Hetilap
X szerint a világ: Jordán Tamás
Vámos Miklós kérdése: Kedves Tamás, emberemlékezet óta színészi pályafutásod mellett különböző színházakat igazgattál, a rád leginkább jellemző három idegen szó jegyében: empátiával, humanizmussal és toleranciával. Most ezt befejezted, interjúid szerint végleg. Érdekelne, hogy vannak-e meg nem valósított vagy ki nem vitelezett álmaid. Mottó: Csak az ember álmodik. A Nagy Emberek pedig szünet nélkül. Jordán Tamás […]
Vámos Miklós4 perc
„Klassz lány, bírja az élet nehézségeit” – Sztarenki Pál és Sztarenki Dóra
Az Apatigrisből és az Eldorádóból is ismert Sztarenki Pál színész, rendező, direktor 1988-ban szerzett diplomát. Számos szerepet eljátszott, Kaposváron, a főváros több teátrumában, Zalaegerszegen, és most a budapesti Pinceszínházat igazgatja. Sikeres, ambiciózus hatvanas, tele energiával, tervvel, mégis azt mondja, mindennél büszkébb lányaira, Dórára, a színésznőre és a New Yorkban élő Lucára. Dóra huszonegy évesen, egyik […]
Árvai Magdolna5 perc
Krúdy Tamás: Úton az életszentséghez
– Tati, én egy nagyon előkelő hölgy vagyok! – rontott be egyik szombat reggel hitvesi hálószobánkba a nyolcéves lányom. – … Hogyhogy, drágám? – tettem fel még csukott szemmel a kérdést, miután sikerült legyűrnöm magamban a vágyat, hogy ordítva kizavarjam a szobából. – Hát mert én kelek először! Ez az előkelő hölgy hétvégén mindig valóban […]
Krúdy Tamás2 perc
Pénztárcabarát finomságok
Paradicsomos-zöldborsós csirkezúza tarhonyával Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg vöröshagyma 10 dkg kacsa- vagy sertészsír 1 kg tisztított csirkezúza (helyettesíthető pulyka- vagy kacsazúzával is, nagyobb darabokra vágva) só, bors, majoránna 40 dkg fagyasztott zöldborsó 40 dkg paradicsom 30 dkg tarhonya kevés olaj A megtisztított, finomra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk a zsíron, majd rátesszük a kettévágott csirkezúzát, sóval, […]
Nők Lapja4 perc
7 nap: Cseh László
1989. október 3. Itthon vagyok! Négyéves voltam, amikor először levittek az uszodába. Bementem a vízbe, és éreztem, én itt nagyon jó helyen vagyok. Tehát nem az volt, hogy hideg a víz, hogy spriccelnek, hogy jaj, hullámos a víz, jaj, nincs talaj a lábam, jaj, mi lesz, ha elmerülök! Semmi ilyesmi. Csak azt éreztem, hogy nekem […]
Szegő András3 perc
Hatás alatt – Tévésorozatok és trend
A népszerű tévéműsorok évtizedek óta hatással vannak a nézőkre, gondoljunk csak a Rachel-frizurára a Jóbarátokból vagy arra, amikor Carrie Bradshaw-nak, valamint a Szex és New York stylistjának hála mindenki Manolo Blahnik tűsarkúról álmodozott. A járvány miatt sokáig sem moziba, sem szórakozni nem mehetett a világ, így tavaly az új szériák sorra döntötték meg a korábbi […]
Jónap Rita6 perc
Jövőre magammal, ugyanígy – Ha az újévi fogadalom visszaüt
Tele a padlás(om) olyan szomorkás, vicces, történetetekkel, amelyek arról szólnak, hogy az újévi fogadalmak gyakran nem használnak, inkább ártanak. Persze emiatt nem kell megszaggatnunk ruháinkat, mert e szokást nem a 21. század zűrzavaros értékrendű, elidegenedett polgárai vezették be, hiszen már a rómaiak is – ahogy az lenni szokott a kultúrtörténetben – fogadkoztak évváltásokkor. Állítólag Julius […]
V. Kulcsár Ildikó7 perc
Inspiráló ikon – Iris Apfel életvezetési tanácsai
Százéves és felforgatta a divat világát. Pedig ő egész életében ugyanazt tette: figyelmen kívül hagyta az írott és íratlan szabályokat. Iris Apfel legalább annyira szabad madár, amennyire ritka. Mintha az összes stílustanácsot gondosan összegyűjtötte volna egy lapra, majd vörös rúzzsal vastagon áthúzta, és ugyanazzal a mozdulattal erősen kifestette volna a száját. Na, ezt nézzétek! Ilyen […]
Hulej Emese7 perc
Higgyünk magunkban! – A karrier útján
Vajon jobb lett-e napjainkra a helyzet, könnyebb-e ma már nőként vezető pozícióba kerülni, sikereket elérni a szakmában, könnyebb-e összeegyeztetni a munkát a magánélettel – ezek az első, örökzöld kérdések, amik beszélgetésünk során felmerülnek. Nem véletlenül, ahogy Ránky Katalin válasza is mutatja, szerinte ugyanis egyetlen dologban történt változás, abban, hogy ma már a nagyobb cégek jobban […]
Rist Lilla7 perc
„Már bent van a kosárban!” (Avagy a késleltetés tudománya)
Van egy amerikai médiamogul, Douglas Rushkoff. Magyarul is megjelent könyvének címe: Jelensokk. Elszomorító, ám hasznos könyv. Tényanyagán túl hozzásegít ahhoz, hogy jobban értsük a fiatal gyerekek számtalan indítékát, viselkedésüket, a dolgokhoz való hozzáállásukat. Az író kiderítette, hogy az USA-ban 1963-ban emelkedett az egekig a szlogen: Ez jár neked! Nagyjából ettől kezdve a menő reklámipar nem […]
Dr. Donauer Nándor3 perc