nők lapja
Végállomás? A mosoly országa! – Papp Diána beköszöntője az új Nők Lapjából
Megvolt a pillanat. A lélegzetvételéből hallottam, mikor határozott úgy, hogy megkönyörül rajtam. Amikor végre a vonal mindkét oldalán ember beszélgetett az emberrel. Áthatoltam a láthatatlan falon, ami még a megszokottnál is láthatatlanabb volt, hiszen nem találkozott az ügyintézővel a tekintetünk, csak sóhajokból, hangnemváltásból következtethettem arra, vajon hogyan halad az ügyem, lesz-e megoldása. Megtörtént tehát a […]
Papp Diána2 perc
„Az én gyerekem más, mint a többi!” 2.
De mi okozza a feszültséget az autisztikus viselkedésű gyerekek és a felnőttek – elsősorban a tanítók, tanárok, de sokszor a gyerek és a szülei között? Egy mozgásában vagy látásában korlátozott gyerek, aki ép társaival tanul együtt, minden helyzetben korlátozott lesz. Ez a tény osztálytársainak és tanárainak is egyértelmű. De hogy van az, hogy ez a […]
Dr. Donauer Nándor3 perc
A francia tévéstúdiótól a kutyaketrecig
Szerényen üldögél egy női klub rendezvényén, csöndesen figyeli a beszélgetőket, s én nehezen hiszem el a barátaimnak, hogy e harmóniát sugárzó, csinos nő megjárta a börtönt, pedig „papírja” van a bűntelenségéről. Néhány héttel később a napfényes családi háza teraszán kevergetjük a kávénkat, ahol különös tisztelet váltja fel a sajnálatomat. Miért? Mert képes volt túlélni, és […]
V. Kulcsár Ildikó8 perc
Schäffer Erzsébet: Johann Sebastian Bach és a pelék
Dél van. A pelék ilyenkor persze hallgatnak. Ájultan alszanak valahol a tető szigetelésében, ott hallom őket élénk családi életet élni, lehetnek tucatnyian. De olyankor már késő délután van. Ugyanolyan úri allűröket örököltek, mint a világ leglinkebb nagybácsija, Géza bácsi. Gyerekkoromban én hordtam neki az ebédet. Azt hangoztatta folyton, okos ember melegben nem tesz egyetlen fölösleges […]
Schäffer Erzsébet3 perc
X szerint a világ: Benedek Szabolcs
Vámos Miklós kérdése: Kedves Szabolcs, oly sok kötet után téged még mindig fiatal íróként emlegetnek. Milyen érzés? Érdekelne, hogy vajon találkozol-e a többi úgynevezett vagy ténylegesen fiatal íróval, ha igen, hol, milyen formában? Amikor én voltam igazán fiatal író, húszas éveim legelején, mi az akkori Hungária (ma és a második világháború előtt New York) kávéházban […]
Vámos Miklós4 perc
Nők Lapja – Szia Életem! Facebook Nyereményjáték szabályzat
Nők Lapja – Szia Életem! játék – Nyereményjáték szabályzat A Nyereményjáték szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) vonatkozik a Central Médiacsoport Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 9.) által létrehozott hivatalos üzleti Nők Lapja Facebook (https://www.facebook.com/noklapja) alatt elérhető Nők Lapja – Szia Életem! játék Nyereményjátékra (a továbbiakban: Játék), az adott Játéknál feltüntetett egyedi feltételekkel. A Játékok szervezője a […]
Fecske Mónika11 perc
Mint virágnak a föld – Vigyázzunk a fogínyre!
Míg fogainkat nagy becsben tartjuk és vigyázunk rájuk, addig az őket körülvevő ínyről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Pedig annak szövete a szájüregben olyan, mint a kertben a föld: ha probléma van vele, akkor tönkremennek az amúgy nagy gonddal ápolt növények, virágok – jelen esetben a fogak. – A pácienseimnek mindig ezt a hasonlatot mondom, mert igen […]
Szabó Emese5 perc
Az augusztusi piac kincsei
Csilis kukorica-krémleves pattogatott kukoricával, pirított baconnel Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg főtt kukorica (kb. 3 cső kukorica) 15 dkg szeletelt bacon 3 evőkanál olívaolaj 1 csokor újhagyma 3 dl főzőtejszín fél citrom facsart leve só, frissen őrölt bors 1 zacskó mikróban elkészíthető pattogatott kukorica 1-2 darab csilipaprika A héjától megfosztott kukoricát lobogva forró sós vízben […]
Nők Lapja4 perc
7 nap: Gundel Takács Gábor
1964. augusztus 27. Egy nap, ami más, mint a többi Gyerekkoromban azért is szerettem a születésnapomat, mert ugyan pár nappal később elkezdődött a tanítás, még volt mit várnom a nyár végén. A születési dátumomban szereplő számok, a 27-es és a 64-es később sokszor visszaköszöntek az életemben, és mindig jó óment jelentettek. Gergő fiam is 27-én […]
Fejes Réka3 perc