A nagy festőművészek velünk élnek, hiszen alkotásaikkal a mai napig meghatározzák nem csak a képzőművészetet, de sokszor a világlátásunkat is. Szerencsések vagyunk, mert már nem csak könyvekből szerezhetünk ismereteket, hanem nagyszerű filmekből is magunkba szippanthatjuk az izgalmas életrajzokat.

Amellett, hogy remek tanulási módszer is lehet a feldolgozások nyomon követése, átfogó képet is kaphatunk az érintett korszakok jellegzetességeiről, a művészek munkásságáról, életéről. Érdekes áthelyezni ezeket az ismereteket a mai világba, és ezen keresztül megérteni a nagy alkotók indíttatásait.

A nap szerelmese (1956)

Az egyik legklasszikusabb film a hányattatott sorsú, nagy kínokat megélő holland művészről. Van Gogh mindössze 37 évet élt, ebből pedig csupán egy évtizedet töltött alkotással. Szenvedélyesen szerette a festést és minden nehézség ellenére is ragaszkodott ehhez az úthoz. A film alapja Irving Stone életrajzi regénye, melyet a festő és testvére közötti levelezés inspirált. Az egyes jelenetek eseményei tehát hűek a valósághoz, képi világuk pedig teljesen átadja a kor hangulatát.

Az impresszionisták (2006)

Az impresszionisták egy háromrészes filmsorozat, melyben valódi képet kaphatunk a 19. századi francia impresszionista festők (Monet, Degas, Cézanne, Manet) életéről, munkásságáról és küzdelméről a művészvilággal. Megismerhetjük a fiatal alkotókat, akik megszegve a festészet szabályait, új irányzatot hoznak létre és a végsőkig ragaszkodnak alkotásaik valódiságához. A film régi leveleken és dokumentumokon alapul.

Frida (2002)

A tragikus életű gyönyörű mexikói művészről egy csodálatos és hiteles feldolgozás készült 2002-ben Frida címmel. Az életvidám diáklány egy szerencsétlen baleset után kénytelen ágyhoz láncolva élni mindennapjait, mely kényszer végül előhívja belőle addig ismeretlen képességét: festeni kezd. A művészi életbe belecsöppenve ismeri meg a híres festőművészt, aki aztán a férje és támogatója lesz. A tehetséges nő sikerei ellenére sem tartja magát nagy festőnek, életét betegségének nehézségei határozzák meg.

Renoir (2012)

A film különlegessége, hogy a művész öregkori, vidéken töltött éveit mutatja be. Megismerhetjük Renoir utolsó modelljét, a művész fiait és időskorának nehézségeit. A festő elhivatottsága az alkotás iránt töretlen, beteg és egyre bénuló, kezelésre szoruló kezei sem akadályozzák meg abban, hogy életének utolsó időszakában is fessen. A filmben gyönyörű helyszínen ismerhetjük az alkotás alól szabadulni nem tudó idős művész, és a fiatal, hamvas női szépség kettősét.

Rodin – Az alkotó (2017)

Párizsban járunk, ahol a 40 éves Auguste Rodin megkapja élete megbízását. Egy monumentális alkotás elkészítésére kérik fel, melynek egyes darabjai végül legismertebb művei lettek. Hiába él hosszú évek óta házasságban a szobrászművész, fiatal tanítványa elvarázsolja, segédből hamar szerető lesz. Szenvedélyes kapcsolatuk szakításba torkollik, mely további munkára sarkallja a művészt. Megalkotja a későbbi modern szobrászat kiindulópontjának is tekintett Balzacot ábrázoló óriási szobrot, melyet élete végéig nem ismernek el. A film nemcsak a művész vívódásait, alkotó módszereit mutatja be, hanem az érzékiséghez és a finom testek ábrázolásához való viszonyát is.

+1 Loving Vincent (2017)

A Loving Vincent a valaha készült legkülönlegesebb film a világon. Különleges képi világával nem csak a művészetekért rajongókat képes rabul ejteni. A teljes egészében kézzel festett feldolgozáson több, mint 100 képzőművész dolgozott mintegy 65.000 festmény létrehozásával. A grandiózus alkotás egy előzőleg leforgatott élőszereplős filmre épült, jeleneteit ezek nyomán festették meg a művészek, méghozzá úgy és olyan stílusban, olajjal és vászonra, ahogy maga a művész, Vincent van Gogh is festette volna. Adózás ez az alkotó munkássága, életének utolsó időszaka, valamint halálának tisztázatlan körülményei előtt. A filmben megjelennek életének színterei, az általa megfestett alakok, valamint az utolsó napok drámája és azok ellentmondásos körülményei. A tavaly novemberben megjelent feldolgozáson közel 6 évig dolgoztak. A Loving Vincent már most számos közönségdíjat és idén Oscar-díj jelölést is kapott animációs film kategóriában.

 

Szöveg: L. J.

Képek: Pinterest

(port.hu)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!