5 fogmosási hiba

Ez az 5 fogmosási hiba évekkel később csúnyán megbosszulja magát

Azt hittem, a fogmosás egy olyan rutin az életemben, amit jól csinálok. Naponta kétszer, becsülettel, ahogy tanították. Egészen addig, amíg a legutóbbi éves fogászati kontrollon a fogorvosom finoman jelezte: szinte minden alapvető hibát elkövetek. Ha te is biztosra akarsz menni, ezt az 5 berögzült szokást kerüld el!
  • A fogmosás időzítése, technikája, sőt még az öblítés is sokat számít.
  • A szájápolás nemcsak a fogkefén múlik. A sorrend, a szünetek és a kiegészítő eszközök is fontosak.
  • Megmutatjuk, melyek azok a szokások, amelyekkel inkább ártunk, mint jót teszünk.

Gyerekkorunkban nagy nehezen megtanuljuk, hogyan kell rendesen fogat mosni. Kis körkörös mozdulatok, ne túl erősen, alul-felül, elöl-hátul – mondogatta apám reggelente. Mire végre megszeretjük a rendszeres fogmosást, sőt, talán már a gyerekeinknek is továbbadjuk, kiderül, hogy mennyi mindent csinálunk rosszul. A mozdulataink annyira rutinszerűek, hogy észre sem vesszük, mennyit árthatunk velük. Lássuk az 5 leggyakoribb szájápolási hibát!

1. Fogmosás reggeli után

Elsőre logikusnak tűnik, hogy reggeli után egyből jöhet a fogmosás, elvégre így megszabadulhatunk a kávé vagy narancslé ízétől, ám a fogorvosok szerint ez mégsem jó ötlet. A savas ételek, mint például a narancslé vagy a kávé, átmenetileg gyengítik a fogzománcot, így ha közvetlenül étkezés után mosunk fogat, az tovább károsíthatja azt.

A szakértők azt javasolják, hogy inkább még reggeli előtt mossunk fogat, így eltávolíthatjuk az alvás során felgyülemlett baktériumokat és lepedéket. A fogkrém védőréteget képez, és segít megbirkózni a savas ételek hatásával, miközben a fogmosás beindítja a nyáltermelést is, ami segíti az emésztést. Ha mégiscsak étkezés után szeretnél fogat mosni, várj legalább 30–60 percet.

2. Fogmosás után rögtön öblögetünk

Sokan automatikusan vízzel öblögetünk fogmosás után, pedig ezzel együtt a fogkrém fluoridtartalmát is a mosdóba köpjük, ami az egyik legfontosabb összetevő a szuvasodás megelőzésében. A szakértők szerint, ha végeztünk a fogmosással, érdemes egyszerűen csak kiköpni a maradék fogkrémet. Ha mégis ragaszkodunk az öblítéshez, legalább 10–15 percet várjunk, hogy a fluoridnak legyen ideje kifejteni a hatását.

Kapcsolódó: Fogadjunk, hogy te is rosszul mosol fogat — mutatjuk a helyes módszert!

3. Túl erősen sikáljuk

Az, hogy erősebben dörzsöljük a fogainkat, még nem jelenti azt, hogy alaposabb munkát végzünk. Sőt, ezzel akár kárt is okozhatunk a fogzománcban és az ínyünkben. A fogorvosok szerint bánjunk a fogainkkal úgy, mintha a kedvenc porcelánjaink lennének. Használjunk puha sörtéjű kézi fogkefét vagy elektromos fogkefét, és figyeljünk a sörték állapotára.

5 fogmosási hiba

A fogselyem használata azért fontos, mert a fogkefe nem éri el a fogak közötti szűk réseket, ahol az ételmaradékok és a lepedék könnyen felhalmozódnak (Fotó: Getty Images)

Ha gyorsan elhasználódnak, az annak a jele lehet, hogy túl erősen nyomjuk rá a kefét. A fogorvosom javasolt egy egyszerű trükköt: próbáljuk meg három ujjal tartani a fogkefét, így automatikusan kisebb nyomást fejtünk ki.

4. Azt gondoljuk, hogy a fogmosás önmagában is elég

A fogorvosok nem véletlenül ismételgetik folyton a fogselyem vagy fogköztisztító kefe fontosságát. Naponta egyszer érdemes használni. A fogselyem nemcsak frissebb leheletet biztosít, hanem segít eltávolítani az apró ételmaradványokat is, amelyek hozzájárulhatnak a szuvasodás kialakulásához.

5. Helytelen technikával mosunk fogat

Lehet, hogy úgy gondoljuk, jól mossuk a fogainkat, de közben fontos területeket hagyunk ki – különösen, ha csak gyors mozdulatokkal végigsiklatjuk a kefét a fogsoron. Ne csak balról jobbra „söprögessünk”, haladjunk inkább fogról fogra, finoman, körkörös vagy előre-hátra irányuló mozdulatokkal. Tartsuk a fogkefét 45 fokos szögben, így könnyebben hozzáférünk a fogak és az íny találkozásánál megbújó lepedékhez is.

Kapcsolódó: A fogkrém kiválasztása még nem minden: a fogmosási technikánkat sem árt fejleszteni

Kiemelt kép: Getty Images