Őseink pontosan tudták, hogy a datolyapálma termését meg kell becsülni. Nemcsak finom, de rendkívül egészséges is.

Ettem én már datolyát régebben is, de valahogy sosem kattantam rá igazán. Egészen addig nagyobbacska, túlárazott mazsolának gondoltam, míg lányom egyik barátnőjének édesapja nem küldött nekünk egy befőttesüveggel abból a „szállítmányból”, amit családjának, egyenesen a Közel-Keletről hozott. Ilyen finomat nem ettem, mióta kioldoztak a pólyából. Édes volt, de nem gejl, nem volt száraz, szálas, hanem szinte olyan puha és krémes, mint egy jó minőségű aszalt szilva. Na és az a karamellás íz…

Ráadásul nemcsak datolyát, de nagyon klassz marketinget is kaptunk mellé. Megtudtam ugyanis, hogy a datolya olyan tápláló és egészséges, hogy egyes észak-afrikai törzsek gyakorlatilag ezen és kecsketejen élnek, és hírből sem ismerik a hiánybetegségeket. Azóta minden érdekel, ami a datolyával kapcsolatos. Nemrégiben például egy datolyaszüretről szóló dokumentumfilmet is megnéztem. Kiderült, nem véletlenül rajonganak érte milliók.

Mi fán terem a datolya?

A datolya a világ egyik legrégebben termesztett gyümölcse, amelyet már több mint 6000 éve ismernek és fogyasztanak. A Koránban a datolyát áldásos hatású gyümölcsként említik, és az iszlám hívők ma is lelkesen fogyasztják a böjt megtörésére ramadán idején. A Biblia szintén többször hivatkozik a datolyára, egyes legendák szerint pedig Szűz Mária is datolyát evett Jézus születése előtt, hogy erőt nyerjen.

A datolya a pálmafélék családjába tartozó datolyapálma termése. A datolyapálma meleg, száraz éghajlatot igényel, ezért Egyiptomban, Iránban, Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben találhatók a legnagyobb ültetvények, de ma már például Kaliforniában is termesztik.

A datolyának számos fajtája létezik, amelyek méretben, ízben és állagban is különböznek.

superfood biblia datolya

Így terem a datolya, még a pálmán is csodásan fest (Fotó: Getty Images)

Ezerarcú datolya

A medjool nagy szemű, lédús, édes és puha fajta, amit gyakran a „a datolyák királyaként” emlegetnek. A deglet noor közepes méretű, kissé szárazabb és kevésbé édes típus, amelyet a közel-keleti háziasszonyok sütéshez és főzéshez használnak.

Az ajwa sötét színű, kissé rágós állagú, mézédes ízű datolya, amely különösen népszerű az iszlám világban; ilyen volt a mi vásárfiánk is. A barhi kerekded, lágy és karamellás ízű fajta, érdekessége, hogy frissen és aszalt formában is fogyasztható, a zahidi pedig szárazabb, kevésbé édes, de hosszabb ideig eltartható datolya.

A datolya betakarítása kézzel történik, mivel a gyümölcs érzékeny és könnyen sérülhet begyűjtése közben. A datolyapálmákon több méter magasan, a levelek tövében, fürtökben nőnek a termések, ezért a munkások létrák vagy speciális emelőplatformok segítségével szedik le a fürtöket. A friss datolyát ezután osztályozzák, és vagy frissen értékesítik, vagy szárítják.

A szárítás természetes úton, a napon vagy ipari körülmények között történik.

A természetes szárítás során a datolyát közvetlen napsütésnek teszik ki, míg az ipari eljárás során alacsony hőmérsékleten, ellenőrzött körülmények között történik a víztartalom csökkentése. A szárított datolya hosszabb ideig eltartható, és koncentráltabb lesz az íze.

superfood biblia datolya

Rengeteg lehetőség van a datolyában (Fotó. Getty Images)

Szuperdatolya

A datolya igazi szuperélelmiszer, hiszen rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaz, azt pedig, hogy energizál, roborál személyes tapasztalatból is meg tudom erősíteni. Újabban ezt eszem edzés előtt és után, és jobban megy a tréning és a regeneráció is. 

A datolya kiemelkedően magas B-vitamin-tartalommal rendelkezik, amely hozzájárul az idegrendszer megfelelő működéséhez. Emellett A-vitamin, K-vitamin magnézium, kálium, vas és réz is található benne, ezek együttesen pedig segítik az izomműködést, a vérképzést és a csontok egészségét. A datolya magas rosttartalma elősegíti az emésztést és segít megelőzni a székrekedést is.

A datolya emellett flavonoidokat, karotinoidokat és fenolos vegyületeket tartalmaz, amelyek segítenek csökkenteni a gyulladásokat és a szabad gyökök okozta károsodásokat. Mi ez, ha nem superfood? 

Így vegyünk tökéletes datolyát

Datolyát idehaza is régóta lehet kapni, de sokszor sajnos nem megfelelő a minősége. Ha szeretnénk igazán finomat venni, keressük a közel-keleti kisboltokat és figyeljük meg alaposan, milyen datolyát is veszünk. A friss (frissen aszalt) datolya sötétbarna vagy borostyánszínű, fényes és enyhén rugalmas.

Ha túl száraz tapintású és kemény, akkor már túl rég óta ül a bolt polcán, ha pedig túl ragacsos, akkor esetleg hozzáadott cukrot tartalmazhat. A jó minőségű datolya természetesen édes, karamellás illatú, így ha más, oda nem illő illatot érzünk, amikor megszagoljuk, könnyen lehet, hogy valamilyen tartósítószerrel kezelték a termést. 

A datolya megfelelő tárolásával hosszabb ideig megőrizhetjük frissességét. A friss datolya (ilyet itthon ritkában fogyasztunk) hűtőben tárolva akár 2-3 hónapig is eláll. A szárított datolya légmentesen zárható edényben, hűvös és sötét helyen akár 6-12 hónapig tartható el. Hűtőben vagy fagyasztóban még tovább megőrzi minőségét. Ha hosszú távon szeretnénk tárolni, a datolya fagyasztásával akár 1-2 évig is eltartható, miközben az íze és tápanyagtartalma megmarad.

Együnk több datolyát

A datolyát könnyen beilleszthetjük az étrendbe. Reggelire zabkásában, turmixban vagy pirítós feltétként fogyaszthatjuk valamilyen finom sós sajton. Nassolnivalónak készíthetünk belőle energiagolyókat, a belőle készült sziruppal, vagy az aprított terméssel cukor nélkül édesíthetjük a süteményeinket.

A datolya salátákhoz, kuszkuszos ételekhez és húsos fogásokhoz is remekül illik, különösen, ha eleve közel-keleti a fűszerezés. Ha pedig még különlegesebb dologra vágysz, jó, ha tudod, hogy a datolya magja szárítva kávéhelyettesítőként is bevethető!

Szeretnéd datolyás finomsággal elkápráztatni vendégeidet? Erre is van ötletünk!

Fetával és dióval töltött datolya 

Hozzávalók 4 főre:

  • 12 nagy, puha, lehetőleg medjool datolya
  • 100 g feta sajt
  • 30 g dió 
  • 1 ek méz
  • 1 tk olívaolaj
  • friss kakukkfű a díszítéshez

Elkészítés:

  1. Vágjuk fel a datolyákat hosszában, és távolítsuk el a magjukat.
  2. Törjük durvára a diót, majd keverjük össze a feta sajttal, az olívaolajjal és a mézzel.
  3. Töltsük meg a datolyákat a krémes feta-dió keverékkel.
  4. Szórjuk meg friss kakukkfűvel.
  5. Tálaljuk hidegen vagy kissé megpirítva a sütőben 180°C-on 5 percig.

Kapcsolódó: Jöhet még egy isteni recept datolyával

Kiemelt kép: Getty Images