- Utánajártunk, valóban enyhítheti-e a refluxot, puffadást és emésztési panaszokat a szódabikarbónás víz.
- Megnéztük, mit mondanak a dietetikusok a szívre, vesére és pH-egyensúlyra gyakorolt lehetséges hatásairól.
- A kockázatokat sem hallgatjuk el: kiderül, kiknek nem ajánlott, és mennyi számít még biztonságos mennyiségnek.
Szinte minden háztartásban lapul belőle egy kis zacskó – és gyakran még évek alatt sem fogy el. Pedig lehet, hogy itt az ideje gyakrabban elővenni.
Britt Brandon okleveles személyi edző és táplálkozási szakértő szerint a szódabikarbóna nemcsak a hűtő szagának semlegesítésére, süteményekhez vagy fogfehérítésre jó: vízbe keverve bizonyos egészségügyi előnyökkel is járhat.
Biztonságos naponta fogyasztani a szódabiakrbónát?
A konyhaszekrényben lapuló szódabikarbóna nátrium-hidrogén-karbonátot tartalmaz, amelyet összefüggésbe hoztak az emésztés javításával és akár a szív- és érrendszeri egészség támogatásával is. Ugyanakkor fontos megjegyezni néhány lényeges kockázatot is, különösen a gyomor szempontjából. Bár elsőre furcsának tűnhet az ötlet, dietetikusok szerint megfelelő módon alkalmazva általában nem veszélyes.
Frances Largeman-Roth dietetikus a CNN-nek elmondta, a szódabikarbóna a legtöbb ember számára jellemzően biztonságos, de mint sok mindenben, itt is a mértékletesség a kulcs.
Ez is érdekelhet: Miért marad büdös az edény, ha már elmostad? Így lehet újra makulátlanul tiszta
Túlzott fogyasztás esetén ugyanis kockázatok jelentkezhetnek. „Előfordultak mérgezéses esetek, amikor valaki túl sok szódabikarbónát fogyasztott. Megfelelő mennyiségben azonban rendben lehet.”
Így hat a szervezetre a szódabikarbóna
Jennifer Christman egészségügyi szakértő szerint a szódabikarbóna titka abban rejlik, hogy csökkenti a savasságot. „Egyesek úgy tapasztalják, hogy egy kanál szódabikarbóna vízben feloldva enyhíti az emésztési zavarokat.
Ennek oka, hogy a nátrium-hidrogén-karbonát bázikus anyag (olyan vegyület, amely képes hidrogénionokat megkötni, vagy hidroxidionokat felszabadítani vizes oldatban), amely bizonyos mennyiségben csökkenti a savas oldatok pH-értékét. A gyomorsav alapvetően szükséges az emésztéshez, de savas reflux esetén a szódabikarbóna savsemlegesítő hatása enyhítheti a kellemetlen tüneteket.

Egy kanál szódabikarbóna vízben feloldva enyhítheti a refluxot, puffadást és támogathatja az emésztést (Fotó: Getty Images)
A szódabikarbónás víz lehetséges előnyei
Bár az emésztési panaszok enyhítése a legismertebb hatása, kutatások szerint a szódabikarbónának más lehetséges előnyei is lehetnek.
- Támogathatja az emésztést: Reggel egy teáskanál szódabikarbóna 2,5 dl vízben feloldva segíthet az egészséges pH-egyensúly fenntartásában, csökkentheti a refluxot és támogathatja a bélműködést.
- Támogathatja a szív egészségét: a szakértők szerint napi egy teáskanál vízben oldva serkenti a vérkeringést.
- Csökkentheti a gázképződést: Egy teáskanál szódabikarbóna 1-1,5 dl vízben enyhítheti a puffadást azáltal, hogy semlegesebb pH-értéket állít vissza.
- Segíthet a vesék egészségének megőrzésében: Egy 2021-es szisztematikus áttekintés szerint a szódabikarbóna lassíthatja a krónikus vesebetegség előrehaladását.
- Enyhítheti a savas refluxot: Fél teáskanál fél csésze vízben oldva gyors enyhülést hozhat gyomorégés esetén.
- Javíthatja a szájhigiéniát: Semlegesítheti a száj savasságát, csökkentheti a lepedékképződést és az ínygyulladás kockázatát.
- Segíthet a hidratáltság fenntartásában: A nátrium segít a folyadékháztartás szabályozásában. Egy tanulmány szerint a nátrium-hidrogén-karbonátos víz akár növelheti a vérplazma térfogatát is.
Kapcsolódó: Sokan szívrohamnak hiszik – 7 ijesztően furcsa tünet, ami refluxra utalhat
Ki ne fogyasszon szódabikarbónát?
Túlzott használat esetén azonban a gyomor túlkompenzálhat, és még több savat termelhet, ami ördögi körhöz vezethet. A szakértők ezért hangsúlyozzák, hogy a rendszeres fogyasztás mögött kevés a szilárd tudományos bizonyíték.
Frances Largeman-Roth dietetikus javaslata szerint legfeljebb ¼ teáskanállal kezdjük az adagot egy nagy pohár vízben elkeverve. Fontos, hogy ne vigyük be gyógyszer bevétele előtt vagy után két órán belül, és azok se fogyasszák, akik:
- magas vérnyomásban szenvednek (1 teáskanál kb. 1260 mg nátriumot tartalmaz),
- nátriumszegény diétán vannak,
- gyermekek,
- várandósok,
- vagy olyanok, akik rendszeresen gyógyszert szednek.
Ez is érdekelhet: Mit egyél a székrekedés megszüntetésére? Egy szakértő szerint 5 zöldség áll a lista élén
Kiemelt kép: Getty Images