- A vakbélrák egyre több fiatalt érint – egy ritka betegség tért vissza aggasztó erővel.
- Az orvosok most kezdik megérteni, mi okozhatja a vakbél elrákosodását 30 év alattiaknál is.
- Ultrafeldolgozott ételek, elhízás, bélmikrobiom – ezek is szerepet játszhatnak a rejtélyes rák terjedésében.
A vakbélrák létező betegség, egészen a közelmúltig olyan ritka volt, hogy a legtöbb ember nem is gondolt rá. Az orvosok sem, hiszen pályafutásuk során maximum egyszer vagy kétszer találkozhattak ezzel a betegséggel, ami szinte mindig idősebb felnőtteknél fordult elő. Most viszont fiatalok érintettek.
Az elfeledettnek hitt rák visszatért
Egyre gyakrabban diagnosztizálják harmincéves vagy ennél is fiatalabb embereknél. Arról már tudunk, hogy a vastagbélrák egyre fiatalabb embereket érint, és a tudósok kutatják is ennek okát. Addig jutottak, hoga a gyakoribb bélráknak valószínűleg köze van az ultrafeldolgozott élelmiszerek, gyorsételek gyakori fogyasztásához és egy gyerekkori fertőzéshez is. Most új kihívás várja őket: a vakbél elrákosodása, amire szintén magyarázatot kell találni.

Az elfeledettnek hitt rák a fiatalokat támadja (Fotó: Getty Images)
A megváltozott életmód lehet a ludas?
Egyelőre senki sem tudja biztosan, mi okozza a vakbélrák egyre növekvő eseteit a fiatalok körében, de azért említenek pár lehetőséget.
- Az elhízás aránya az 1970-es évek óta ugrásszerűen megnőtt, és a túlsúly az emésztőrendszeri rákos megbetegedések ismert kockázati tényezője.
- Az étrend eltolódott a feldolgozott élelmiszerek, a cukros italok és a vörös vagy feldolgozott húsok felé. Ezek mindegyike összefüggésbe hozható a bélrendszer elrákosodásával.
- A fizikai aktivitás is csökkent, mivel a fiatalok egyre többen töltenek hosszú órákat az íróasztaluknál vagy a képernyők előtt ülve
- Olyan új környezeti tényezőknek vagyunk kitéve, amelyekkel a korábbi generációk nem találkoztak.
- Az élelmiszertermelés iparosodása, a műanyagok és vegyi anyagok széles körű használata, a vízminőség romlása, az antibiotikumokkal tömött állatok húsának fogyasztása is szerepet játszhat.
- A kutatók a gyógyszerként szedett antibiotikumokra is gyanakszanak, hiszen negatívan befolyásolják a bélmikrobiomot.
A vakbélrákot még kimutatni is nehéz
Minden ráknál alapszabály, hogy minél korábban észreveszik és kezelik, annál jobbak a beteg esélyei. A vakbélrákot azonban – a vastagbélrákkal ellentétben – nehéz felfedezni. Egyrészt azért, mert olyan ritka betegség, hogy nem létezik rá szűrővizsgálat.
Másrészt a kezdeti tünetek enyhék, a betegek minimális hasi fájdalmat, puffadást vagy a székelési szokások megváltozását tapasztalhatják.
Ez viszont sokféle betegségre jellemző lehet. Emiatt a vakbélrákot gyakran csak akkor fedezik fel, amikor a pácienst vakbélgyulladással műtik. Ekkor viszont, annak ellenére hogy kiveszik a vakbelet, gyakran már előrehaladott a betegség.
Figyeljünk a megelőzésre
Még rengeteg kutatásra lesz szükség, mire az orvosok megfejtik a gyomor- és bélrendszeri rákok okát és azt, miért jelentkeznek egyre fiatalabb betegeknél. Addig a megelőzésért tehetünk sokat.
A legfontosabb, hogy le kell szoknunk a készételekről, gyorséttermekről, és neki kell állnunk főzni.
A másik fontos szabály, hogy csökkentsük a húsfogyasztásunkat, és növeljük a zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák bevitelét. Sportoljunk rendszeresen, legalább heti háromszor egy órát, és kerüljük az olyan káros szokásokat, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás.
Kapcsolódó: A fiatalok körében terjedő daganatokért a korai öregedés is felelős lehet
Kiemelt kép: Unsplash/Devin Avery