Megkapó nógrádi tájon autózunk: hegyek, erdők és apró tavak az út mentén. Célunknál nagy kapu, Ásványbánya felirattal. Turi László vezet végig a föld alatti túrán, amely a mozdonyházban kezdődik: sisakot kapunk. Régen valóban mozdony lakott itt, a keskeny sínek innen egészen a bányáig futnak. Az elhagyatott vonatkocsikból és csillékből ma már fák nőnek ki és növények indáznak. Elképzelem, milyen jól mutatnának az udvarunkban.
Bent Turi László eligazítja a társaságot, és egy kis kávéfőzőt mutat fel. Persze nem állunk meg eszpresszózni, mert ez mégsem egy kotyogós, hanem régi bányászlámpa. Felső tartályából víz csöpögött a karbidra, az így keletkező acetilén gáz pedig lángot táplált. Ha a bányász jobban megnyitotta a csapot, erősebben világított, de hamarabb kifogyott; takarékon viszont akár egy egész műszakot végigégett. Mi már persze modern fejlámpával vágunk neki az izgalmas kirándulásnak.
Mi rejtőzik a felsőpetényi bánya mélyén?
Odakint meleg ül a tájon. A sisak alatt izzadságcseppek indulnak el, ahogy végighallgatjuk a rövid földtörténeti időutazást. A Romhányi-rög, amelynek a gyomrába készülünk, a Cserhát része. A környező Mátra és Börzsöny jórészt vulkanikus, ez a vidék azonban főként üledékes kőzetből áll. Valaha tenger hullámzott itt: a tengeri élőlények maradványaiból – a nyomás és a felfoghatatlanul sok idő hatására – mészkő lett.
Az 5-ös táró bejárata (Forrás: Falus Kriszta)
Jóval később folyók terítették szét a hordalékukat, abból alakultak ki az agyagrétegek. Kétszázmillió év pergett le, mi viszont néhány perc múlva eltűnünk a hegy belsejében. A felsőpetényi agyag magas kaolintartalma és hőállósága miatt különösen értékes. A kerámia- és porcelángyártásban hasznosították, ma pedig leginkább vályogházak jól szellőző vakolatának és kozmetikumoknak az alapanyaga.
A föld alatti termelés 2006-ban megszűnt, de a felszínen ma is fejtenek agyagot. „Jó szerencsét!” – hangzik a bányászköszöntés, aztán elnyel bennünket a hegyoldalban hajtott ötös táró fekete torka.
Ez is érdekelhet: 5 hazai barlang, ahova évszaktól függetlenül érdemes ellátogatnunk
Az első meglepetést nem a sötétség okozza, hanem a levegő. Jóleső hűvös áramlat fut végig rajtunk; nedves kő, vas és föld szaga keveredik a hegy leheletében. A lámpák fénye síneken csillan, a mennyezetről itt-ott víz koppan. A folyosó alig észrevehetően emelkedik.
– Ennek nagyon is gyakorlati oka volt – meséli Turi László. – Kifelé könnyebben gurult a megrakott csille, és ha a vájat vízérbe futott, a víz nem bent gyűlt össze, hanem kifolyt a táróból.
Turi László a karbidlámpa működését mutatja be (Forrás: Falus Kriszta)
A falakba vágott öblös mélyedésekbe egykor bányászok húzódtak be, amikor közeledett a szerelvény, vagy a táró végében robbantottak. Most nekünk is félre kell állnunk: a szemből érkező csoport fejlámpái előbb apró szentjánosbogárként ingadoznak, majd sisakos arcok úsznak elő a feketeségből. A köszönés természetesen itt is ugyanaz: „Jó szerencsét!” Ha valaki lazább, csak annyit vakkant lelkesen: „Csákány!”
Százméternyire vár a mozdonyháztól a tárna (Forrás: Falus Kriszta)
UV-fényben egyszer csak világítani kezdenek a bánya falai
Elérünk egy körbetéglázott járat végébe: itt a bányászok valami olyasmibe ütköztek, amit nem ember készített. Mintha ementáli sajtot szeletelnénk, és egyszer csak előbukkanna a lyuk: a járathajtók természetes üreget találtak a mészkőben. Itt ér össze a bánya és a barlang. A falon rozsdaszínű cseppkőlefolyás fodrozódik. Ugyanaz az anyag, mint otthon a vízkő – ám míg a fürdőszobában idegesen motyogunk miatta, ez idebent természeti látványosság.
Az üreget nem a felülről beszivárgó hideg víz, hanem az alulról érkező meleg, ásványos oldatok alakították gömbölyűre. Ezeknek a hidrotermális folyamatoknak köszönhetők a fal kristályai is. Fehér fényben többnyire szürkés-bézses színűek – legfeljebb enyhén csillognak. Ha nem tudnánk, mit keresünk, simán elhaladnánk mellettük.
Ez is érdekelhet: Csodák, élmény és terápia a föld gyomrában – magyar női barlangászok missziója
– Minden lámpát lekapcsolni! – vezényel Turi László. Valódi sötétség gomolyog körülöttünk. Nem olyan, mint az éjszakai szoba, ahová beszűrődik az utcai lámpa fénye, vagy a lehunyt szemhéj alatt játszó vöröses homály, hanem teljes a feketeség. Nem látni a mellettünk álló vállát, sem a saját kezünket, és azt sem tudjuk, merre van az előre. Csak a vízcseppek hangja és a többiek lélegzete hallatszik.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!