A nap sugara már melenget, sorra pattannak ki a fényben a rügyek, langyos tavaszi szellő lebegteti a nárciszok szirmait. A nyárfa lassan levélruhába öltözteti kopasz ágait, a magaságyás és a veteményes megtelik magvakkal – ott szunnyad bennük a nyári bőség ígérete. Március még inkább az ébredés ideje, áprilisban azonban már valóban magunkba lélegezhetjük a reményt hozó tavaszt.
Az idáig vezető út mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Bennünket is megérintett a modern világ, és vele a vágy, hogy csak a dolgok szebbik oldalát szeressük, lássuk. Néha nehezebb beleengedni az embernek magát a változásba, megélni a csendes, formáló időszakait. Ami akár kényelmetlen érzésekkel is járhat, és persze hogy szívesen elhessegetnénk. Mert a tanya mindig őszinte, nem enged a valóságból. Nem ad a látszatra, egyik arcát sem próbálja elrejteni.
Akár akarjuk, akár nem, nap mint nap rá vagyunk kényszerítve, hogy mindent a teljes valójában éljünk meg: a jót és a rosszat, a várakozást és az apró sikereket, a kudarcokat, és a lassú átalakulásokat is. Gyakran gondolok a tanyára úgy, mint az élet kicsinyített vetületére.
Hullámzó idő és hangulat
Az évszakokkal együtt itt is hullámokban érkeznek a mélységek és a magasságok. Most ugyan már zöldell a táj, virágok törik meg az egyhangú színeket, de hosszú időn át a tél szürke-barna palettáján keresztül láttuk a természetet – mintha valóban kiböjtöltük volna a tavaszt. A tanya arra tanít, hogy kellenek a nehézségek, mert azok csendben kimunkálják bennünk az új örömök helyét.
Az orgona virágzása az első ilyen ünnepi pillanat a tavaszi kertben, és ezt az élményt a konyhába is könnyen magunkkal vihetjük. Korábban rózsaszirmokból készítettem zamatos virágzselét, de a tiszta helyen nyíló orgonafürtökből is csodás, illatos dzsem születhet. Az orgonás almalekvárhoz savanykás almát használok – leginkább jonatánt vagy idaredet –, körülbelül másfél kilót. Meghámozom, eltávolítom a magházát, majd kisebb kockákra vágom. Egy nagy tálban rétegezem egy doboz 3:1 arányú befőzőcukorral és egy nagy csokor orgona lecsipegetett virágával.
Ha nem szeretnénk, hogy a szirmok a lekvárba kerüljenek, az orgonavirágot vászonzacskóba is tehetjük – az aromája így is szépen kioldódik, később pedig könnyedén kiemelhető. A tál tartalmát egy napig pihentetem, hogy az alma levet eresszen, és magába szívja az orgona aromáját.
Másnap hozzáfacsarom egy citrom levét, majd az egészet egy lábasba öntve közepes lángon főzni kezdem. Amikor az alma már megpuhult, botmixerrel pürésítem, a forró lekvárt tiszta üvegekbe töltöm, szorosan lezárom, majd szárazdunsztban hagyom lassan kihűlni. Az orgona lágy íze, az alma friss savassága és a cukor édessége különleges, enyhén citrusos, virágillatú lekvárt ad. Tökéletes, ha feldobnánk valamivel a húsvéti kalácsot.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!