Mikor van itt az első vizsgálat ideje? Hogyan tudjuk rá felkészíteni a lányokat? Milyen félelmek dolgoznak bennük, és hogyan oldhatók fel ezek? Szülész-nőgyógyász szakembereket és tiniket kérdeztünk.
A megfelelő ellátás
Magyarországon (noha tizennégy éves kor felett már felnőttnőgyógyászhoz is lehet fordulni) tizennyolc éves korig a gyermeknőgyógyász illetékes: e szakorvos figyelembe veszi a gyerekek speciális anatómiai, fiziológiai és pszichológiai adottságait, szükségleteit. Gyermeknőgyógyászt akkor érdemes felkeresni, ha a tizennyolc évesnél fiatalabb lány vagy a szülő szokatlan tüneteket tapasztal a nemi szervek működésével és fejlődésével kapcsolatban.
A kislányok nőgyógyászati betegségeiről viszonylag kevés szó esik, pedig akár már egészen kis korban is előfordulhatnak szakellátást igénylő eltérések. Ilyen probléma lehet (a teljesség igénye nélkül) a kisajkak összetapadása, a különféle fejlődési rendellenességek, gyulladások, vizelési panaszok. Ezek kivizsgálása miatt mindenképpen szakrendelést érdemes felkeresni.
Tinik panaszai
A nemi éréssel párhuzamosan aztán sokszor jelentkezik panasz a menstruációval összefüggésben: nem véletlen, hogy a ciklus indulása körüli időszak az, amikor a legtöbben először fordulnak kamasz lányukkal szakemberhez.
– A menstruációs ciklusnak illik legkésőbb tizenhat éves kor előtt elkezdődnie, és nagyjából két év alatt rendszeressé válnia – mondja dr. Bálint Balázs szülész-nőgyógyász, korábbi országos szakfelügyelő. – Ha ez nem történik meg, vagy a már kialakult rend felborul, ha nem rendszeres, esetleg túl gyakran vagy túl ritkán jelentkezik a menzesz, érdemes orvoshoz fordulni.
Az erős fájdalmat is mindig ki kell vizsgálni:
noha a fájdalomérzet szubjektív, ha például minden alkalommal ki kell maradni az iskolából miatta, akkor mindenképpen érdemes utánajárni a panasznak. Előfordulhat, hogy a megszokott és a ciklussal összefüggésben változó hüvelyváladék helyett kóros (mennyiségű, színű, szagú) váladék ürül, ilyenkor megint csak érdemes kivizsgálást kérni.
Kapcsolódó: Nőgyógyászok válaszoltak azokra a kérdésre, amiket szégyellünk feltenni
És van olyan is, amikor egyszerűen tanácsadásra van szükség, azaz panasz nincs, de – általában a fiatal lány édesanyja – úgy gondolja, érdemes néhány fontos dolgot megbeszélni egy szakemberrel. Ez is jó megközelítés.
Ha elindul a szexuális élet
Nem véletlen, hogy a lányok már hetedikben, azaz tizenkét-tizenhárom évesen megkapják a HPV elleni védőoltást: tizennégy éves kor körül más sok lánynak van szexuális élete, és ilyenkor sokan már felnőttnőgyógyászhoz fordulnak. Akár azért, mert gyermeknőgyógyászati szakellátás nincs elérhető közelségben, akár azért, mert ilyenkor a szakorvosnak már a szexuális élettel összefüggő panaszokra, kérdésekre, a védekezésre is figyelemmel kell lennie.
Kapcsolódó: Tévhitek, amik miatt szorongsz a nőgyógyásznál
– Praxisomban több alkalommal előfordult, hogy egy szülő engem kért meg, hogy „világosítsam fel” a lányát. Ez azért ritkább eset, de tény, hogy a védekezéssel kapcsolatban még a szülőkben is sok a kérdés vagy a félreértés – mondja dr. Krauth Barbara szülész-nőgyógyász.

Az első látogatás a nőgyógyásznál egyáltalán nem kell, hogy traumatikus legyen (Fotó: Getty Images)
A tizennégy éves kor körül megejtett átfogó szűrés lehetőséget nyújt a szakemberrel való hosszú távú, jó kapcsolat kialakítására, a prevencióra, illetve az egészségtudatosság megalapozására. Jó ötlet akkor megejteni a látogatást, amikor akut probléma miatti aggódás nem nehezíti a tini lelkét.
Félelem van bőven
„Rettentően féltem, kicsit undorodtam az egésztől. Nem szívesen vetkőztem le, arra gondoltam, hogy úgy, ahogy a nőgyógyász látni fog, még én sem láttam magamat.”
„Nem gondoltam arra, hogy szoknyában menjek, és így félmeztelenül kellett kijönnöm az öltözőből. Borzasztóan éreztem magam.”
„Nagyon féltem, hogy kiderül, valami furcsa rajtam/velem.”
„A legjobban az zavart, hogy anyukám az egész beszélgetést hallotta. Féltem, hogy valami olyan fog kiderülni rólam, amiről nem akartam, hogy tudjon.”
A környezetemben élő tinik avattak a bizalmukba, és félelmeik nagyon jól összefoglalják, mennyi minden lehet aggasztó egy fiatal lánynak, aki először jár nőgyógyásznál. Sok lány fél magától a vizsgálattól, attól, hogy esetleg fájni fog. Sokuk érez szégyent vagy zavarodottságot saját testével kapcsolatban, és ez megnehezítheti az első találkozót.
– A lányok sokszor egymástól hallják, hogy félni kell, vagy édesanyjuk régebbi rossz tapasztalatai dolgoznak bennük – mondja dr. Krauth Barbara. – Ezúton is üzenem nekik, hogy a feltáró hüvelyi vizsgálatot teljesen fájdalommentesen el lehet végezni. A szülőknek pedig azt, hogy sokat segít, ha ők is mesélnek korábbi aggodalmaikról, és arról, hogy valójában nem kell félni a vizsgálattól.
Információt csak tiszta forrásból
A szexualitással kapcsolatos tabuk és a női testről való nyílt kommunikáció mind hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok félelmükben sokszor nem a szülőhöz és rajta keresztül az orvoshoz fordulnak, hanem maguk kezdenek információt keresni.
„Erről a témáról még beszélni is nagyon kellemetlen. Ha valami furát érzek, inkább rákeresek a tüneteimre a neten.”
„Online követek ilyen tartalmakat, és ez segít, hogy úgy nagyjából tudjam, mi a helyzet. Persze ha valami nagyon nem oké, akkor szólok anyukámnak” – mondták a lányok.
Az önállóság persze nem feltétlenül baj: egyre több a szakmailag valóban megalapozott tartalom az online felületeken is. Dr. Krauth Barbara például rendszeresen oszt meg bizonyítékon alapuló, edukatív tartalmakat saját felületén, igaz, ezzel együtt is érdemes figyelni, mert nagyon sok téves vagy félinformáció is kering a neten. Ha tinink nem is mindig avat be magánügyeibe, elébe mehetünk a kérdéseinek azzal, hogy mi magunk keresünk rá a megbízható forrásokra ezekről a témákról, és azokat „csak úgy” átküldjük neki.
Így készíthetjük fel a tiniket a vizsgálatra
És persze másképpen is segíthetünk. Szülőként a legfontosabb feladat, hogy támogató légkört teremtsünk, hogy lányunk biztonságban érezhesse magát még a legkényesebb kérdésekkel kapcsolatban is. Fontos, hogy nyíltan beszélgessünk a menstruációról, a szexualitásról, és hogy a család minden tagja hangsúlyozza a női egészség fenntartásának fontosságát, illetve hogy a kommunikáció ne a nehéz-ségekre, betegségekre, aggodalmakra fókuszáljon.
Az egyik legjobb módja annak, hogy enyhítsük tinink szorongását, ha előre elmondjuk, várhatóan mi történik majd a rendelőben (jó tudni például, hogy szűz lányok esetében legtöbbször nem is végeznek hüvelyi vizsgálatot), hogy milyen kérdésekre számíthatnak, és miért szükségesek ezek a vizsgálatok.
Érdemes bátorítani lányunkat arra is, hogy előre írja össze azokat a kérdéseket, amelyeket szeretne feltenni az orvosnak.
Fontos az is, hogy az első vizsgálat után legyen lehetőség megbeszélni a tapasztalatokat, és ha gyerekünknek bármilyen ellenérzése van az adott szakemberrel kapcsolatban, keressünk mást.