Mozaik
A kínai cseresznyevirágzásnál nincs lenyűgözőbb látvány ma a Földön
A cseresznyevirágzás szó hallatán a legtöbb embernek általában a Japán tavasz ugrik be, kevesebben tudják, hogy Kínában is hasonlóan varázslatos ez a természeti jelenség. Lélegzetelállító fotókon örökítették meg, ahogy az országot elárasztja a színes virágok óceánja.
Nők Lapja1 perc
Minden elismerésünk a 87 éves nagymamáé, aki elképesztő Paint-rajzokat készít
108 ezer Instagram-követővel büszkélkedhet egy 87 éves spanyol asszony, aki egészen kreatív módon hódol a képzőművészet iránti szenvedélyének. A Microsoft Paint nevű programjával alkotó nagymama a műveivel meghódította a világ sok internetezőjét.
Nők Lapja2 perc
7 színész, aki politikai pályára lépett
A nagy sikerű Szex és New York című televíziós sorozatban Mirandát játszó Cynthia Nixon tegnap a közösségi oldalán bejelentette, hogy elindul a New York-i kormányzóválasztáson. Ennek kapcsán összegyűjtöttük azokat a hírességeket, akik korábban úgy döntöttek, hogy a színészi pályát inkább politikai karrierre cserélik.
Nők Lapja4 perc
Humoros film- és kabaréjelenetekkel ünnepeljük a boldogság világnapját
A boldogság nemzetközi világnapján a boldogság forrását kerestük. Arra jutottunk, hogy a humornál és a vidámságnál kevés jobb boldogságfokozó létezik, éppen ezért összegyűjtöttünk 9 klasszikus vicces jelenetet és paródiát, amelyek a mi napunkat már feldobták.
Nők Lapja3 perc
Glenn Close, akinek a kezei között minden szerep arannyá válik
Glenn Close-t nem véletlenül tartjuk számon a legnagyobb színészóriások között. Ahány szerep, annyi remek alakítás fűződik a nevéhez, elég csak rápillantani a róla készült képekre, melyek már sejtetik, milyen sokoldalú tehetség is ő. A Golden Globe-díjas színésznő ma 71 éves - sok boldogságot kívánunk neki!
Nők Lapja2 perc
TESZT: Mennyire ismeritek az 1848. március 15-ei események részleteit?
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc országunk egyik meghatározó eseménysorozata volt. Évről évre újabb lendülettel és forradalmi hevülettel idézzük fel a történteket, amelyek túlmutatnak a történelmen. Emlékezzetek velünk!
Nők Lapja1 perc
György herceg nemcsak édes, vicces is!
Gary Janetti író, producer, Instagram-humorista. A nagyobb részt a brit királyi családról szóló közösségi oldalát több, mint 200 ezren követik. Mi nemrég bukkantunk rá, de azóta nem tudunk betelni György herceg fotóival és a melléjük írt, elképzelt vicces mondatokkal. Lássuk a legjobb poénokat, amivel a hosszú hétvégére „hangolunk”!
Nők Lapja2 perc
8 különleges dolog, amit nem tudtunk Stephen Hawkingról
Az egész világ mély megrendüléssel fogadta a hírt: március 14-én elhunyt a tudományos világ egyik legismertebb alakja. A brit tudóst legtöbben a fekete lyukakkal és a relativitáselmélettel kapcsolatos munkájáról ismerhették. Az univerzum furcsa fintora, hogy Hawking Galilei halálának 300. évfordulóján született, és 76 évesen, a Nemzetközi Pí-napon hagyott itt minket, amelyet világszerte ünnepelnek a matematikusok és az elméleti tudósok.
Nők Lapja4 perc