- A progeszteron-túlérzékenység ritka állapot, amely ciklikusan, a menstruációs ciklus bizonyos szakaszaiban okozhat tüneteket.
- Könnyen összetéveszthető tünetekkel jelentkezik az autoimmun betegség.
- A történet fontos figyelmeztetés: ha a tünetek ciklikusan visszatérnek, érdemes naplót vezetni és tovább keresni az okokat.
„Úgy éreztem, mintha a testem elutasítana engem” – így próbálta leírni az orvosoknak azt az állapotot, amelyben éveken át élt. Reggelente gyakran betegen, kimerülten, elviselhetetlen viszketéssel ébredt. Égő, hólyagos csalánkiütések borították az arcát, a nyakát, a mellkasát és a hátát, majd a tünetek továbbterjedtek a teste többi részére is.
A New York államban élő szabadúszó újságíró, Sammi Caramela a VICE magazin oldalán mesélte el egy esszében, hogy hét éven át hiába járt több mint ötven szakorvosnál, a gyógyszerek nem hoztak valódi enyhülést, a vizsgálatok nem mutattak egyértelmű okot, a sürgősségi osztályon pedig újra és újra azt érezte, nem hisznek neki.
„Egy idő után már én is azt gondoltam, talán tényleg én csinálom ezt magammal. Talán tényleg csak szorongok. Talán én vagyok a probléma” – nyilatkozta a lapnak. Végül egy allergológus állapította meg nála a rendkívül ritka progeszteron-túlérzékenységet (progestogen hypersensitivity), vagyis azt, hogy a szervezete a saját progeszteron hormonjára reagál allergiás tünetekkel.
Hét év, több mint ötven szakember
A harmincas éveiben járó nő rengeteg pénzt költött vizsgálatokra, gyógyszerekre és kezelésekre, miközben az állapota nem javult. Mivel OCD-vel is diagnosztizálták, különösen könnyen került rá a bélyeg: biztosan a stressz, a szorongás, a hipochondria áll a háttérben.
Csakhogy ő közben tudta, hogy valami nem stimmel. „Terápiába jártam. Szedtem a gyógyszereimet. Jógáztam, meditáltam, egészségesen ettem, mozogtam. Jó barátaim voltak, támogató családom, szeretett munkám. Az idegrendszerem rendezettebb volt, mint valaha, mégis beteg voltam.” A tünetek ráadásul hónapról hónapra visszatértek. A kiütések mellett hőemelkedés, ízületi fájdalom, mellkasi szorítás, kimerültség, gyomorpanaszok, pánik, depresszív hangulat és erős ingerlékenység is jelentkezett.

Mit jelent, ha bizonyos tünetek a menstruációs ciklussal együtt térnek vissza? (Forrás: Getty Images)
A ciklikus tünetek vezették nyomra
A fordulat akkor jött el, amikor észrevette, hogy a tünetei nem véletlenszerűek. A menstruáció alatt és közvetlenül utána gyakran jobban volt. Az ovuláció után, a luteális szakaszban azonban, amikor a progeszteronszint emelkedik, minden újra rosszabbodni kezdett. „Elkezdtem keresni. Beírtam, hogy csalánkiütés menstruáció előtt, ciklikus kiütés luteális fázisban, és még egy sor olyan keresést, amit korábban szégyelltem volna. Így találtam rá a progeszteron-túlérzékenységre.”
A progeszteron-túlérzékenység olyan ritka állapot, amelyben a szervezet allergiaszerű reakciót adhat a saját progeszteronjára vagy a kívülről bevitt progesztinekre, például bizonyos hormonális fogamzásgátlók összetevőire. A tünetek általában a menstruáció előtti napokban jelentkeznek, majd a vérzés megindulása után enyhülhetnek.
Hormonális készítmények okozhatnak allergiát
A nő korábban progesztintartalmú fogamzásgátlót kapott, miután policisztás ovárium szindrómával (melyet nemrég neveztek át PMOS-re) diagnosztizálták. Akkor senki nem beszélt vele arról, hogy ritka esetekben a hormonális készítmények túlérzékenységi reakciókat válthatnak ki vagy erősíthetnek fel. Évek teltek el, mire egy allergológus végre meghallgatta, összekapcsolta a tüneteket a ciklusával, és megerősítette a gyanút.
„Kiderült, hogy jobban ismertem a testemet, mint azok az orvosok, akik újra és újra legyintettek rám. Micsoda gondolat, igaz?”
A diagnózis egyszerre hozott megkönnyebbülést és gyászt. Megkönnyebbülést, mert végre neve lett annak, ami éveken át tönkretette az életét. És gyászt, mert szembe kellett néznie azzal, hogy a betegség a gyermekvállalásra is hatással lehet. „Mindig anya akartam lenni. Az egész életemet úgy építettem, hogy egyszer majd biztonságot adhatok a gyerekeimnek. Most pedig azt hallom, hogy a terhesség kockázatos lehet számomra.”
Mi az a progeszteron-túlérzékenység?
A progeszteron-túlérzékenység tünetei nagyon változatosak lehetnek. A leggyakrabban az alábbi dolgok jelentkeznek:
- csalánkiütés,
- ekcémaszerű kiütés,
- bőrpír,
- duzzanat,
- viszketés,
- légszomj,
- mellkasi szorítás,
- ritka esetben pedig akár anafilaxia is.
Éppen ezért sokszor nehéz felismerni. A kulcs gyakran az időzítés: ha a tünetek hónapról hónapra hasonló időpontban, a menstruáció előtt jelentkeznek, majd a vérzés megindulása után enyhülnek, érdemes felvetni a hormonális összefüggés lehetőségét. A kezelés egyénenként változhat. Van, akinél antihisztaminokkal enyhíthetők a tünetek, másoknál hormonális beavatkozásra, deszenzitizációra vagy súlyos esetben komolyabb nőgyógyászati megoldásokra lehet szükség. Mivel ritka állapotról van szó, különösen fontos a megfelelő szakember megtalálása.
„Csak azt akartam, hogy valaki elhiggye, nem vagyok őrült”
A történet talán legfájdalmasabb része nem is maga a diagnózis, hanem az út, amely odáig vezetett. „Évekig csak azt akartam, hogy valaki azt mondja: nem vagy őrült. Ez nem csak a fejedben létezik. Jogod van ahhoz, amit érzel.” A nő szerint a legfontosabb üzenet az, hogy ne hagyjuk magunkat elhallgattatni, ha a testünk újra és újra jelez. Különösen akkor, ha a tünetek visszatérő mintázatot mutatnak.
„Nem együttérzést akartam. Nem figyelmet. Nem könnyebb utat. Csak azt, hogy higgyenek nekem, amikor azt mondom: valami nincs rendben.”
Ma még nem tudja pontosan, merre vezet tovább az útja. Sok szakember nem vállalja a kezelését, mert túl ritka betegséggel él. De a diagnózis mégis levett egy súlyt a válláról. „Mostantól hallgatni fogok a testemre, amikor beszél hozzám. Nem akarom többé megvárni, hogy sikítania kelljen ahhoz, hogy meghalljam.”
Kapcsolódó: fogamzásgátlás változókorban – mire kell nagyon figyelni?
Fotó: Getty Images