Sok olyan szemprobléma és -betegség van, aminek rizikója az életkor előrehaladtával növekszik, vagy ami azért fordul elő gyakrabban, mert szemünk nem arra az életvitelre van „tervezve”, amit ma folytatunk. Utánajártunk, ezek közül melyek a legjellemzőbbek, és mit tehetünk ellenük.

A születéskor várható élettartam jelentősen megnövekedett az elmúlt évtizedekben, de azzal együtt gyakoribbá vált sok olyan betegség is, aminek rizikója az idősödéssel nő. A szemet érintők közül klasszikusan ilyen a szürke hályog, ami hatvan-hetven éves kor felett, mondhatni, népbetegségnek számít. Esetében a gondot az okozza, hogy a szemlencse elhomályosodik, és így egyrészt akadályozza a fény bejutását a szembe, másrészt a megfelelő területre, azaz az éles látás helyére történő fókuszálását.

Fiatal korban is kialakulhat szürke hályog

– A szürke hályog fájdalommentesen alakul ki, egyedül az egyre komolyabbá váló látáscsökkenés és a homályos látás utal rá. Megesik, hogy az érintettek eleinte közelre jobban látnak, de később már mind a távoli, mind a közeli látás romlik. Lehet még tünet a fényérzékenység és a kettős látás, a színek fakóvá, tompává válása is.

Jelzésértékű az is, ha éjszakai vezetésnél a fényforrások körül fényudvar jelenik meg. Ugyan a betegség pontos kóreredete nem tisztázott, azt feltételezzük, hogy hátterében a szervezet egészét érintő, általános vízvesztés áll. Rizikóját az életkor mellett növeli az öröklött hajlam és a dohányzás, illetve az olyan problémák, mint a cukorbetegség.

Ez ritka, de van a szürke hályognak fiatalkori formája is, ami jellemzően erős ultraibolya-sugárzás hatására alakul ki.

Legyen szó akármelyik típusról, a betegség műtétileg kezelhető. Ez ma már rutinbeavatkozásnak számít, aminek során a szemlencsét egészen kis metszésen át távolítjuk el, majd helyére műlencsét ültetünk – mondja prof. dr. Nagy Zoltán Zsolt egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója.

Idősebb korban gyakoribbá válik a makuladegeneráció is, aminél az éles látás helye úgymond „meszesedik”. Ennek érintettjei jellemzően arra panaszkodnak, hogy nem látják a területet, amire éppen néznek, és nem jó számukra a korábban használt olvasószemüveg sem. A makuladegeneráció kialakulásában mindenképpen szerepet játszik egyfajta öröklött hajlam, de a rizikóját emeli a dohányzás is.

Emiatt is jó mellőzni ezt a káros szenvedélyt. A megelőzés azért kulcskérdés, mert a makuladegeneráció miatt beinduló súlyos látásromlás ugyan lassítható valamelyest vitaminkészítményekkel, de teljesen megállítani nem lehet. Ez a betegség tehát nem olyan, mint a szürke hályog, amely ma már nem okoz végleges látásvesztést.

fáradt szem, szemfájdalom, látásprobléma

Idősebb korban gyakoribbá válik a makuladegeneráció is, aminél az éles látás helye úgymond „meszesedik” (Getty Images)

Mit takar az öregszeműség?

Míg idősebb korban a szembetegségeknek csupán a rizikója nő, addig a közeli látásra való képesség törvényszerűen romlik. Ez negyven-negyvenöt éves kor környékétől válik érezhetővé, és onnantól kezdve folyamatos. Ezt sokan azzal próbálják orvosolni, hogy az olvasnivalót messzebbről nézik, de egy idő után már ez sem jelent megoldást, mert úgymond „röviddé válik a kar”.

– Öregszeműségnél a gondot az okozza, hogy a szemlencse rugalmassága az életkor előrehaladtával csökken, és azzal együtt romlik a közeli fókuszálásra való képesség. A romlás üteme egyéni, de azt lehet mondani, hogy a közeli látás átlagosan öt-tíz évente romlik egy dioptriát. A folyamat jellemzően hatvanéves kor környékén áll meg, mert a szemlencse akkorra veszti el a teljes alkalmazkodóképességét.

Ha nem áll fenn egyéb szemprobléma, akkor ez a végpont általában plusz három dioptriás szemüveg viselését jelenti. Maga az öregszeműség nemcsak az olvasást nehezíti meg, hanem mindent, amihez közelre kell fókuszálni. Jó példa erre a cérna befűzése a tűbe, vagy bármilyen számítógépes munka. Pluszgond, hogy a közeli fókuszálás nehezítettsége kedvez a szemfáradtság és fejfájás kialakulásának – mondja prof. dr. Nagy Zoltán Zsolt.

Öregszeműségnél a szemtorna – ami ezt leszámítva hasznos – nem hoz javulást, egyszerű megoldást csak az olvasószemüveg jelent.

Ha a távoli látás eleve problémás, és kényelmetlen a szemüvegek cserélgetése, akkor a multifokális szemüvegek is szóba jöhetnek. Ezek folyamatos átmenetet biztosítanak, de nem mindenki kedveli, illetve nem mindenki tudja megszokni őket.

Az öregszeműség kontaktlencsével is korrigálható, ami önmagában akkor lehet elég, ha a lencse multifokális, illetve ha úgynevezett monovisiont alakítanak ki. Ilyenkor az egyik szemet távolra, a másikat közelre korrigálják élesre. Emellett az öregszeműség kezelhető műtéti eljárással is. Annak során a szemlencsét a szürkehályog-műtéthez hasonlóan eltávolítják, a helyére pedig multifokális műlencsét ültetnek. Ez a megoldás akkor lehet praktikus, ha szürke hályog miatt valakinek eleve szüksége van ilyen műtétre.                                       

Lényeges lépések

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó