HIV vírus gyógyítás

Áttörést értek el a HIV-fertőzés gyógyításában

Melbourne-i kutatóknak sikerült láthatóvá tenni a HIV vírust a fehérvérsejtekben, megnyitva az utat a végleges gyógyulás előtt.

A nyolcvanas-kilencvenes években a humán immundeficiencia-vírus (rövidítve HIV) való találkozás még a legtöbb esetben AIDS kialakulásával és halállal végződött. Nem véletlenül rettegett akkoriban mindenki a kórokozótól.

Aztán ahogy fejlődött az orvostudomány, egyre lejjebb tudták tornázni a vírus szintjét, olyannyira, hogy ma már egy HIV-fertőzött anyának születhet egészséges gyereke, és Charlie Sheen sem változtatott sokat az életmódján (a színész 2015-ben hozta nyilvánosságra, hogy fertőzött). És m,ost, 2025-ben még egy nagyot léptünk előre a HIV elleni küzdelemben.

Gyógyítható lesz a HIV fertőzés?

A vírussal kapcsolatos egyik fő probléma, hogy bizonyos fehérvérsejtekbe bele tud bújni, és ott rejtetten túlélni úgy, hogy elkerülje a gyógyszereket, és magát a természetes immunvédekezést is.

A melbourne-i, Peter Doherty Institute for Infection and Immunity nevű intézet kutatói viszont nemrég új módszert találtak, amellyel laboratóriumi körülmények között kikényszerítették, hogy az aktiválódó vírus láthatóvá váljon a sejtekben – és ez az, amire szükség van ahhoz, hogy eltávolíthassák azt a szervezetből. A módszer arra az mRNS-technológiára épül, amellyel a koronavírus idején a modern vakcinákat gyártották.

hiv-virus-gyogyitas

Hamarosan elérhetővé válik a HIV vírus okozta fertőzés gyógyítása is? (Fotó: Getty Images)

Előbújt a vírus

Az mRNS-t kódoló molekulákat apró, speciálisan kialakított zsírburokba csomagolva sikerült eljuttatni azokba a fehérvérsejtekbe, ahol a HIV rejtőzött. Ezek a zsírbuborékok megnyitják a sejtekben azt az utat, amely lehetővé teszi, hogy a vírus aktiválódjon – így az immuntámogató mechanizmusok felismerjék és elpusztítják a kórokozót.

Amikor a laborban először bemutatták az eredményeket, a kutatók hitetlenkedve reagáltak, mert régóta kísérleteztek a megfelelő zsírbuborékok létrehozásával, de csak mostanra jártak sikerrel.

Az eredményeket azóta több alkalommal is megismételték, megerősítve a módszer megbízhatóságát. Ezután állatkísérletek, majd humán kísérletek kezdődnek. Ha sikerrel járnak, még akkor is hosszú az út, hiszen a vírus aktiválása, láthatósága önmagában nem elég, szükség lehet további kezelésekre, hogy a fertőzött sejteket el is távolítsák a szervezetből.

Dr. Michael Roche kutató szerint az áttörés nemcsak a HIV fertőzés gyógyításában lehet fontos, hanem akár daganatos betegségek esetén is használható lesz. Ugyanis a fehérvérsejtek, amelyekben a HIV rejtőzik, más betegségekben is szerepet játszanak, többek között egyes rákos megbetegedésekben és autoimmun betegségekben. Az mRNS biztonságos bejuttatása ezekbe a sejtekbe új lehetőségeket nyit meg számos betegség kezelésében

Kapcsolódó: Az mRNS alapú módszert már két éve is megpróbálták bevetni a rák ellen

Kiemelt kép: Getty Images