lélek
Segítség, a gyerekem túl korán leköti magát!
A fiatalokról a többség azt gondolja, hogy úgy váltogatják a partnereiket, mint az alsóneműt, nincs súlya a szexnek, és képtelenek a mély érzelmekre. Túl azon, hogy van egy jelentős számú fiatal felnőtt, akinek semmiféle kapcsolata nem volt életében, kevés szó esik azokról, akik az első partnerük mellett lehorgonyoznak. Ez már így marad? Baráti társaságban panaszkodott […]
Jónap Rita6 perc
Finomra hangolt adóvevő – Szuperérzékenység
Az érzékenységről sokszor gyengeségként beszélünk, a kilencvenes évek végén azonban az amerikai pszichológus, Elaine N. Aron bevezetett egy új fogalmat, amit szeretett volna elkülöníteni a negatív asszociációktól: ő használta először a highly sensitive person (HSP) kifejezést, amit magyarra így fordítottak: szuperérzékeny személy. Sokan magukra ismerhettek, hiszen könyvét harminckét nyelvre ültették át, és több mint egymillió […]
Dudics Emese5 perc