A pajzsmirigyet érintő betegségek olyannyira elterjedtek, hogy sok étrend-kiegészítő cég kezdett a pajzsmirigy egészségének támogatását szolgáló vitaminok gyártásába. Nem is csoda, hiszen az is baj, ha a pajzsmirigy, jellemzően a jódhiánytól alulműködik, az is, ha túlműködik (hipertireózis), az is, ha megnagyobbodik és golyva nő rajta, és az is, ha begyullad.
Különböző automimmun-betegségek is köthetők hozzá, el is rákosodhat, de előfordul gyerekkori pajzsmirigyhormon-hiány is, ami testi és szellemi fejlődési visszamaradottsághoz vezethet.
Milyen vitaminokra van szüksége a pajzsmirigyünknek?
Mielőtt bárki is étrend-kiegészítőket vagy jódot kezdene szedni, nem árt tisztázni, hogy az egészséges pajzsmirigynek nincs szüksége semmire, amit normál táplálkozással ne tudnánk bevinni. Ha mindenáron szednénk valamit, mert annyira aggaszt minket a pajzsmirigyünk állapota, először is forduljunk orvoshoz.
Nyaki ultrahanggal és vérvizsgálattal rögtön ki lehet zárni egy sor, a pajzsmirigyet érintő betegséget.
Fontos, hogy a társadalombiztosítás csak a TSH hormon szintjének vizsgálatát támogatja, amíg az a normáls tartományban van, nem végzik el a T3, T4 és Anti-TPO vizsgálatokat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a mirigy működéséről. Amíg ezek a vizsgálatok nincsenek meg, semmilyen vitamint vagy pajzsmirigy-támogató csodának kikiáltott zöldséget, gyümölcsöt ne kezdjünk szedni.

Bizonyos vitaminok, ásványi anyagok segíthetik a pajzsmirigy működését, a TSH termelését (Fotó: Getty Images)
Ha a leletek negatívak, nincs teendőnk, ha pedig érintettek vagyunk, elsősorban az orvosunkra hallgassunk. Ha áldását adja rá, a következő étrend-kiegészítőkkel javíthatunk pajzsmirigyünk működésén:
A pajzsmirigy egészségéhez szükséges anyagok
- Szelén: a pajzsmirigyhormonok termeléséhez szükséges ásványi anyag, ami segít megvédeni a pajzsmirigyet az oxidatív stressz okozta károsodástól.
- Jód: kritikus a pajzsmirigy működésében– a nincs belőle elég a szervezetben, a pajzsmirigy alulműködhet, de ha túl sok van, az is káros lehet. A jód támogatja a pajzsmirigyhormon-termelést, a T3 és a T4 mind jódot tartalmazó pajzsmirigyhormonok.
- Cink: az ásványi anyag szintén szükséges a pajzsmirigyhormonok termeléséhez, de csak optimális koncentrációban. A cink nehezen szívódik fel más anyagok jelenlétében, ezért önállóan, éhgyomorra szedjük, és akkor is csak az orvos jóváhagyásával.
- Vas: a pajzsmirigynek vasra van szüksége ahhoz, hogy a T4-et T3-má, a pajzsmirigyhormon aktív formájává alakítsa. A vashiány pajzsmirigy-működési zavart (is) okozhat.
- Vitaminok: az A-, az E- és a B-vitaminok is szükségesek a mirigy működéséhez, hiányuk növelheti a pajzsmirigybetegség kockázatát.
Kerüljük a veszélyes anyagokat!
Akár egészséges a pajzsmirigyünk, akár nem, orvosi felügyelet nélkül ne kezdjünk étrend-kiegészítők szedésébe, mert akár árthatunk is magunknak. Csak hogy egy példát hozzunk: sok pajzsmirigy-kiegészítő termék nagy mennyiségű jódot és pajzsmirigyhormonokat (T3, T4) is tartalmazhat.
Szedése veszélyes mellékhatásokhoz, sőt pajzsmirigy-problémákhoz vezethet egészséges embereknél is.
A túlzott jódbevitel önmagában is okozhat legalább annyi problémát, mint a hiánya. Nagyon fontos, hogy az étrend-kiegészítőket még a szedésük előtt elvigyük az orvosunkhoz, és megbeszéljük vele, valóban szüksége van-e rá a pajzsmirigyünknek. Lehet, hogy elég az étrendünkön, szokásinkon változtatni.
Kapcsolódó: Ezekből a jelekből jöhetsz rá, hogy baj van a pajzsmirigyeddel
Kiemelt kép: Getty Images