A zaj az életünk része, ami akkor is rányomja szervezetünkre a bélyegét, ha amúgy észre sem vesszük. És itt nemcsak az erősségből adódó halláskárosodásra kell gondolni, hanem azokra az idegrendszeri és pszichés hatásokra, esetleges károkra is, amelyek nehezen detektálhatók.

– Komoly gond, hogy a zajnak műszerekkel mérhető tulajdonságai csak fizikai értelemben vannak, csak ott lehet meghatározni az erősségét és az egyéb paraméterekeit, így a mintázatát. A zajok pszichológiai megközelítése jóval nehezebb. Ott szubjektív érzetekről beszélhetünk, és azt figyelhetjük meg, hogy egyesek kevésbé érzékenyek a zajra, míg mások rosszul viselik. Utóbbit nem érdemes szimplán emberi gyengeségnek gondolni, túlérzékenységnek tartani. Ez a kérdés mindig egyéni. Egyszerűen nincs olyan hangerősség és hangmintázat, amit mindenki zajként azonosít. Ez is mutatja, hogy a zaj pszichológiai értelemben mennyire izgalmas jelenség. Azt szoktuk rá mondani, hogy pszichológiai élmény, egyfajta tapasztalás – mondja prof. Dúll Andrea környezetpszichológus, egyetemi tanár, az ELTE Ember–Környezet Tranzakció Intézetének igazgatója. Az iménti jelenség miatt fordulhat elő, hogy valakit az a zajszint is zavar, ami amúgy a szabványok szerinti határérték alatt van. Érzékszervi szempontból az ilyen hanghatások nem ártalmasnak, de pszichológiai értelemben lehetnek azok.

Fültől a lélekig

– Ez abból adódik, hogy a zaj a hallószerven keresztül hatást gyakorol a központi idegrendszerre. Ennek megértéséhez tudni kell, hogy az érzékszervekhez tartozó idegi pályákról kisebb idegrendszeri pályák ágaznak le. Ezek egy része akusztikus inger esetén azt közvetíti felénk, hogy az érzet egy hang, és esetleg meg is értjük annak tartalmát – például hogy zenéről vagy emberi hangról van szó. Másik részük a leágazó pályákon keresztül nem észleletet kelt, hanem az agy aktivitásszintjét tudja szabályozni. Ha az agyhoz olyan mintázat érkezik, ami rossz emlékeket hoz elő, vagy egyszerűen csak hangos, esetleg értelmezhetetlen, vagy interferál az aktuális tevékenységekkel, akkor az zavaró lehet. Ilyenkor kellemetlen érzelmi élmény alakul ki, és az agy idegrendszeri terhelése is fokozódik. Ebből adódik, hogy a zajtól úgymond elfáradunk. Ennek a mechanizmusnak az aktuális érzéseken kívül több negatív hatása is van. Például kevésbé tudunk összpontosítani, és ingerültek leszünk, az adott zaj élménye pedig még inkább bevésődhet az emlékezetünkbe. Emiatt később már az is kellemetlen lehet, ha ugyanaz a zaj csak nyomokban érzékelhető – mondja szakértőnk. A zaj az idegrendszeri hatáson keresztül olyan stressztüneteket is okozhat, ami miatt megfájdulhat a fejünk vagy a gyomrunk, vagy hosszabb távon nem is tudjuk elviselni az adott környezetet. Az igazán ártalmasak az elhúzódó, véget nem érőnek tűnő zajok, amelyek akár mentális problémákat is okozhatnak. A kellemetlen hatást mutatja, hogy a folyamatos zajkeltés régen egyfajta kínzási eszköz is volt a börtönökben.

Érkezhet bárhonnan

Manapság a legkomolyabb zajforrásnak a közlekedést tartjuk, de pszichológiai szempontból ez nincs így.

– Ha a helyzet ez lenne, akkor egyértelműen a nagyvárosok forgalma számítana a legmegterhelőbbnek, hiszen ott folyamatosan brummognak az autók, csikorognak a sínek, kerekek. Viszont nemcsak ez számít zajnak, hanem az is, ha például egy rosszul hangszigetelt helyiségbe behallatszik a – ténylegesen esetleg nem is hangos – jövés-menés, vagy ha egy nyitott terű irodában hallható a többiek beszéde. Csendes környezetben az is zajnak számít, ha valaki szöget ver a falba. És ha túl sokat hallgatják, akkor a világ legkellemesebb zenéje is minősülhet zajnak. Szó sincs tehát arról, hogy a zajhatás pusztán intenzitásfüggő lenne – mondja Dúll Andrea. A természeti zajok akár pihentethetnek is, semlegesíthetik a városi zajártalmakat. Az erre való fogékonyság evolúciósan bennünk van, a madárcsicsergés, a lombok suttogása vagy egy enyhe szélzúgás emiatt lehet pozitív hatású. De ez sem igaz minden esetre. Például aki minden reggel arra ébred, hogy a madarak vadul csicseregnek, az ezt ugyanúgy negatív zajként élheti meg, mint más a városi forgalomból eredő hanghatásokat. Falusi turizmusnál például gyakori panasz, hogy az állatok reggeli, ablak előtti vonulása zavaró, és idegesítő a hajnali kakaskukorékolás, korai harangozás is. Ezek a hatások kellemetlenek lehetnek azoknak a városi embereknek, akik amúgy békésén alszanak saját zajos környezetükben.

Ha nem tájidegen

A zajoknál érdemes azt is nézni, hogy a mintázatuk belesimul-e valamilyen helyzetbe. Például az autó hangja utalhat arra, hogy minden rendben van vele, de akár arra is, hogy valami baj van a kocsival. A zaj tehát – még ha számos esetben megterhelő is – nem mindig ártalmas. Nézhetjük példaként az építkezéseket is, ahol furcsa lenne a csend. Ilyen szituációkban a hangok információt is hordoznak, utalnak arra, hogy hol vagyunk, mi történik körülöttünk. Emiatt nem is feltétlenül zavarók, míg például otthon, kora reggel már azok lennének, ha kintről szűrődnének be. Az ilyen jellegű hanghatásoknál az időtáv számít, és az is, hogy tudjuk-e a határaikat, korlátaikat – például hogy milyen helyeken hallhatók, és mennyi ideig tartanak. Ha ez ismert, akkor jobban el tudjuk őket viselni. Ebből adódóan nemcsak udvariassági kérdés, hogy egy építkezésnél, lakásfelújításnál kiírják-e, hogy meddig tartanak a munkálatok, hanem egyben segítése is annak, hogy az emberek a lehető legjobban viseljék a helyzettel járó zajterhelést. Az ilyen szituációk átvészelését olyan egyszerű eszközök is segíthetik, mint például­ a füldugó. Az alkalmazásakor persze számolni kell az olyan hátrányokkal, hogy más hangokat is kiszűrhet, illetve az érzékszervek közötti kölcsönhatások miatt valamennyire megváltozhat akár a látás is. Ez nem konkrétan a füldugó miatt történik, hanem azért, mert megváltozik a környezetből érkező zaj mintázata, ami hatással van az érzékszervekre.