Ki gondolja, hogy hetven fölött még olyan szerelmes lehet az ember, hogy olykor beleremeg, és legszívesebben hajnalig táncolna ott, ahol senki sem látja? Vagy ahol mindenki látja. S úgy érzi, hogy ilyen még nem volt, ki tudja, lesz-e valaha még, s hálát ad, hogy megérte.

A történetet a ma délelőtt segített összerakni. Épp búcsúzkodtunk az előszobában. Az én drágám belenézett a szemembe – volt abban a tekintetben sóvárgás, játék, sok kérdés, bújócskázó hamisság, de mindenek­felett feltételeket nem ismerő rajongás. És amikor becsuktam az ajtót, és egyedül maradtam, nem hagyott nyugton a gondolat, mivel érdemeltem meg ezt az élet utolsó harmadára ajándékozott lángoló szerelmet. 

Nem biztos, hogy illik ennyire kitárulkozni…

Másfél éves a kapcsolatunk. Előtte nem ismertem. Egy kedves fiatal hölgy mutatta be. Onnantól többször találkoztunk. Egy ideig nem tudtam kideríteni róla sokat. Annál is inkább, mert hallgatott. Mosolygott és hallgatott. Lassan derült fény arra, hogy valójában egy Buddha bölcsességével bír. Ezzel párhuzamban az életigenlő humora olyan nagy, mint Lin-Csi apáté a Huo-to folyó partján, s ezzel mindent elmondtam. Kuriózumszámba megy, hogy számtalan nyelven beszél, köztük a kínait­ és a japánt olyannyira tökéletesen ismeri, hogy bizonyos nyelvjárások ismerete sem jelent számára gondot. Nyúlánk a termete, izmai erőteljesek. Feltételezett ősei között egyik oldalról ugyanúgy szerepelnek vikingek, mint észak-afrikai elődök. A másik oldal magyar paraszti és tisztes mesterségeket űző ősöket mutat, ki tudja, hány nációt gyűjtve egybe.

Valahányszor találkozunk, nem tudok betelni őszinte érdeklődésével, amivel mindenre kíváncsi, mindent megnéz, megfog, hosszan szemlél. A testi érintkezés finom rezdüléseit hálásan fogadja, és olyan simogató kézzel viszonozza, hogy nemegyszer elkönnyezem ­magam.

Irodalmi érdeklődése határtalan, a versek ritmusa egyenesen elvarázsolja. Ez a ritmus iránti érzékenysége zenei rajongásának fontos kerete. A barátaimtól nemrég kapott albumot, melyen Fauré, Ravel és Debussy ritkán hallott négykezes zongoradarabjai szólnak, ujjongva fogadta, le nem tette a kezéből, újra és újra fölfigyelt az izgalmas zenei részletekre. Gitározik, a zongora ismerete sincs távol tőle, de leginkább a fúvós hangszerek rabja.

Ami ebben az időskori szerelemben különös, hogy elnéző lettem. Nincs bennem kritika és követelőzés. ­Lá­tom, hogy sors adta társamnak nagy érzéke van a műszaki dolgok iránt, az autók kerekeinek forgását például képes hosszan tanulmányozni. S nekem eszembe sem jut, hogy szóljak, hogy valakinek ki kéne cserélni a téli gumikat. 

Imádok neki főzni. Hogyne, amikor látom, hogy örül a főztömnek, farkasétvágya van, és ami férfiemberben ritka, nem válogat. Néha két kanállal eszik, s nem bánom, ha takarítanom kell utána.

Ami a szociális érzékenységét illeti, idegen helyen nem ő a társaság központja. Általában a háttérből figyel, s utána azt, aki megnyerte a bizalmát, magához engedi. Olykor beszédbe is elegyednek. A kínai és japán nyelvjárást ilyen esetben sajnos kevesen értik, de ez senkit nem zavar. A szerencséseknek búcsúzáskor integet, olykor puszit is ad.

Most kezd járni.