Már túl voltak a mesén. A kisfiú, aki jobban szerette, ha nagyfiúnak mondják – az is volt, negyedikes –, egy ideje új szokást vett fel. Becsukja a két szobát elválasztó ajtót. Csak néha hagyja nyitva. Mint most. A suttogó kiáltás halk volt, és óvatos.

– Mama! Alszol?

Csodálkozott, hogy még fönt van a gyerek. Fölnézett az ágyából, látta, jókora rést hagyott az ajtón. Csöndesen szólt át.

– Még nem.

Nem hallatszott semmi nesz. Várt egy kicsit. Aztán átszólt a kisfiúnak.

– Nem tudsz aludni?

– Nem. Mama, nem akarsz átjönni…?

– Most?

Ahogy kimondta, megbánta. De a gyerek segített.

– Csak egy kicsit… Átjössz? Kuckózni…

Kis-nagyfiú, gondolta. Kuckózni. Ahogy régen. Fáradtan elmosolyodott, és kinyújtózott a takaró alatt. Mellette, a másik párnán már egyenletes volt a férje szuszogása. Aztán szégyellve, hogy húzza az időt, gyorsan kibújt az ágyból.

A kisfiú már bekucorodott a fal felőli oldalra. Kicsit megemelte a takarót.

– Bújj be, mama!

Odabent a takaró alatt meleg volt. Beleszagolt a kisfiú nyakába, mélyen beszívta az álmos szappanszagot. A gyerek átölelte. Szorosan karolta a nyakát, egészen másképp, mint ahogy szokta.

– Mi nem hagy elaludni?

– Gondolkodom.

– Min?

– Hogy mi lesz velem, ha ti nem lesztek…

Az asszonynak, mint akit hideg vízzel leöntöttek, ­kiment az álom a szeméből.

– Hogyhogy nem leszünk?

– Hát… Ha meghaltok.

A gyerek feje ott feküdt a karján.

Arról vette észre, hogy sír, hogy nedves lett a hálóinge. Fektében fölhúzta a lábát, s miközben teste körbeölelte a fiát, agya riad­tan kapkodott. Mi lelte? Mi jár a fejében? Hol időzik a gyerekek lelke, miközben azt hisszük, itt fekszik az ágyában, s minden a lehető legnagyobb rendben van? Megijedt? Próbált visszaemlékezni, hogy is volt vele kislány korában…

Illusztráció: Canva

És halkan beszélni kezdett. Mesélt arról az időről, amikor a kisfiú megszületett, mesélt az álomillatú éjszakákról, amikor az ölében ülve nézték együtt a csillagokat, mesélt arról, hogy sose hagyják el egymást azok, akik így találkoznak, mint ők, s hogy végtelen az élet… folytatódik. S arról, hogy szeretnek minket. Hogy ebből a gondoskodó szeretetből születik minden ember. Sokáig mesélt. Simogatta a kisfiú arcát, egyszer csak a lélegzése mutatta, elaludt.