A migrén pontos oka máig nem ismert, annyit viszont már sikerült igazolnia az orvostudománynak, hogy maga a betegség rendkívül komplex: mindenkinél egyedi okokra vezethető vissza a panaszok kialakulása, legyen szó frontról, tartós stresszről, hormonális ingadozásról vagy genetikáról. Sőt, korábbi kutatások alapján az is sokat számít, hogy milyen ételeket, italokat fogyasztunk.
Egy 2015-ös amerikai tanulmány szerint a migrénes betegek mintegy 30 százaléka számol be arról, hogy bizonyos ételek elfogyasztása után jelentkeznek a tünetek. A kutatók különösen a tiramint tartalmazó élelmiszereket – például az érlelt sajtokat, a savanyított, erjesztett ételeket, az édességeket és a vörösbort –, a nitrátokat tartalmazó húsféléket, valamint a nátrium-glutamátot (MSG) tartják fő bűnösnek.
Kapcsolódó: Ezek az élelmiszerek nagyobb valószínűséggel váltanak ki migrénes rohamokat
A szakértők szerint további kutatásokra van szükség, mielőtt határozott diétás ajánlásokat tehetnének a migrén megelőzéséért. Ugyanakkor az egészséges, kiegyensúlyozott étrend csökkentheti a migrén súlyosságát és gyakoriságát.
Ígéretes (de még nem megerősített) hatással bírhat például az alacsony glikémiás indexű ételek fogyasztása, a ketogén étrend, valamint a magas vérnyomás ellen kifejlesztett DASH-diéta is. Ha valaki úgy érzi, hogy bizonyos élelmiszerek idézik elő a fejfájást, fontos, hogy az önkényes ételmegvonás helyett először szakértői tanácsot kérjen.
Mit érdemes enni, ha hajlamosak vagyunk migrénre?
Bár nem létezik migrénellenes csodadiéta, ami kivétel nélkül mindenkinek beválna, az ugyanakkor szinte biztos, hogy
az étrend és a táplálkozási szokások is szerepet játszanak a fejfájáshoz köthető folyamatokban
– még ha ez a kapcsolat egyelőre nem is teljesen tisztázott.
Az eddigi tudományos eredmények azt mutatják, hogy bizonyos tápanyagok – különösen, ha megfelelő mennyiségben, rendszeresen fogyasztjuk őket – támogathatják az agyi anyagcsere-folyamatok egyensúlyát, amelyek egyes esetekben a fejfájás kialakulásával is összefügghetnek.
Mutatjuk, milyen ételekkel és tápanyagokkal nem lőhetünk mellé – lapozd fel értük a galériát!




Fontos hangsúlyozni, hogy bár bizonyos ételek vagy tápanyagok kísérleti körülmények között pozitív hatást mutattak, mégsem minősülnek terápiás eszköznek, és nem helyettesítik a gyógyszeres kezeléseket sem. Az étrend átalakítására tekintsünk olyan kiegészítő, támogató folyamatként, amelyet mindenképp egyéni megfigyelésekre és szakértői tanácsokra érdemes alapozni.
Ez is érdekelhet: Tényleg működik migrén ellen a fülpiercing?
Kiemelt kép: Carolina Heza/Unsplash