Hetilap
Merni kell kapcsolódni! – Önkéntesként Spanyolországban
Hogyan kerültél külföldre? Eszembe jutott, hogy az egyik barátnőm néhány éve külföldön töltött egy évet az ESC (Európai Szolidaritási Testület) szervezésében. Tizennyolc és harminc év közötti fiatalok vállalhatnak így önkéntes munkát Európa országaiban, maximum egy évre. Fizetik az oda-vissza utat és a szállást, valamint átlagosan havi háromszáz eurót, ami nem sok, de nem is kevés. […]
Dudics Emese6 perc
Egészséges, mégis laktató
Lazac brokkolis sajtmártásban Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg lazacfilé só, bors 40 dkg brokkoli 40 dkg natúr krémsajt 2 dl főzőtejszín 1 gerezd fokhagyma A lazacból 4 szeletet vágunk, megsózzuk, magas falú tepsibe tesszük. A brokkolit rózsáira szedjük, ha szükséges, még kisebb darabokra vágjuk. (Ha mirelit brokkolit használunk, nem kell kisebbre vágni, a frissnél ajánlott […]
Nők Lapja4 perc
7 nap: Zimányi Zsófia
1955. December vége. Az első pozitív sokk Anyukám és apukám vitt el az Operaházba, A diótörő című balettra. Erre az első pozitív sokkhatásra vezetem vissza, hogy éveken át balerina, de legalább színész akartam lenni. Balettoztam, zongoráztam, szavalóversenyeket nyertem – szigorúan neveltek, természetes volt a szüleimnek, hogy szorgalmas vagyok –, és csak érettségi előtt estem gondolkodóba: […]
V. Kulcsár Ildikó3 perc
X szerint a világ: Naszvadi Judith
Vámos Miklós kérdése: Kedves Judith, verseket és prózát írsz, ám kenyérkereső foglalkozásod az, hogy a társadalomért dolgozol, social worker vagy. Az elesettekkel foglalkozol. Hosszú évekig felnőtt szellemi fogyatékosokkal foglalkoztál. Elmondanád-e, hogy ez miként zajlik? Továbbá: hogyan hatott rád, a személyiségedre, az érzelmi világodra, a magánéletedre, a hétköznapjaidra? Végül: miért hagytad abba? Naszvadi Judith válasza: Ez […]
Vámos Miklós4 perc
Tata, a nyugalom szigete
Őseinknek is megakadt a szemük ezen a környéken, nem véletlenül. A Gerecse nyugati lejtőin és az Által-ér lapályán fekvő földek, a tiszta vizű források, vadban gazdag erdők nagyszerű lehetőséget nyújtottak a megélhetésre. Érthető, hogy Tata és környéke bővelkedik őskori emlékekben. 1962-ben Vértesszőlősön bukkantak előemberi település nyomaira, a tatabányai Szelim-barlangban pedig ősemberi közösség pattintott eszközeit, fejlett […]
Jásdi Beáta5 perc
Igent a vörösre!
Örök divat, elegáns és nőies is, de olykor nagyon soknak tűnik, különösen, ha nappal viseljük. Pláne, ha nem a bőrszínünkhöz megfelelő tónust választjuk, ha nem tudjuk szépen felvinni, és kiszalad az ajakvonalunkból vagy összekeni a fogainkat. Ennek ellenére titkon mindannyian vágyunk rá, hogy egyszer megtaláljuk az igazit, és bátran viseljük legalább színházba vagy valamilyen különleges […]
Nők Lapja3 perc
Tökéletes ékszerdoboz – A megújult budapesti Operaház
A főbejáratnál állunk, a csendesnek nem mondható Andrássy úton. Zoboki Gábor javasolta, hogy induljunk innen, mert az Operaház történetét leginkább itt, a Millenniumi emlékműig vezető, szépséges épületek szegélyezte egykori Sugárúton lehet megérteni. Alattunk a kontinens első földalattija jár. 1884-ben, amikor Budapest talán legszebb középülete megépült, már enyhült az osztrák szorítás, megmutatkozhatott a hazaszeretet, még a […]
Hulej Emese8 perc
Az ablakból a világmindenség – Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós
Berci, én nagyon sokáig úgy tartottalak számon, mint a vakmerőség, a bátorság, a hősiesség ikonját. Hogy százezer veszély közepette képes voltál megjárni a rejtélyes kozmoszt, ott mindenféle bravúrokat hajtottál végre, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne – hát úgy éreztem, ehhez valami extra bátorság kell. Aztán múltak az évek, jött az ökológiai katasztrófa, a […]
Szegő András6 perc
Befogadta őket a magyar divatvilág – Oleg Borisuk és Viktor Taranenko ukrán művészek
Romantikus lenne ezt a történetet úgy kezdeni, hogy egyszer volt, hol nem volt Oleg, a művészfiú, aki Ukrajnában élt, és Magyarországra jött szerencsét próbálni. De tulajdonképpen ez az igazság, azzal a kiegészítéssel, hogy a szerencséjéhez Viktor Taranenko is kellett; ő képviseli a racionalitást a munkakapcsolatukban. Viktor 1999 óta él hazánkban, otthon orosz-ukrán iskolát végzett, de […]
Lami Juli6 perc
A belföld az új külföld? – Elő a bőröndökkel!
„És megvan már, hova mentek nyaralni idén?ˮ – hangzik el a kérdés minden tavasszal, ahogy kisüt a nap, nyílik a pitypang, és megjelenik egy-két rügy a fákon. Megkérdezi a kozmetikus, a kedvenc kávézóban a felszolgálólány, a könyvtáros, de még a bankfiók alkalmazottja is. Ebben az évben már kisütött legalább háromszor a nap, pitypangot is láttam, […]
Papp Diána9 perc