„Olyan tudást kapjanak a diákok, amivel boldogulhatnak az életben” – Exkluzív interjú Palkovics László oktatásért felelős államtitkárral
Nagy változások vannak az oktatásban. Rengeteg a kérdés, és nehéz eligazodni a válaszok között. Az oktatási rendszer változásáról, az átalakuló középiskolákról, a kilenc órai iskolakezdésről, a megrövidülő nyári szünetről is kérdeztük Palkovics László oktatásért felelős államtitkárt.
admin3 perc
10 lenyűgöző fotó az űrrepülés történetének első éveiből
Mióta világ a világ, az ember ámulattal kémleli az eget: izgatja az űr végtelensége, a benne lévő bolygók kietlensége. Nem csoda hát, hogy a megfelelő technikai és tudományos háttér birtokában rögtön elindult, hogy felfedezze. Ezeket a jelentős mérföldköveket ünnepeljük a világűr hetén, október 4. és 10. között.
Nők Lapja2 perc
Az élet császárai
Amikor a nyolcvanas években a szüleim megvették az első távirányítós tévénket, azt éreztük, mi vagyunk az élet császárai. Nem tudtunk nagyobb luxust elképzelni annál, hogy vacsora közben az asztaltól is váltogathatjuk a csatornákat, vagy hogy alvás előtt ágyból kapcsoljuk ki a televíziót. Nos, ma, 2016-ban az a szimpatikus amerikai fiatalember az élet császára, aki videóban […]
Pór Attila2 perc
Bomba és bombahír
A körúti robbantásról késve értesültem. Délelőtt hallottam először róla a rádióban, aztán pár órával később délután, majd este megint valamit. Mióta az időm nagy részét ápolás köti le, sokkal kevesebbet tudok a napi eseményekről. Eltelt vagy három nap, mire lélegzethez jutottam, és lett időm leülni a számítógép elé, végignézni sorban az eltelt napok híreit. A […]
Hulej Emese2 perc
A legnagyobb tévhitek a mellrákkal kapcsolatban
Tényleg mellrákot okozhat a merevítős melltartó? A dezodorok ugyanolyan veszélyesek az egészségünkre, mint a mammográfiai vizsgálat? Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ezért igyekszünk eloszlatni néhány, a betegség kialakulásával kapcsolatos gyakori tévhitet.
Nők Lapja2 perc
„A hétköznapokban nem vagyok díva” – Címlapinterjú Görög Zitával
Volt modell, színésznő, most műsort vezet, és neveli a kisfiát és a kislányát. Túl egy álomesküvőn, de nem túl az álmokon. Zita, akit a lopott tízpercek éltetnek, aki sok mindent bíz a sorsra. Szegő András interjúja.
Szegő András9 perc
Milyen otthon illik hozzád? Töltsd ki tesztünket és kiderül!
Ti is szoktatok arról álmodozni, hogy hová költöznétek legszívesebben, ha sok pénzetek lenne? Nem vagytok vele egyedül, mi is gyakran gondolunk erre, sőt. Most, hogy hamarosan megjelenik a Nők Lapja Enteriőr új száma, arra gondoltunk, egy kis játékos tesztet is összeállítunk a könnyebb választás érdekében!
Nők Lapja1 perc
Légy önmagad segítője! Self-coaching tréningen vettünk részt
Ki ne vágyna egy okos, határozott, támogató belső hangra, ami minden helyzetben higgadt marad, és megmondja, mit kell tenni! A jó hír az, hogy ez a bizonyos bölcs, tudatos énünk fejleszthető, méghozzá a self-coaching segítségével. Szurovecz Kitti kipróbálta.
Nők Lapja4 perc