5+1 érv, amiért szeretni fogod ezt a többszörös díjnyertes sport SUV-t (x)
A Jaguar F-PACE modellt ugyan a világ legszebb és legjobb autójának is megválasztották, de nemcsak díjnyertes formavilága és teljesítménye miatt szerethető. Az F-PACE számos funkciója gondoskodik arról, hogy nagyszerű élmény legyen vele minden utazás.
Nők Lapja2 perc
A társadalom szép embereket akar
Szöul, 2016. Egy nagy terem, tele laptopon kattintgató emberekkel, először olyan, mintha informatikaóra lenne. Sajtótájékoztató. Kialszanak a vöröses fények, a színpadra négy női árnyék vonul be kecsesen, hosszú csizmában. A zavartan mosolygó, mikrofont szorongató lányokat megvilágítják, a mögöttük lévő kijelzőn pedig megjelenik óriási portréjuk is, középen az induló együttes neve: Blackpink. A minden idők legsikeresebb […]
Pór Attila6 perc
Bus István: Éljenek a tanárok!
Tanárok, diákok, szülők: rengetegen jöttek el a rendezvényre, amelyet a pedagógusok melletti kiállásért és az iskolai viszonyok javításáért hívtak életre. A két iskola diákjai addig főleg sport- és tanulmányi versenyeken találkoztak, leginkább riválisként. Most azonban összefogtak, egymásra találtak. Az idő csodás volt, a hangulat barátságos – és néha egy kicsit paprikás. Semmi közöm amúgy Törökbálinthoz; […]
Bus István2 perc