Schäffer Erzsébet írása a Nők Lapja 2021/32. számából.

Rakodom be a gereblyét, vödröket, lapátot, palackokban vizet, mi kell még? Szalonna, hagyma, paradicsom, paprika, kenyér. Bicska, kés. Ja, szalvéta! Mégiscsak városi gyerekek. Frissdiplomások. Ők segítenek.

A feladat egyszerű, poros és izzasztó. Egy falatnyi présház egyetlen szobájának és a belőle nyíló kétszer akkora hűvös pincének a kipakolása.

Van itt minden. Pudvás gerendák, asztalnak használt tákolmány, falusi asztalos készítette öreg szék, kicsi ülőkével, szigorú derékszögben álló dísztelen támlával.  Olyan egyenesen lehet csak ülni rajta, mintha vonalzót szúrtak volna a hátadhoz. Na, nem is üldögélsz sokáig, eredsz a dolgod után! Van még két lavór, drótok karikában fölakasztva, egy istállólámpa, megviselt kék vászon hátizsák, cseh – ezt az egyet sajnálom, hogy kidobtuk. Sitt, törmelék, pelék lyukasztotta üres dióhéj egy zsákkal, sikló levetett bőre, kirágott matrac, avítt hálózsákok. Valamikor, a romantikus időkben még itt aludtunk, akkor még megvolt az öreg fehércseresznyefa, és a kis pad fönt a diófa alatt. A kabócákat hallgattuk onnan, alattunk hosszan nyújtózó szőlők végében a kis falu, fölötte a kolostorrom, onnan aztán a szemhatárig a végtelen víz.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!