Csöndes kertvárosi utca. A kapun túl, a hosszú járda mellett őszi virágok, letámasztott kisbicikli, a bejáratnál szép rendben papucsok, a nappaliban lusta délutáni nyugalom. Lóci már felébredt. Az édesanyja öléből kukucskál kifelé azzal a kíváncsisággal, amiben van odabújás, anyát-nem-adom-féltés, alig észrevehető betyárság – vajon kik jöttek? Klári a kisszéken egy könyvet mutat – vele nagyon szeret Lóci könyvet nézegetni –, oda is döcög, beleül az ölébe, s kettejük számára megszűnik a világ.
„Együtt mentünk piacra, nyáron strandra is!”
Juli körül harmónia és béke van, s valami bátor nyugalom. Talán ezért is tud könnyen segítséget elfogadni.
– Mi négyen vagyunk testvérek, s én sokat segítettem az öcsém körül, még sincs tapasztalatom. A saját gyerek egészen más! Édesanyám kezdetben sokat segített. És messziről, Csíkszeredából eljött egy időre az anyósom is. Hálás vagyok nekik. Később jelentkeztem az alapítványnál, s nagyon örültem Klárinak. Kíváncsi voltam, más hogyan csinálja, hiszen sok családot látott. Az etetés, az altatás, a szobatisztaságra szoktatás trükkjeire, ki hogyan boldogul.
Elmondta a véleményét is, például hogy szabad erélyesebben rászólni a kisfiamra, ha a helyzet megkívánja. Próbáltam úgy szervezni, hogy amit két gyerekkel egyedül nehéz végigcsinálnom, azt Klárival ketten intézzük. Együtt mentünk piacra, a kedvenc játszótérre, nyáron még strandra is. Vilinek, aki kezdetben nagyon féltékeny volt a kisöccsére, rengeteget mesélt.
Olvasd el ezt is: Az anyává válás napja – a gyermekágy mint tabu
Volt még valami, amit kaptam tőle… Sokszor dicsért: hogy mindennap friss ebéd van, hogy rend és harmónia uralkodik itthon, hogy a kertből a szilvát nem hagytam elrothadni, befőztem – jólesett az elismerése, megerősített, hogy életem legnagyobb „vállalkozását” nem csinálom olyan rosszul.
Klári „öreg motoros” – hat éve önkéntes az Otthon Segítünk Alapítványnál (OSA). Juliék már a sokadik család, akiket támogat.
– Én vért izzadtam fiatalasszony koromban, egyedül voltam a két kislányommal, ezért is választottam fiatal családok segítését. Sok év után érzem, nekem is ajándék, hogy idegen emberek beengednek az otthonukba, rám bízzák a gyerekeiket, hogy elfogadnak, hogy a fiatal mamák megfogadják a tanácsaimat… Egyetlen édesanya utasított el, mondta, neki nem segítség, ha nem viszem el a játszótérre a gyerekeit. De mi nem vagyunk bébiszitterek, mi együtt vagyunk az édesanyákkal és a gyerekekkel, így segítjük, támogatjuk őket. Az időnket adjuk, és a tapasztalatainkat.
„Mindennap jött a komatál”
A sok év koptatta faragott kapu alatt két babakocsi. Nyaktörő téglaösvény vezet a kert aljában egy elvarázsolt kastélyhoz. Fölmegyek a festett lépcsőkön, odafönt a varázslat megelevenedik: színek, képek, fotók, fákra néző ablakok, nagy magasságban ácsolt gerendák. Alattuk Lizi mászik a gyapjútakarón. Luna a kiskonyhájában főz, „citromos muffin!” – kínálja Áginak. Bambi, a jókora nyuszi is odacaplat, Kira – diáklánynak nézném, ha nem tudnám, hogy ő az édesanya – friss szénát töm az etetőjébe. Varázsvilág, csak bámulok.
Bihary Kira (jobbra), a két és fél éves Luna és a nyolc hónapos Alíz, becenevén Lizi és a segítőjük, Goór Ági (Forrás: Falus Kriszta)
– Tizenkilenc éves voltam Luna születésekor, Lizinél huszonegy. Fiatalon akartam gyerekeket, és jól tettem. Ők segítettek ahhoz, hogy megtaláljam a hivatásomat. Szülésznő szeretnék lenni! A lányok mindketten itthon születtek, hatalmas élmény volt. De az első gyerekágyat nem pihentem ki, lett egy méhsüllyedésem, és akkor már segítséget kellett kérnem. Bébiszittert nem tudtunk volna megfizetni. Az Otthon Segítünk Alapítványt ismerősök ajánlották. És megérkezett Marika…
Olvastad már? 5 kérdés, amikre ha igennel válaszolsz, igazán jó anya vagy
Ő volt az első önkéntes segítőnk. Micsoda helyzeteket éltünk meg együtt! A férjem Kontor Tamás zenész, én vokáloztam velük. Felvétel volt, és Marika jött velünk a babával a stúdióba. Segített, amikor vizsgára tanultam, még főztünk is együtt. Szoros baráti viszony alakult ki vele és Ágival is, aki Lizinél érkezett hozzánk. Akkor már kifeküdtem a gyerekágyat, két hétig itthon volt a férjem, hogy Luna is kapjon figyelmet a kisbaba mellett.
És csodálatos ez a faluközösség! Egy hónapig mindennap jött a komatál, mindig másvalaki hozta. Ági keze is benne lehetett. Mennyi hasznos ötletet kaptam tőle! És hogy beszélgetni tudtam valakivel! Nem telefonon, nem online, hanem egy élő emberrel, egy gyerekeket értő, kedves, megengedő nővel, aki hetenként egyszer pontosan megjelent és velünk maradt.
Ági mosolya mögött figyelem és odaadás van. Luna most fagyit kínál, élvezettel szopogatják.
– Amikor már ráértem, szerettem volna tenni valami értelmeset, valami önkéntes munkát, amivel hozzájárulok a „nagy közöshöz”.
A húgomtól kaptam az ötletet az OSA-hoz. A tanfolyam, amit minden önkéntes elvégez, egyfajta önismereti képzésnek is beillett: milyen mintát tudok adni, milyen a családképem és a többi.
Utána Kiráék voltak az első család, akikhez kerültem. Közel lakunk, itt nincsenek távolságok. Pilisborosjenőn egy segítő, hagyományokat őrző közösség él. A komatál máig ilyen hagyomány. Viszik a frissen szült anyáknak, hogy legalább főznie ne kelljen.
„Mi nem segítünk, támogatunk”
Hegedüs Rékát, az Otthon Segítünk Alapítvány igazgatóját régóta ismerem. Annyira rég, hogy hároméves korában a Gyermekünk című lap szerkesztőségéből telefonálva azt találtam mondani neki, hogy „Rékuskám, te már okos nagylány vagy, vigyázz a kicsikre, nemsokára indulok haza”. A titkárnőnk, Gizus rám nézett. „Schäfferkém, tudod, mit beszéltél? A hároméves kislányodnak? Nagylány?!”
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!