A jókedv pozitív mellékhatásai
A szilveszter vidám ünnep, ilyenkor illik jókedvűnek lenni, örülni az életnek, hangosan búcsúztatni az óesztendőt, és köszönteni az újat. Hátha jobbat hoz, mint a régi. Vajon miért pont ilyenkor kötelező a vidámság? Egyáltalán mit ad nekünk pontosan a humor?
admin5 perc
Közeli Kőhalmi Zoltán humoristával
Akadnak, akik azt tartják, a jó humor Hofival együtt meghalt. Az utóbbi időben azonban a standuppal mintha föltámadóban lenne a műfaj, vagyis új stílusú, népszerű humor született. Humoristák „lepték el az országot”. Egyik jeles képviselőjük Kőhalmi Zoltán, akivel Árvai Magdolna beszélgetett.
admin9 perc
Egy boldog nő – Címlapinterjú Csobot Adéllal
Amikor három éve Erdélyből Budapestre költözött az X-Faktor miatt, megkapta a zsűritől, hogy még csak 18 éves, előtte az élet. Most, amikor negyedik helyezettként ott állt a Sztárban sztár fináléjában, megkapta, hogy még csak 21 éves, előtte az élet. És az igazi boldogság – már szemmel láthatóan is – most következik majd…
admin8 perc
“Ha valamit el akarsz érni, megtalálod a módját” – 15 kérdés Hosszú Katinkának
Hosszú Katinka sikert sikerre halmoz. A háttérben kemény munka húzódik, de ahogy mondja, rendkívül önfejű és kitartó. Interjúnkból az is kiderül ki volt élete első szerelme, mit tanult meg saját kárán, és mit változtatna a világon. 10 kérdés-sorozatunk ezúttal 15 kérdésre bővült, melyből 5 következik most.
noklapja2 perc