függőségek. A következő hetekben sorra vesszük azokat az addikciókat, amelyek emberek millióit érintik nemcsak a világon, hanem hazánkban is. Tartsatok velünk egy tanulságos „utazásra”!
admin9 perc
Hangolódj ránk! Nagyító alatt a függőségek az új Nők Lapjában
Hogyan mondjunk nemet? No nem a magazin elolvasására, hanem függőségeinkre, melyekből - mint új sorozatunkban látni fogjátok - sajnos akad bőven. Az első részben sorra vesszük, mi mindenről olvashattok majd a következő hetekben ebben a témában, de természetesen most is sok-sok izgalmas interjú és írás vár még rátok a lap hasábjain. Például:
admin1 perc
Élettörténet: Mikulás Veronika, a szociális gondozó Aranyanyu
Mikulás Veronika nyugodt. Elégedett. Derűs. Harminc évet húzott le ugyanazon a gyártósoron. Szerette. Aztán mást akart. Negyvenöt évesen iskolába ment, szociális gondozást tanulni. Azóta egy nyugdíjasotthonban nővér. Amikor kimondták a Richter Aranyanyu díjátadóján a nevét, csak zokogott. Azt mondja, nem hős ő. Hogy csak jó embernek kell lenni, ennyi az egész.
admin7 perc
Főszerepben a függőség! 7 dokumentumfilm, amit érdemes megnézni
A függőség – legyen az a drog, az alkohol, a cigaretta vagy a különböző játékok iránt érzett szenvedély – emberek millióit képes megnyomorítani. Nemcsak az érintett beteg, hanem a családja életét is felboríthatja, helyrehozhatatlan károkat okozva. Nem csoda, hogy a leggyakoribb függőségek a dokumentumfilmesek érdeklődését is felkeltik.
Nők Lapja4 perc
Amikor az iskola a diákokért van – Montessori-módszer testközelből
Senecának tulajdonítják a mondást, miszerint „ha a deákot kötve viszik iskolába, nem lesz pap belőle”. Azaz, ha a gyerek tiltakozik az iskola ellen, ha ott rosszul érzi magát, rosszul is fog teljesíteni. Szerencsére vannak még olyan pedagógusok, akik arra törekednek, hogy ne a stressz legyen az oktatás főszereplője, és a gyerekek ne „kötve” járjanak iskolába.
admin6 perc