Hogyan kell elképzelnünk egy ingázó énekesnő mindennapjait, mi fér bele egy hetedbe?
Kicsit kaotikus, de igyekszem kialakítani valamiféle rendszert, és annak megfelelően tervezni, hogy a férjem mikor tud a fővárosba jönni, és én mikor megyek Palkonyára. Szeretem ezt a kettősséget, más a vidéki pörgés, mint a városi. Ha az ember egy csendes falucskában lakik, az meghatározza az alaphangulatát, és ha ezt az egész miliőt sejtszinten veszi át, az jól ki tudja egyensúlyozni a budapesti őrületet.

Ezek szerint élvezed a kétlakiságot.
Nagyon! Meg kell teremtenünk a csendet a világ közepén. Akárhol élünk, mindig kell egy zug, ami a saját nyugalmunkat szolgálja. A budapesti lakásom ilyen, ott nem tartok összejöveteleket, ritkán jön hozzám bárki, a magam tempóját követem. A reggeli rutinomban mindig szerepel a jóga, ébredés után azonnal felveszem a sportruhámat, berakom a zenét, és csinálom.

Palkonyán, a hegyen tartott „Good bye, stressz”­ órát egy indiai lány, ami annyira megfogott, hogy hazamentem, elővettem a porosodó jógaszőnyegemet, és nekifogtam. Sokkal jobb így kezdeni a napot, mint kávéval és telefonnyomkodással. Jót tesz az anyagcserének, a frissességnek, erősíti az akaraterőt és a testtel való kapcsolatot. Amikor végzek, érzem, hogy máris tettem magamért valamit, és indulhat a nap. De más sportokat is beépítettem az ­életembe.

Képzeld, pár éve Palkonya környékén túráztunk, és a szőlőtőkék között kaptatva kiírást vettünk észre, hogy futóverseny lesz. Egyszer csak megjelent mögöttünk egy nagy csapat sportruhás ember, és te is ott futottál közöttük.
Ott hát, gondolom, a végén.

A középmezőnyben voltál, és miközben beszélgettél, még futni is tudtál. Felfelé!
A Palkonyai Dűlőfutás nagyon jó kis közösségi program volt, elég bitang fölfelé futni az elején. Egyébként mindent bevetek, hogy formában tartsam magam, a jóga mellett elkezdtem K1-ezni, ami egy igen kemény, bokszalapú küzdősport, és nagyon megtaláltam benne magam.

Ehhez kellett az edzőm is, aki átérzi, és tudja értékelni, hogy én összességé­ben, az egész életem során hetvenhét kilót fogytam.

Tulajdonképpen egy egész embert lefogytam magamról. Valamiféle újjászületés történt velem, mert nálam nagyobb hedonista nem volt. Imádtam a bort, habzsoltam a finom ételeket, és most ehhez képest nagyon megválogatom, mit eszem, mit iszom.

Kapcsolódó: 40 perces egész testet átmozgató jóga – VIDEÓ

Egyáltalán nem! Nem kell lemondani mindenről, alkalmanként én is iszom egy pohár bort vagy pezsgőt. Régen, ahogy hazaértem, pukk, már nyitottam valamit, hogy kicsit kiengedjem a gőzt. Most este fél hétkor nem pukk van, hanem K1, közös edzés, és mindenki püföli egymást a teremben.

Én másfél év katonás diéta betartása után kezdtem sportolni, és szükségem volt az önismereti munkára is.

Úgy kezdtem el egyik pillanatról a másikra az életmódváltásomat az étkezésben, hogy semmilyen eszközöm nem volt hozzá. Nem tudtam, mi a különbség a lassú és gyors felszívódású szénhidrát között, melyiket mikor kell enni, miért fontosak a hüvelyesek, magok, rostok. Korábban minden étkezés után rosszul voltam, és erre rámennek az ember idegei. A belgyógyász mondta, hogy ha évekig így szétcsaptam magam, akkor miért várom, hogy két hónap alatt minden rendbe jön?

Azt hiszem, az alapvető probléma az, hogy hiányzik belőlünk a mértéktartás.

Szeretet nélküli társadalomban élünk, és mire jó az étel? Kielégülést ad, örömöt szerez. Én is évekig így voltam ezzel, az élő példa arra, mit tesz, amikor valaki gyűlöli a testét. Úgy éreztem, hogy a testem akadályoz mindenben, és amikor lefogytam, mi történt? Még mindig ugyanazt éreztem. Mondtam, hogy várjunk, ez így nem lesz jó.

Tóth Vera a Nők Lapja címlapján

Mit lehet ilyenkor tenni?
Keresed a hibást, és rájössz, hogy nem a testeddel van a baj. Számítanak a gyerekkori traumák, a különféle hiányok, megélések, a rossz minták. Sokáig tart, míg lélekben utolérjük a testünket, és ehhez intenzíven szükséges foglalkozni magunkkal, amihez kell a lelki segítség.

Jó ideje nyíltan beszélsz arról, hogy terápiára jársz.
Szerintem ez ugyanolyan fontos, mint orvoshoz menni, hagyjuk már azt az ostobaságot, hogy a pszichológia a bolondoknak való! Az önismeret mindenkinek jót tenne, és akkor mindjárt egészségesebb társadalomban élnénk. A normális emberi fejlődés része, hogy a korral előrehaladva többet törődünk magunkkal.

Kapcsolódó: Lesújtó a magyarok véleménye a mentális betegségek megítéléséről

Ha már említed a kort: idén lettél negyvenéves. Hogy élted meg?
Sokkal jobban érzem magam, mint néhány éve. Alapvetően nincsen bajom az öregedéssel. Ez természetes folyamat, és bocsánatot kérek – minden tiszteletem a plasztikai sebészeké, én magam is sokat köszönhetek nekik, ugyanis a rengeteg súlyvesztésem miatt szükségem volt a segítségükre –, de nagyon sok olyan arcbeavatkozást látok, ami kétségbeejtő.

Ez is a mértékről szól, lehet ezt finoman csinálni, de huszonéves lányok miért gyártatnak sablonarcot maguknak, és a negyvenesek, ötvenesek miért esnek túlzásokba? A szépségért kell áldozatot hozni, de jobb elkerülni a szélsőséges döntéseket, amelyek szenvedéssel járnak. Muszáj hosszú távon tervezni.

Viszont kísérletezni szabad! Azt látom, hogy a fellépéseiden és a hétköznapokban is bátran, magabiztosan öltözködsz.
Mindig örömmel támogatom a magyar dizájnereket, és általában megtalálom magamnak a megfelelő fellépőruhákat, de ha megakadok, akkor ott a legjobb barátnőm, aki stylist, és ő segít nekem. Mára kialakult egy kép rólam, talán ezért is váltott ki akkora sokkot, amikor tavasszal az egyik műsorban aranyszínű ruhában, középen elválasztott, egyenes, hosszú hajjal jelentem meg.

A kommentelők széttéptek, hogy milyen ocsmányul nézek ki.

Olyan gyűlölet szabadult rám, mint korábban soha, és ez engem annyira megviselt, hogy még aznap csináltam egy élő beszélgetést az oldalamon Almási Kitti pszichológussal. Arról beszélgettünk, miért válthat ki valakinek a fogyása, gyógyulása, bátorsága ennyi negatív reakciót.

Kapcsolódó: 2021-ben Tóth Veráéknál jártunk Palkonyán

Az ok a változás, azt nagyon nehéz kezelni. A nagyközönség előtt nőttem fel, nem tudok semmit titokban tartani, de kérem, hogy legyenek velem türelmesek, ne ugorjanak rögtön a torkomnak, ha tesztelem, mi áll jól!

Amikor valaki olyat ír, hogy „Úgy néz ki, mint egy riherongy, akár a húga!”, akkor azzal egyrészt minősít, másrészt bántja a húgomat, az édestestvéremet.

Mérhetetlen szomorúság lett úrrá rajtam, nagyon sajnálom, hogy ilyen indulatok léteznek, és ezt erősítik az emberek közötti politikai ellentétek is, a média, az értéktelen tévéműsorok, az internetről ránk boruló szenny. Nemrég, amikor elmondtam, milyennek látom a mai tehetségkutatókat, azt is rögtön kiforgatták, kiélezték a húgomra, holott én nem őt, hanem a jelenséget kritizáltam, arra mondtam, hogy a televíziózás legmélyebb pontja.

Lehet, hogy élesen fogalmaztam, de fenntartom a véleményemet.