irodalom
Utánozhatatlan magyar írónők, akiknek érdemes olvasni a műveit
Különleges lista látott nemrég napvilágot, melyet szavazataikkal az olvasók hoztak létre. A Biblibio blog arra volt kíváncsi, hogy a világ irodalomfogyasztói szerint melyek a legjobb női szerzőktől származó, angol fordításban is megjelent könyvek. A 100-as lista ötödik helyére Szabó Magda Az ajtó című regénye került, de a magyar származású svájci író Kristóf Ágota egyik szerzeménye is több szavazatot kapott. A hír kapcsán a teljesség igénye nélkül ajánlunk a figyelmetekbe 7 hazai női szerzőt.
Nők Lapja5 perc
Jó társaság vagyok magamnak – Közeli Börcsök Máriával
Egy irodalmi portál néhány éve azt írta: Börcsök Máriát nem kell bemutatni az olvasóközönségnek, mert a Kettészakadt Magyarország című könyve nagy eladási siker lett. Aztán megszületett a Szakadozó mítoszok, majd a Közös takarónk, ha már szétesett című kötet is a szerzőtől, aki egy személyben tanár, irodalomtörténész, költő, író, és nem utolsósorban vérbeli pesti úrinő. Árvai Magdolna interjúja.
Árvai Magdolna10 perc
A regényírónak muszáj kegyetlennek lennie! – Interjú Vass Virággal
Török Szonja én vagyok – állítja Flaubert után szabadon. Fejből írok, nem szívből – jelenti ki később. Mikor ezen meglepődöm, elnézőn és sugárzó emberséggel mosolyog rám. Vass Virággal, a Nők Lapja újságírójával, az Elle egykori főszerkesztőjével kilencedik regénye, Az örökké rövid története kapcsán beszélgettem. Koronczay Lilla interjúja.
admin4 perc
Törékeny szépség – Közeli Juhász Anna irodalmárral
Olyan kék a szeme, mintha túlságosan sokáig nézte volna a mediterrán eget. Mintha az élete verstéma lenne. Anna szép. De Anna okos is. Tudja, hogy nincs más fegyvere, mint az alázat. Nem a melldöngető alázat, hanem az a másik, amelyik nyugodtan néz farkasszemet a világgal. Nem mutogatja hisztériásan a sebeit, nem kér elismerést az őszinteségéért. Van az a fajta meghajlás, amelyre csak főhajtás lehet a válasz. Vass Virág interjúja.
admin13 perc
A rózsa nevén innen és túl: Umberto Eco, a modern irodalmár
„A könyvek mindig további könyvekről beszélnek, és minden történet egyszer már elmesélt történetet mesél el” – írta Umberto Eco valaha volt legismertebb regényében A rózsa nevében. A könyvek, a középkor, a szemiotika és a tudományok szerelmese 2016. február 19-én hunyt el.
Nők Lapja3 perc
A berekben nincs protekció – Schäffer Erzsébet Fekete István világában barangol
Az lehetetlen, hogy ne hallottak volna Tutajosról és Bütyökről! Meg tanítómesterükről, az öreg Matuláról, hogy a többi, számomra már-már legendás szereplőről ne is beszéljek. Fekete István könyvei közül most a Téli berekben barangolunk. Merthogy tél volna. Legalábbis annak kellene lennie. Mint a berekben, kemény faggyal és félméteres hóval! Schäffer Erzsébet írása.
admin15 perc
13 lebilincselő őszi könyvújdonság a hűvösebb napokra
Nem is lehetne jobb időszakot választani az ősznél ahhoz, hogy bekuckózzunk és a kezünkbe vegyünk egy jó könyvet. Mi már megtaláltuk és felvettük az olvasnivalók listájára a legújabb kedvenceinket, válogassatok ti is összeállításunkból!
Nők Lapja6 perc
„Egy (ny)elvet beszélünk” – Interjú Tari Sophie-val, az Egysorosok írójával
Haiku? Nem kimondottan, de mindenképpen elgondolkodtató, nevettető és a magyar nyelv szeretetéről árulkodó írásokat jelentet meg Instagram-oldalán Tari Sophie, aki nyelvi honvágyát igyekezett csillapítani, amikor 2016-ban belevágott az Egysorosok projektbe. Mostantól a nőklapja.hu-n rendszeresen, hétfőnként találkozhattok műveivel. Fogadjátok szeretettel!
Sors Rita3 perc
Vidéki erkölcsök – Emma Bovary vágyódásba hajszolt élete
Hiába gondoltam, hogy elég lesz bele-bele lapozni, megint végig kellett olvasnom. Betűről betűre. A Bovarynénak, Gustave Flaubert regényének titkát irodalomtudósok sora fejtegette és fejtette meg. Az olvasónak elég belekezdenie a történetbe. Ott találja magát a francia vidéken, az ezernyolcszázötvenes években egy normandiai kisváros lakói között, Bovary doktor és felesége életében. Akarja, nem akarja, hajtja a regény, s míg az utolsó sort el nem olvasta, ott is marad. Schäffer Erzsébet írása.
Schäffer Erzsébet9 perc
5 kedvenc regény- és novellarészletünk Mikszáth Kálmántól
Mikszáth munkássága határvonal a romantika és a realizmus között. Alakjai ennek megfelelően vegyesek, hordozzák a romantikus eszméket, de ezekkel kénytelenek a realizmus terében érvényesülni. Kedvenc részleteink következnek az író műveiből, aki ma lenne 171 éves.
Nők Lapja3 perc