A párizsi születésű Eugène Henri Paul Gauguin a 19. századi festészet méltán ismert alakja. Festményei Cézanne és Van Gogh mellett a posztimpresszionizmus igazi alkotásai. A művész a színekkel merészen bánt és folyton kísérletezett. A 115 éve elhunyt alkotóra képeivel emlékezünk.

Az ötgyermekes férfi élete igazán kalandosnak nevezhető, élt Peruban, Panamában, Tahitin, de a Marquise- és Martinique-szigeteken is. Élete során volt tengerész és tőzsdeügynök, de festeni csak később kezdett. Első tájképét 28 éves korában állították ki. Van Gogh-al való barátsága számos műalkotást és stílusváltozást is eredményezett, később azonban megszakították a kapcsolatot. A bennszülöttekkel való együttélése Tahitin festészetének legdominánsabb tematikáját, életének pedig talán legmeghatározóbb élményét adta. Íme, hét emlékezetes alkotása:

Mikor házasodsz meg? (1892)

A képet – melyet életének legfontosabb darabjaként tartanak számon a szakértők – Tahitin készítette a festő. A két szigetlakó lányt ábrázoló festményért 2015-ben 300 millió dollárt fizetett egy gyűjtő, amivel akkor a „világ legdrágább képe” címet is kiérdemelte. Ma a második helyen áll ebben a sorban.

Tahiti nő mangóval (1892)

Gauguin Tahitira költözése tudatos döntés volt, a művész egy romlatlan és érintetlen természeti kincsekkel megáldott civilizációra vágyott és nagy örömére meg is kapta ezt. A primitívebb életformákhoz jól alkalmazkodott, és azonosult a bennszülöttek tiszta világával. A fenti képet is ennek jegyében készítette, melyen a mangó a termékenységet jelképezi és a nő, Teha’amana közelgő anyaságára is utal.

Kalapos önarckép (1893)

A Kalapos önarckép vagy Önarckép kalappal egy különleges önkép. A háttérben jól látható a művész alkotása, egy meztelen bennszülött nő egy világos színű kanapén. A kép bal felső sarkában látható zöld és élénksárga árnyalatok a festő állandó színei voltak életének utolsó periódusában készült képeinél. A festő arca és teste jól láthatóan sovány, a szeme gyanakvó, de az összeszorított száj és éles kontúrral ellátott szemöldök erőt és eltökéltséget sugároz.

Csendélet mangóval (1893)

Jól látszik, hogy a mangó meghatározó jelkép és gyümölcs volt a művész számára. Egyes képein a termékenységet, másokon a finom déli termést jelenti csupán. A kép szintén Tahitin készült, és egyfajta pihenésként hatott Gauguinre, szemben a nagyobb horderejű, embereket ábrázoló alkotásaival.

Van Gogh napraforgókat fest (1888)

A két művész barátsága jól ismert, egy ideig együtt is laktak festészetük tökéletesítése és egymás tanítása, inspirálása céljából. Ebben az időszakban Van Gogh-ra nagyban hatott barátja stílusa, képei tematikájában is megjelent ez a korszak: Gauguin karosszékét például kétszer is megfestette, mely azért is különleges, mert arles-i ott tartózkodása alatt ezeken az alkalmatosságokon diskurált a két alkotó. A fenti kép összeveszésük idején készült, Van Gogh így jellemezte a művet: „igen, ez vagyok én, de mint tébolyult”.

Martinique-i tájkép (1887)

A festő Martinique-szigeteken töltött hónapjai alatt készítette a tájképet. Ebben az időszakban messzire került impresszionista festőtársaitól, a stílusra jellemző vonásokat mégis megőrizte, és játékos vonalakkal tette kiemelkedővé a sziget élővilágát. Megelevenítette az erős fényeket és ragyogó színeket, amelyek vonzóvá teszik a szem számára a buja növényzetet.

Két tahiti nő (1899)

A kép Tahiti szigetén készült, ismét egy alkotás a művész bennszülöttekkel való együttélésének időszakából. Félmeztelen szoborszerű női alakok, mangó virág és a termékenység megjelenítése egy festményen. A sziget egy ártatlan paradicsomi élet lehetőségét jelentette Gauguin számára, a képen látható lányok fiatalságukkal és az általuk kínált gyümölcsökkel meg is testesítik azt a természetességet és szépséget, amit ez a harmonikus világ kínált a festőnek.

 Szöveg: L. J.

Képek: Pinterest

(gauguin.org)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!