Az ő kis falujuk – Tóth Veráéknál jártunk Palkonyán

Lakásétterem, nyugalom... A Nők Lapja 2021/34. számának riportja.

Halastavak és a Villányi-hegység öleli körbe a falut. Egy utcája van és ötvenhárom présházból álló pincesora. Egy ideje Tóth Verája is, mert az énekesnő ideje jó részét a párja, Pauli Zoltán lakáséttermében tölti. Na, erre lettünk mi kíváncsiak.

– Itt, Palkonyán az emberek levetik az álarcukat, a pózaikat, lelassulnak, meg merik mutatni magukat. Annyiszor láttam ezt, de magamon is érzem. Itt az idegek kisimulnak, mintha az agy is méregtelenedne. Kérdezgettem magamtól, hogy miért. Arra jöttem rá, hogy a templomtól lehet… Akármilyen kicsi, ez a falu szíve. Én is beülök néha, ami itt úgy megy, hogy elkérem a kulcsot. És akkor csak ülök, csak vagyok. Megnyugszom.

A Batthyány család által épített vörös kupolás körtemplom, amiről Vera beszél, minden szempontból irányadó. Mögötte kell bekanyarodni, ha az ember Tóth Veráékat keresi. A Palkonyhát, aminek a nevében ennek a szerelmetes falunak és Vera párjának, Pauli Zoltánnak a neve rejlik. Zoli idegenforgalmi közgazdászként és borászként fedezte fel magának a villányi borvidéket, itt kezdett gasztronómiával foglalkozni, és lett kiváló séf. Ő az egyik alapítója a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesületnek, ehhez olyan vidéki éttermek tartoznak, akik a helyi ízeket, a szezonalitást és az igényességet tűzték zászlajukra. Ez a kis lakásétterem is az egyesület tagja, a maga családiasságával, színvonalával és méretével. Étlapnélküliségével, mert itt azt lehet enni, amit Zoliék kigondolnak. Ide az jön, aki gasztro- és borélményre vágyik, és pihenni szeretne. A falu jelmondata is ez: Lassulj be, ez Palkonya!

Menzapizza

Zoli éppen pizzát süt a hátsó terasznál, nem számolom hányat tol be a kemencébe, hányat vesz ki. A pizzát most nem vendégek kapják, hanem azok a segítők, akik az esti eseményre terítenek, és a szobákat készítik elő, meg mi, akik ugye szintén a munkánkat végezzük. És persze ők négyen: Az énekes testvérpár Vera és Gabi, illetve a férjek, Zoli és (Krausz) Gábor. Ma este ők négyen látják vendégül azt a hatvan embert, akik ötfogásos vacsorára és egy koncertre érkeznek Palkonyára. Közülük többen náluk is szállnak meg.

– Könnyű nyári ízekkel indul az ételsor, lesz egy íve – magyarázza Zoli, aki lassan tizenöt éve vette meg ezt a szép sváb parasztházat. Tizenöt év fordulópont errefelé, mert addig gyüttmentnek számít az ember. Utána? – kérdezem.

 

– Utána előreléphet betolakodónak… – nevet Zoli. Közben Krausz Gábor is kijön a konyhából, az első fogásként tálalt görögdinnye gazpachóhoz természetes fénynél akarja grillezni az avokádót.

– Van olyan fogás, ami Gáboré, van olyan, ami az enyém és van közös. A lecsós rizottó füstölt malacpofával és a dinnye gazpacho az övé. Az enyém a tökfőzelék süllővel, de ez nem az túlfőzött rántásos tökfőzelék lesz, amit gyerekként én sem szerettem! Saját magával sűrítem, vagyis tök íze lesz, nem liszt íze, cukkini spagettit adok hozzá, a tetején egy szelet süllő.

Lesz mangalica steak, szarvasgombás burgonyapüré és házi mákos nudli vörösboros meggyel. Az alapanyagok a környékről érkeznek, Vera sorolja, hogy a tejtől a túrótól kezdve a halig és a szörpökig mindent a gazdáktól vesznek.

– Itt belelátunk, milyen egy gazda élete. Tegnap ömlött az eső, a városiak posztolták az instán, hogy jaj, megint esik, hozzánk meg széles mosollyal érkezett meg este Józsi bácsi: De jó, hogy végre esik! Ő és a felesége, Jutka néni – mi csak főnökasszonynak hívjuk – amolyan pótszüleink. Gazdálkodnak, teheneik vannak, ellátják a környékbeli szállodákat, panziókat, éttermeket tejjel, vajjal, túróval.

Végszóra érkezik is Jutka néni, nem figyelem, jut-e neki a pizzából, el vagyok foglalva azzal, hogy nekem jusson. Ha lehet, még egy szelet.

– Vegyél még egyet! Az avokádót is tedd rá, meg a sajtot. – Vera biztat és kínál, mindenhol ott van. Semmit nem felejt el, mindenre és mindenkire figyel. Beveszi az eső elől a poharakat, szemetet szed, bazsalikomot tesz a pizzára.

Galéria | 5 kép

Az ő kis falujuk – Tóth Veráéknál jártunk Palkonyán

Az ő kis falujuk – Tóth Veráéknál jártunk Palkonyán

Fotó megosztása:

Itthon és otthon

Leülünk a…. nem az étteremben, mert ez tulajdonképpen egy nappali. Hatalmas öreg tálalószekrénnyel, sok fényképpel, régi faliórával, virágos porcelánokkal és csipketerítőkkel. Télen is szép lehet, amikor a kandallóban ropog a tűz. A zenészek az előbb még hátul, a medencében hűsöltek, mostanra ők is az asztal köré telepednek. Testvériesen állt össze a zenekar, ketten Vera, ketten Gabi zenészei.

– Sokkal szebb itt minden, amióta Vera itt van – mondja Gabi. –Nagyon szeretem a szépérzékét. Karácsonykor el is szoktam hívni, hogy segítsen elrendezni a dolgokat, mert tőlem csak annyi telik, hogy lerakok mindent szimmetrikusan. Ő meg kicsit igazít rajta, és tessék: működik!

Zoli is ezt mondja, amikor arról kérdezem, mit adott a helyhez Vera. A helyére került minden válaszolja, de biztos, hogy nemcsak a tárgyakra gondol. Nem olyan régen találtak egymásra, de ahhoz épp elég ideje, hogy kialakuljon egyfajta közös élet. Kétlaki élet, mert Pesten is van otthonuk, itt is.

– Mindkettőnknek van külön útja, de a két út ezen a ponton összeér – magyarázza Vera. – A kapcsolatunk első évében megtiszteltük egymást a figyelmünkkel. Ő meghallgatott engem, én megettem a főztjét. A karantén alatt megváltozott a helyzet. Koncertek nem voltak, én meg jobban beleláttam az itteni munkákba. Először a koncertkehez szerveztünk borkóstolót, aztán kialakultak ezek a rendezvények.

– Azt gondoltam, szép nyugalmas életünk lesz, ehhez képest megint arra kell figyelni, hogy jusson elég idő a pihenésre – teszi hozzá Zoli. Nemrég felvett egy fiatal szakácsot, Bélát, most azon dolgoznak együtt, hogy a hét egyik felében Zolinak már ne kelljen főznie, csak a vendégekkel foglalkozzon.

– Nemrég voltunk három napot Szlovéniában – meséli Vera. – Motorral, mert ez az én emberem versenymotoros volt. Az igazán pihentető. Ülök mögötte, és gyönyörködöm a tájban. Mert egy motoron nem lehet telefonozni sem…

A felszolgáló lányok kötözik a párnákat a székekre, a fiúkat már elnyelte a konyha, és ha jót akarunk, nem rángatjuk ki őket, hogy ezt-azt kérdezzünk tőlük. Zoli már így is ideges, mert néhány kenyér túlkelt, valószínűleg gyakran nyitogatták a kelesztőhűtő ajtaját. Megnézünk egy vendégszobát is, aztán csak úgy leülünk a gangon, nézzük a templomtornyot, a muskátlikat, a kertbe kitett öreg kancsókat. Az utcán alig járnak, szemben kinyílik a táj, a csendet finoman töri meg a mozgóbolt hangja. A postás is házhoz jön, Palkonyán nem kell az órát lesve sorban állni, ha valaki fel akar adni egy levelet.

– Ez sváb falu, tiszta és szorgalmas. Vigyáznak az értékeikre, a hagyományaikra, megtartják az ünnepeket és erősítik a közösséget. A mi ételeinkben is megjelennek a sváb ízek, anyagok, ma például stifolder morzsát teszünk a süllőre, a stifolder a sváb vastagkolbász. És a sufnudli is helyi étel.

Galéria | 5 kép

Az ő kis falujuk – Tóth Veráéknál jártunk Palkonyán

Az ő kis falujuk – Tóth Veráéknál jártunk Palkonyán

Fotó megosztása:

Koncert a teraszon

Vera igazi lokálpatrióta lett, látható, hogy nem csak a falu egy lakója, de az egész hely elnyerte a szívét. Pedig ő még bőven gyüttmentnek számít, messze van, hogy előlépjen betolakodóvá. Nem is kérdeztem, mi a következő kategória, de ha itt díszpolgár akar lenni valaki, lehet, hogy kétszázhúsz évet kell élnie. Helyben.

Nem tudom, a vendégek mekkora arányban jönnek „a Tóth Vera” miatt, de nem csapnak nagy hűhót körülötte, az biztos. Az itt nem is működne. Amikor gyülekeznek, készül néhány szelfi, de amúgy könnyen túllépnek azon, hogy aki megkérdezi, nincs-e valamire szükségük, az ország egyik legjobb énekesnője.

– Tőlem ezek a dolgok nem állnak távol. Még főzni is szoktam, szeretek is – mondja, pedig az ember azt gondolná, ha valaki séf mellett él, akkor vagy nem akar, vagy nem mer többé a tűzhely mellé állni.

– De én szeretek! Zoli szerint nem is főzök rosszul.

– Olyan is volt, hogy együtt gyúrtuk a fasírtgolyókat – teszi hozzá Gabi, aki egész nap mezítláb járkál, eszébe sem jut sminkelni csak azért, mert fotók is készülnek, és csak azzal okoz csalódást, hogy a gyereket otthon hagyta.

– Ez azért mégis munka is, nagy a jövés-menés, ő még kicsi ehhez. Különben is a nagyszülők sorban állnak érte.

– És a nagynénje?

– Én a cinkosa vagyok – feleli Vera.

Jó néhány napon át, bárkinek meséltem, kihez készülök, mindenki ezt mondta: Jaj, a Tóth Vera, annyira szeretem…! Nekik és mindenki másnak jó hírem van: ez a sugárzóan tehetséges, csupa szív fiatal nő most nagyon a helyén van. Erős, magabiztos, kiegyensúlyozott, hiteles. És közben megőrizte azt a természetességet, amit sokan a legtöbbre értékelünk benne.

Este kilenc óra van, a már elfogyott a meggyes mascarponés mákos nudli is, de bor még van a poharakban, nem is akármilyen.

– Menjünk, testvérem – adja ki a jelszót Gabi, a lányok felállnak a mikrofonok mögé.

Aretha Franklinnal kezdenek, aztán jönnek hol szólóban, hol együtt a Whitney Houston, Balázs Fecó, Kovács Kati, Szécsi Pál dalok. És persze a saját slágerek. Közben történeteket mesélnek, még édesanyjuk „turbó Tóthné” is szóba kerül, meg az, melyik dalra állt fel Vera a járókában. Az LGT blokknál már buli van, mindenki jól érzi magát. Vera és Gabi a mikrofon előtt, a fáradt Zoli és Gábor, az ajtónak támaszkodva figyelik a lányokat. A felszolgálók is megpihennek végre, sőt, Béla, a fiatal szakács arca is megjelenik a konyha ablakában. És persze örülnek a vendégek is, talán ők a legjobban. De mi sem bánkódunk.

Fotó: Falus Kriszta